A jelenlegi kapitalizmus sosem lesz képes teljesíteni azokat a gazdasági és társadalmi mutatókat, amelyet a szocializmus vívmányként elkönyvelhet.
A rendszer felszámolta az írástudatlanságot, a hajléktalanságot és a munkanélküliséget; szociális hálót, oltási rendszert, ingyenes oktatást és egészségügyet vezetett be, óriási ipari és infrastrukturális fejlődés vette kezdetét, amely nem a technika evolúciója, hanem a társadalmi forradalom vívmánya volt, amelyet a kizsákmányolt osztályok politikai hatalma tett lehetővé.
Az elkövetett bűnök ellenére a magyar történelem legnagyobb fejlődését, életszínvonalát és lélekszámát sikerült produkálni. Természetes, hogy a kapitalizmust restauráló és jelenleg regnáló félfasiszta erőknek ezt meg kell (félre kell) magyarázni, valamint a rendszerből kizárólag a nem létező „kommunizmus” azon bűneit reklámozni, amelyet a fekete könyv számmisztikázott adataiból vettek, és mivel arról történészi konszenzus nincs, így a „kommunizmus bűneinek tagadása” című törvénypasszus is teljesen értelmetlené válik.
A jelenlegi szélsőjobboldali rezsim legnagyobb ellenségei mindig is a valódi, szegénypárti, marxista baloldaliak lesznek, akiknek megerősödésétől az Orbán-kormány sokkal jobban tart, mint ezer álbalos politikai üdvöskétől. Ezen munkásmozgalom egyik legnagyobb hazai történelmi alakjának besározása pedig mindig is napirenden van.
Nemrég cikkeztünk róla, hogy a Fidesz-propagandát nyomó Origó milyen cikket is tett közzé Kádár Jánosról. Most a Magyar Nemzetben jelent meg interjú Rácz Jánossal, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár munkatársával.
Csak hogy világos is legyen, mifélék ezek: ezen intézet vezetője nyilatkozta, hogy a holokauszt alatt a zsidók deportálása „idegenrendészeti eljárás”, aztán mosogatni is próbálta a Numerus Clausus zsidótörvényt. Már az is beszédes, hogy az intézet a latin Veritas, azaz Igazság szóval aposztrofálta önmagát. Mint tudjuk, az Igazság szót legtöbb esetben a hazugok ejtik ki a szájukon.
Bár még csak az Origó és a Magyar Nemzet tett közzé két írást, így egyelőre nem beszélhetünk tendenciáról, azonban mégis kísérteties, hogy időben ilyen közel születtek ezek a „művek” és tartalmilag változtatnak Kádár megítélésén. A szélsőjobboldali propaganda Kádárt vérszomjas moszkovitának próbálta beállítani (történelmileg egyik sem helytálló), most azonban egyre inkább két dolgot hegyeznek ki: a 80-as évek végi egészségi állapotát, valamint a pártelnöki tisztségétől való megfosztást.
Ez utóbbit amolyan félreállításként próbálják aposztrofálni, amely során a reformerek „megfosztották” tisztségeitől a „gyenge vezért”. Eddig Kádár szörnyeteg volt a jobbos sajtóban, most az erő helyett inkább a gyengeségre fókuszálnak, és azt próbálják eladni.
Az írás fele ismét Kádár utolsó beszédét veszi górcső alá, amelyet halála előtt pár hónappal, rossz egészségi állapotban mondott. Természetesen az előző 4-5 évtizedben mondott lelkesítő és rendkívüli tudományos, történelmi, politikai bölcsességéről tanúbizonyságot tévő beszédei nem képezik a jobboldali diskurzus részét.
A Kádárt gyengének és félreállítottnak beállítani próbáló jobboldali propaganda lényegében az utolsó beszéd orrba-szájba publikálásával és túlelemzésével kezdődött, amely már elég régi történet. A valóság, hogy Kádár teljesen önként mondott le a hatalomról, mikor érzékelte, hogy egészségének romlása már nem teszi számára lehetővé a hatalom felelősségteljes gyakorlását. Kádár 1988 májusában teljesen önként mondott le főtitkári posztjáról, a párt pedig hálából megteremtette a névleges és szimbolikus pártelnöki címet, amelyet megkapott.
A jobboldali történelemhamisítás pedig ilyen logikával működik: bemutatni a szocializmus 1%-át, és bemutatni a Horthy-fasizmus 1%-át.
A Veritas Intézet számára – egy idei konferenciabeharangozója szerint – kérdés, hogy a Horthy-korszak diktatúra vagy „követendő demokrácia”? Amely intézet szerint ez kérdés, az nem történelmi intézet. Akik számára ez kérdés, azok nem történészek, hanem fasiszta propagandisták.
Akik folyton Kádár utolsó beszédét idézik az ENSZ-ben mondott beszéde (1960) helyett, azok elferdítik a történelmet. Beszélhetnének arról, mit gondolt Kádár a nemzetiségi kérdésről, Trianonról, 56-ról, a „nemzeti szocialistákról”, József Attiláról, Pol Pot-ról, de erről csak mi beszélünk. Ők nem merik ezeket a sorokat elemezni, önmagukat cenzúrázzák előlünk. Miért? Mert ők is tudják, hogy Kádárnak nagyon is igaza van, és azt is, hogy az ő álláspontjuk tele van lukakkal és komoly vitában védhetetlen. Baloldali sajtó és a baloldali vélemény cenzúrájának hiányában komoly vita persze nincs és nem is lehet. Ahogy elrabolták Kádár csontjait, úgy rabolják el Kádár gondolatait és eszméit. Ahogy a szélsőjobboldali sírrongálók valahol egy jól lezárt dobozban őrzik Kádár koponyáját, úgy rejtik el a nyilvánosság elől Kádár értékes bölcsességeit a jelenlegi kizsákmányoló rezsim szélsőjobboldali történelemhamisítói.