Pontosan tudjuk, hogy a Fidesz-rezsim vármegyés őrülete és az Aranybulla mire megy ki.
A cél a középkori elnyomó feudális rendszerek romantizálása, hiszen a neoliberális-fasisztoid NER még a feudális önkényt meghatározó jellegek felé is vissza szeretne nyúlni a nép kizsákmányolásában és az uralmi rendszere megerősítése érdekében.
Szimbolikus, hogy újraélednek a vármegyék, az is, hogy nem csak Aranybulla sorozattal, de Aranybulla emlékévvel is előirányozzák, milyen jó is lesz, ha ez az új burzsoázia és arisztokrácia megveti a hatalmát Magyarországon, újraéled a „vitézi” rend, és vele a középkori jellegű arisztokrácia, amit ma mezőgazdasági nagybirtokos oligarcha névvel illetnénk. Nem is beszélve az osztályszerkezetben ehhez kapcsolódó szegényparasztságról, azaz jobbágyságról, akinek javaik alig, emberi jogaik pedig egyáltalán nem voltak.
Az Aranybulla lényege, hogy rögzíti a nemesség jogait a XIII. századi (és későbbi) Magyarországon. Miért is ünnepelnénk valami olyasmit inkább, ami esetleg a kisemberek jogait rögzíti vagy az esetleg ezért folytatott haladó küzdelmet?
Túl azon, hogy minket, dolgozókat (jobb esetben) teljesen viszolyogtatnak mindenféle nemesi előjogok, az Aranybulla antiszemita kitételt is tartalmaz, szó szerint: „Hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek. Pénzváltó, kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbéli nemesek legyenek. Izmaeliták és zsidók ne lehessenek.”
Ez valahogy teljességgel kimaradt az Aranybulla emlékév és a hozzá köthető filmőrület narratívájából, sajnálatos módon, az „ellenzéki” oldal sem emlegette fel, hogy esetleg ezt talán emiatt nem kellene.
A Fidesz Aranybullás nacionalista történelem-hamisítása persze képes volt a milliárdokért elkészített Aranybulla sorozattal is előrukkolni, amit a népharag joggal a legrosszabb magyar film kategóriájába száműzött az IMDB weboldalon, megelőzve színvonaltalanságban az Álom.net és a Kis Vuk című filmeket is – utóbbi a méltán híres 1981-es klasszikus borzalmas folytatása. Nem csak a népharag volt jogos a milliárdok miatt, amiknek más helyen is jó helyük lett volna, az Index elég szép cikkben fejtette ki filmszakmai ellenérzéseit a művel kapcsolatban.
Nem hagyhatjuk ki a történetből a hazai jobboldalt szolgáló, szellemi nyomort terjesztő egyházakat. A történelmi visszahaladás számukra előnyös koncepcióval kecsegtet, és már ma is rendkívül sok szektorban megfigyelhető az állam és az egyházi összefonódása. Legeklatánsabb példája, milyen pénzeket is kapnak az egyházi fenntartású iskolák a keresztény családok gyermekeinek, akik ennél fogva színvonalasabb oktatást kapnak, mint az állami fenntartású, tragikus iskolákba száműzöttek. Kiemelendő, hogy az egyházi iskoláknak szánt pénzzivatart nem az egyházak és a hívek termelik ki, hanem ugyanúgy ateista és más vallású dolgozók adóforintjait csoportosítják erre a célra.
Az is kimaradt a történetből, hogy kevés akkora rohadék van hazánk történelmében, mint maga, az Aranybullát kiadó II. András „király”.
II. András III. Béla másodszülött fia volt, tehát nem neki járt a trón, hanem bátyjának, Imrének. Kapott birtokot és vagyont, amit arra kellett volna használnia, hogy keresztes hadjáratot vezessen a „szentföldre”, ehelyett inkább ezen forrásokkal rátámadt a saját bátyjára, akiket a pápának kellett kibékíteni a régió stabilitása érdekében. A békítés után a bátran külföldre menekült András végül visszatérhetett, visszakapta területeit, amit megint arra használt, hogy bátyjára támadjon, aki a német lovagjai végett ismét menekülni kényszerült, majd másodjára is jött a pápai békítés. András harmadszorra is sereget gyűjtött saját testvérbátyja ellen, ekkor Imre már elfogatta és börtönbe záratta, ahonnan sikerült kiszabadulnia hívei segítségével. Az újabb békülés után András megesküdött Imrének, hogy Imre gyermeke, III. László lesz a király, akit támogatni fog. Imre az ígéret után hamar elhunyt, azonban András – szavát megszegve – elűzte a 4 évesen királlyá avanzsált gyermeket és anyját. Szerencséjére III. László egy év múlva elhunyt, ami után átvette a trónt, tehát tulajdonképpen államcsínnyel jutott hatalomra. Az első dolga pedig az volt, hogy királyi birtokokat, akár egész vármegyéket adott örökölhető területként híveinek – főként németeknek! Aztán megindult a keresztes háborújára, ami rengeteg pénzbe került, adósságba verte magát, még Zára városát is átadta ezért Velencének, és végül semmiféle katonai akciót nem hajtott végre, csak tékozló módon élt.
Nem véletlen, hogy a Fidesz-rezsim a maga intrikáival ezt a sztorit szimpatikusnak és követendőnek tartja. Mi inkább csak viszolygunk.