A Világ népeihez!
A mexikói Chiapasból küldjük a szavunkat a világ összes nőjéhez és férfijához oda lentre, vidékre és városba, Mexikóba és szerte a világba, mindenkihez, akik ellenállást és lázadást vetettek a mindent elpusztító neoliberális kapitalizmus ellen.
Találkoztunk a Nahtó közösségben, a mexikói San Francisco Xochicuautlában december 21, 22, 23-án;
a Nahua közösségben a morelosi Amilcingo-ban december 22 és 23-án;
a mexikóvárosi Francisco Villa Népi Front helységében december 24, 25, 26-án;
a campechei Moncolvában december 28 és 29-én;
az Oventiki Zapatista Caracol-ban, Chiapas államban december 31-én és január elsején;
és a CIDECI-ben, a chiapasi San Cristobal de las Casas-ban január 2 és 3-án.
Azért találkoztunk, hogy „osztozzunk”, amely nem csak osztozást, de tanulást és közös építkezést is jelent. Ezek az „osztozások”, amelyek mély fájdalomból és haragból nőnek ki, mindnyájunkhoz tartoznak az elrabolt és meggyilkolt ayotzinapai Raul Isidro Burgos Vidéki Tanárképző Főiskola diákjai miatt. Ez olyan bűncselekmény volt, amely rávilágít arra, hogy ez a halál politikája, amelyet a rossz kormányok és a kapitalisták rákényszerítenek az ország és a világ minden sarkára. Ezek az eltűnt diákok a mi eltűntjeink, és mi, a Nemzeti és Nemzetközi Hatos, a Nemzeti Őslakos Kongresszus és a Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadsereg nem hagyjuk abba a harcot, amíg meg nem kerülnek.
A kapitalisták és lakájaik a rossz kormányokban minden egyes szívben pusztítást hagytak maguk után, és hatalmas pusztítás a közös szívünkben is, amelyet népként alkotunk, az elrabolt emberek édesanyái és édesapái, a szolidaritási szervezetek, mindenki, aki elhatározta, hogy újjáépíti az életet ott, ahol a hatalom elvetette a halál és a gyász magvait.
Az általunk alkotott őslakos közösségekben támadásokat szenvedünk el a kapitalista rendszertől a gyermekeink vére és fájdalma által, akik az egyetlen jövői a bolygó számára, amelyet Földnek nevezünk. A távolságok és különböző színek között, amelyek a létünket és létezésünket alkotják, fenntartjuk a bizonyosságot, hogy a Föld az anyánk, és hogy él. És azért, hogy életben tartsuk, az igazságnak olyan követelésnek kell lennie, amelyet azoknak a döntései szőnek össze, akik lent alkotják a világunkat, akik nem kormányozni akarják ezt a világot, hanem inkább építeni.
Az óceánoknál, tengerpartoknál, hegyekben, városokban és vidéken a tanácsokkal, szervezetekkel és közösségekkel építkezünk és újraépítünk, hogy a különböző autonóm közösségekben olyan szervezeti terek és formák szövődjenek, amelyek képesek visszatartani a kapitalista pusztítást, amely különbséget tesz népek és bőrszínek között, és a krónikus vakságában csak azt veszi észre, amely csak ugyanazt a termelést táplálja, amely permanens háborúnak, igazságtalan piacoknak és néhány ember kolosszális profitjának öltözik. Ezek az értékek idegenek népeinktől, és az ősi egyezségektől, amelyet a Föld Anyánkkal kötöttünk, amely értelmet és érzelmet ad az életnek a világban, amely szabadságot és méltóságot ad, amely az élet védelmével tisztel meg minket.
De a kapitalisták, akik szerint ők a kormány, de valójában csak uralkodnak, kormányoznak és kizsákmányolnak, megvannak a korlátaik – egy nagyon nagy gát – amikor a személyünk, családunk, közösségünk, társadalmunk méltósága ellen lépnek fel, akiket mélyen megkárosítanak, hogy azok, akiknek szívéből egy részt elraboltak és megöltek, így a lázadás robbanását fogják elindítani, amely megvilágítja a Kapitalizmus Elleni Ellenállás és Lázadás Világfesztiválját, amelyet mi csak így hívunk: „Ahol odafentről rombolnak, ott mi idelent építünk.” Mert mi lent vagyunk; lentről mi értjük a világot, lentről mi gondoskodunk róla, lentről egymásra nézünk, és innen, együtt újraépítjük a sorsot, amelyről hisszük, hogy a miénk addig, ameddig a hatalmasok el nem rabolják tőlünk, és csak akkor tanuljuk meg, akkor tudjuk meg, hogy igazán az a mienk, amelyet mi építünk és újraépítünk ott, ahol a kapitalizmus pusztított.
A fájdalom, amely méltóságteljes haragba fordult a Raul Isidro Burgos Vidéki Tanárképző Főiskola meggyilkolt és eltűnt diákjai családja számára, az a fájdalom, amelyet belőlünk is kivált az emberrablás és az eltűnés, és így soha nem adjuk fel a küzdelmet, amíg elő nem kerülnek, mindazokkal a testvéreinkkel és nővéreinkkel, akiket meggyilkoltak, eltüntettek, megkínoztak, kizsákmányoltak, megszégyenítettek és kifosztottak, akárhol is legyenek ezen a dühöngő kapitalista térképen, a világ akármelyik szegletében, akármelyik börtönben.
A világ vidéki és városi népeinek haladását, együtt az útjukon, a saját őseink lábnyomai vezetik. Az utak, melyek szétválnak, átvágnak és kereszteződnek a miénkkel, amíg meg nem találják az irányt, amelyet a lázadás méltósága jelöl ki, amely olyan sok nyelven beszél, és olyan sok színe van, mint a természetnek önmagának, amely olyan apró hímzésekből szövődik, amelyek együtt felépítik azt, amivé válnunk kell.
Testvéreink és nővéreink a világ szenvedésében, amely mindazonáltal boldog a lázadás miatt, amely átjár minket: meghívunk titeket, hogy folytassuk a haladást egy apró, de erős lépéssel, hogy folytassuk a találkozást, az osztozást, az építést és a tanulást velünk, hogy lentről és balra olyan szervezetet szőjünk, amelyet mi alkotunk.
Csak a mi lázadásunkból és ellenállásunkból születhet meg a kapitalizmus halála, amelyből egy új világ születik meg; egy világ mindannyiunk számára.
San Cristobal de las Casas, Mexikó, 2015. Január 3.
Nemzeti Őslakos Kongresszus
Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadsereg (EZLN)
Nemzeti és Nemzetközi Hatos