A kurdok kezdik visszafoglalni Kobanét

A kurd Népi Védelmi Egységek (YPG) harcosai jelentették, hogy nagy lépést tettek ma az Iszlám Állam szélsőségesei ellen a szíriai határvárosban, Kobanéban.

A YPG az erősen felfegyverzett ám kevés számú iraki kurd alakulatokkal, akit pesmergákként ismernek, bejelentették, hogy ellenőrzik a főbb biztonsági kulcspontokat, ezzel a város 80%-át.

Az iszlám terroristák ellen harcoló YPG gerillái

 

A biztonsági körzet, amelynek része egy rendőrségi főhadiszállás, a vasárnap éjjel kezdődő kurd offenzíva részeként foglalták vissza.

Idriss Nassan, kobanei hivatalnok elmondta, hogy az Iszlám Állam erői csupán Maqtala és Kani Kordan keleti körzeteit tartják ellenőrzésük alatt.

„Reméljük, hogy a YPG egységei napokon belül ellenőrizni fogják az egész várost. Az előrenyomulás egészen felgyorsult és a légi csapások és egyre erősüdnek,” – mondta, elismerve az Egyesült Államok harci gépeinek szerepét.

Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága szerint nyolc légicsapást hajtottak végre vasárnap Kobanéban, megsemmisítve 11 Iszlám Állam harcállást.

forrás: Morning Star

Vélemény, hozzászólás?