Hét éve, 2017. március 28-án hurcolták el Lukács György szobrát Budapesten, a XIII. kerületben.
A fővárosi önkormányzatban akkor többségben lévő jobboldal, a Fidesz és a Jobbik döntése alapján bontották el a világhírű magyar marxista filozófus szobrát. Az egyik hivatkozási pont a döntésben Lukács György Tanácsköztársaság idején vállalt politikai szerepe volt.
Ma a Tanácsköztársaság kikiáltásának 105. évfordulóján az első magyar proletár állam alkotmányára, annak alkotóira is emlékezünk. Igen, Lukács György volt az emberi és szociális jogok érvényesítését garantáló alkotmány egyik kiemelkedő szerzője.
Ez az alkotmány mondta ki elsőként a magyar történelemben a nők választó jogának garantálását. Ez az alkotmány adta meg a munkához és az ingyenes oktatáshoz való jogot alapjogként, ez az alkotmány mondta ki, hogy az államot és az egyházat teljesen szét kell választani.
Elsőként deklarálta, hogy “A munkaképteleneket, valamint azokat, akik dolgozni akarnak, de akiknek az állam munkát juttatni nem tud, az állam tartja el.”
Lukács György a Tanácsköztársaság idején helyettes közoktatásügyi népbiztos volt, amivel fontos politikai részt vállalt a kizsákmányolás megszüntetéséért küzdő szocialista és kommunista mozgalomban.
Lukács György és a Tanácsköztársaság haladó eredményeit meg kell őriznünk az utókor számára, ezért a mai napon is követeljük Lukács György szobrának visszaállítását eredeti helyére.
Vajnai Attila
elnök
Európai Baloldal