A nevem Dilan Cudi. Kanadai vagyok és két éve érkeztek Rojavába.
Otthon láttam egy videót Kobane 2014-es megtámadásáról. Láthattam az ottani emberek küzdelmét és hogy a nők is harcolnak. Hatással volt rám, mert meggyőződésem, hogy ez a háború nem csak Kobane népét fenyegeti, hanem a világ minden népét. Ez és az ottani emberek hősiessége késztetett, hogy idejöjjek és csatlakozzam a harcoló Női Védelmi Egységekhez (YPJ). Nagy hatással volt rám az eset, amikor a csatában egy női harcos úgy állított meg tankokat, hogy felrobbantotta magát. Arin Mirkannak hívták, és amikor ezt megtette saját életének feláldozásával, megmentette az egész várost és sok ember életét. Ez nagyon inspirált engem.
Mielőtt eljöttem, valójában nem is gondoltam a háború veszélyeire. Sokkal veszélyesebbnek éreztem, hogy normális, kiteljesítetlen életet éljek, hogy legyen munkám, családom és mindig ebben a patriarchális rendszerben éljek. Erősen éreztem a patriarchátus befolyását minden ember életére, és küzdeni akartam ez ellen. Hogy módot találjak erre a harcra, valamire, amely sokkal nagyobb nálam, sokkal fontosabb volt, mint bármilyen félelem, amelyet érezhettem. Annyi minden van a nyugati társadalmunkban, amit félünk megtenni. E félelmek helyett ki is bújhatunk a házainkból és felépíthetünk valamit.
Azzal, hogy idejöttem, valójában meg akartam mutatni más embereknek, hogy ez lehetséges. Bátor akartam lenni, így például szolgálhatok más nők számára. Képesek vagyunk harcolni valaki jogaiért, és pontosan ezt is akartam tenni. Természetesen sok módja van ennek, nem feltétlenül kell mindenkinek fegyvert ragadni. Akármilyen keretek között, a civil társadalomban, diplomáciai tevékenységgel, vagy a frontvonalban harcolva a bajtársainkkal, ezek csak részei ugyanannak a harcnak. De szintén szükséges fegyverrel is küzdeni, hogy távol tartsuk az ellenséget, amely az életünkre tör.
Amikor idejöttem, meglepett a YPJ közösségi életstílusa. A korábbi életemben ilyet nem ismertem, teljesen idegen volt számomra. Jó volt látni egymáshoz közel az embereket és valódi kapcsolatokat építeni. De itt az egymás közti jó kapcsolat és barátság jelent mindent. Egy idő után hozzászoktam a közösségi életstílushoz. Azóta sokkal mélyebb szinten tudok kapcsolatba lépni emberekkel. Ez igazán feltüzelte a bátorságomat, mivel együtt erősebbek vagyunk. Már nem félek megismerni embereket, és attól sem, hogy ők megismerjenek.
Ami szintén elgondolkodtatott, hogy vannak emberek, akik sosem gondolnak magukra, mindig csak a bajtársaikra. Még a legkisebb dolgokkal is törődnek, hogy a másik ember előbb legyen elégedett. Például nem isznak teát, amíg nincs mindenkinek teája. Ez szintén teljesen új alap volt számomra, de nagyszerűnek és izgalmasnak találtam. Ellenben van akadály is, különösképp egy kanadai számára: az időjárás. Nyáron nagyon meleg van itt, néha csodálkozom is, hogy bírom. De ez is csak az erős akarattól függ, és idővel azt mondtam magamnak, hogy oké, meg tudom csinálni, és menni fogok, még akkor is, ha 50 fok van. És ez működött!
Dilan Cudi
forrás: YPG Rojava