Itt a vasárnapi zárva tartás első 564 áldozata

A Tesco 564 dolgozóját bocsátja el.

A Magyar Nemzet értesülései szerint ma közlik a dolgozókkal, a „szakszervezettel” (tudjuk, hogy a multinacionális vállalatok milyen szakszervezeteket működtetnek) és a munkaügyi központokkal az elbocsátások tényét.

A lap értesülései szerint a Tesco a kormány döntéseivel fogja indokolni az 564 dolgozó elbocsátását.

Az elbocsátások oka 13 egység bezárása – egyelőre. Ez kisebb Tesco Expresseket, illetve S-Market típusú üzleteket érint.

A kormány álságos és látszólagos „szabadságharcát” újra csak a kisemberek tömegei szenvedték meg. A multi ismét bebizonyította, hogy a jelenlegi rendszerben a dolgozók tömegei nyugodtan feláldozhatók a profit oltárán.

Az ügyben várhatóan a felek egymásra fognak mutogatni, miközben mindketten felelősek, és mindketten nagyon is jól járnak. A nagyvállalat a kormány törvénykezését fogja okolni, a kormány pedig azzal fog tetszelegni a választói előtt, hogy egy ilyen embertelen multival is szembe mert szállni. Fürödhetnek a népszerűségben. Mindenesetre a Tesco extraprofitja is biztosított hazánkban, és ne legyen illúziónk, a vasárnapi zárva tartás ellenére még mindig rendkívül előnyös szabadrablási lehetőségei vannak, és komoly kedvezményeket élvez.

Kapitalizmus, mi így „szeretünk”.

Vélemény, hozzászólás?