TTIP: A borzalmas igazság

Akárhányszor rápillantunk az EU-USA kereskedelmi egyezményre, a TTIP-re és az abban foglaltakra, egyre jobban felháborodunk.

Nem megválasztott, nem elszámoltatható EU bürokraták titokban és megszállottan folytatják a szerződés belső munkálatait azon egyszerű okból, hogy mindenkinek rossz lesz, kivéve a nagy üzletnek.

Az, hogy az Üzleti, Befektetési és Szakértői Hivatal (BIS) csak egyetlen egyszerű kockázati becslést követett el a TTIP-vel kapcsolatban – és ezt is három évvel ezelőtt -, azt sugallja, hogy a hivatalnokok nem akarnak feljegyzést hagyni, amely kibetűzi az igazságot, amelyet annyira erőteljesen tagadnak nyilvánosan.

Az TTIP befektetési fejezetéről szóló LSE tanulmány határozott. Nem jövedelmez Nagy-Britannia számára sem gazdaságilag, sem politikailag – a szerzők szerint – de „jelentős kockázatot” hordoz magában, hogy az amerikai cégek beperlik a brit kormányt az újonnan megalkotott vállalati bíróságokon.

A TTIP által fémjelzet brit kísérlet „valószínűleg nagyon fog hasonlítani” arra, amit Kanada csinált a Nafta alatt az Egyesült Államokkal és Mexikóval.

Megjegyzi, hogy „a kanadai kormány tevékenységének széles körét támadták az amerikai befektetőt: a villamosság szabályozását, az adótörvények megváltoztatását, számos engedély megadását vagy visszavonását, a veszélyes anyagok exportjának tiltását, egészségügyi szabályozásokat, szabadalmi döntéseket és sok mást.”

Ne felejtsük el, hogy az EU hasonló kereskedelmi egyezményre készül Kanadával (CETA), amely sokkal kidolgozottabb, mint a TTIP – és jelenleg a hivatalnokok egy tanulmányt sem rendeltek a bevezetéséről.

Meg kell jegyezni, hogy az LSE kutatók nagyban osztják azok nézeteit, akik nyomják előre ezt a szerződést, azt sugallva, hogy a kormány megpróbálja meggátolni a befektető „védelméről” szóló részeket, és „pusztán a befektetés liberalizációjára fókuszál.”

De nem csak a TTIP vállalati bírósága az egyetlen ok, amelyért ellenezni kell.

Mint minden más „kereskedelmi egyezmény” kikötéseket tartalmaz, hogy kitárja a közszolgáltatásokat a magánszektor felé, és felgyorsítsa a lefelé húzó tendenciákat („race to the bottom”) a szabályozások tekintetében, amelyek mindent lefednek a munkások jogaitól és a banki szabályozástól a környezetvédelemig és a magánéletig.

Olyan szabadságot ad a vállalatoknak, hogy afelé változtassák a műveleteiket, ahol a költségek – bérek, adók szociális és környezeti normák – a legalacsonyabbak.

A hírhedt „export feldolgozási zónák” szilárd példai a Naftának. Gyakorlatilag egyik napról a másikra a cégek bezárták a feldolgozó műveleteiket az Egyesült Államokban – kirúgva a szakképzett és jól fizetett munkásokat – és újranyitották őket a határ túloldalán, Mexikóban, ahol pennyket fizethetnek, és még az USA gyenge munkahelyi védelmi előírásaival sem kell törődniük.

Az ilyen egyezmények nem jóindulatúan „szüntetik meg a kereskedelem gátjait” – olyan bosszantó dolgokat, mint a munkások jogait és a tőke hatalmának korlátait -, hanem növelik a vállalati ellenőrzést a társadalmunk felett.

Ezek eszközök, hogy véghezvigyenek olyan dolgokat, amelyeket nehezen lehetne átnyomni az országok parlamentjein. Tartalmukban és még felépítésükben is a neoliberális dogmát testesítik meg, amelyben a demokratikus kontroll felesleges és a piacnak kell döntenie.

Ez pontosan az Európai Unió magatartása, olyan rendeletekkel, amelyeket zárt ajtók mögött a hivatalnokok teljesen és szándékosan izolálva a közvéleménytől vázolnak fel, viszont nagyon is kedvez a gazdasági érdekeltségeknek.

Ahogy a TTIP, az EU rendeletei is a további liberalizációra szólítanak fel – vállalati hozzáférésre – a társadalmunk minden szegletében, hogy elérjék a „négy szabadságjogot”, amely az üzlet számára oly kedves: a tőke, az áruk, a szolgáltatások és a munkaerő szabad mozgását.

Szerveződnünk kell, hogy visszavegyük a társadalmunk feletti kontrollt, az embereket helyezve a profit elé, valódi demokráciát öltetve hazáink szívébe.

Szembe kell szállnunk az ideával, hogy a piac mindent jobban tud: Westminster-ben, Holyrood-ban és Cardiff-ban; Brüsszelben és – ahogy németek tízezrei tették a hétvégén – az utcákon is.

forrás: Morning Star