Világszerte közel 1 milliárd gyermek küzd azzal, hogy ivóvízhez jusson – áll egy új lesújtó jelentésben.
A KidsRights Index az ENSZ ügynökségeinek adatait közölte, amelyek szerint 920 millió gyermeket érint világszerte az ivóvízhiány.
A holland civil szervezet közölte, hogy az olyan betegségek, mint a malária és a Dengue-láz négyből egy gyermeket érint, kb. 600 millió embert.
A jelentés azt is közölte, hogy a világ gyermekeinek több mint harmadát sújtják a hőhullámok.
A KidsRights Index azt is felmérte, hogyan tartják tiszteletben a gyermekek jogait, amelyben együttműködtek a rotterdami Erasmus Egyetemmel.
Az index szerint Izland, Svédország és Finnország a legfejlettebb a gyermekeik jogai terén a világ 185 országa közül.
A legrosszabb Sierra Leone, Afganisztán és Csád.
Marc Dullaert a KidsRights alapítója és elnöke szerint az idei jelentés „riasztó a gyermekeink jelenlegi és jövőbeni generációi számára.”
„A gyorsan változó klímaváltozás már most fenyegeti a jövőjüket és az alapvető jogaikat,” – közölte.
„Nincs jelentős javulás a gyermekek életkörülményei terén az elmúlt évtized során, ráadásul a megélhetésükre súlyos csapást mért a koronavírus világjárványa is.”
A szervezet szerint a koronavírusnak súlyos hatása volt a gyermekekre, mivel sokuk képtelen volt élelmiszerhez vagy gyógyszerekhez hozzájutni a klinikák összeomlása vagy bezárása miatt.
A KidsRights jelentette, hogy kb. 286 ezer öt év alatti gyermek halt meg a járvány hatásainak következtében.
Két évtizede először nőtt a gyermekmunkások száma a megdöbbentő 160 millió számra, amely négy év alatt 8,4 milliós emelkedés.
A szervezet rámutatott, hogy Angola és Banglades jelentősen fejlődött a gyermekjogok terén.
Angola több mint kétszer jobb eredményeket produkált az öt év alatti gyermekhalálozás terén, miközben Banglades majdnem felére csökkentette az öt év alatti alultáplált gyermekek számát.
A jelentős külön kiemeli Montenegrót az alacsony oltási számok miatt, amely 49. helyre került.
A kutatás az ENSZ adatait használja, hogy lemérje, hogy az országot, mennyire tartják be az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét.
Az egyezmény, amelyet 1990-ben fogadtak el, számos civil, politikai, gazdasági, szociális és kulturális célt tűz ki, amelyet minden 18 év alatti gyermekre alkalmazni kellene.
forrás: Morning Star