A Mandíner videóriportere megkérdezte az „utca emberét”, mit gondol Kádár Jánosról.
Sőt, az első feladat az volt, felismerik-e. Ennek szemléltetésére egy fiatallal kezdet, aki „Rákosi Györgyöt” ismerte fel – duplán is rosszul – az egykori pártfőtitkárban. Természetesen az idős és középkorú megszólaltatottak mind felismerték, majd ezután véleményezni kellett őt és a rendszerét, ahol szerencsére még mindig elég sokan jó szívvel emlékeztek a szocialista rendszerre és Kádárra magára.
Mondani sem kell, hogy egy ilyen kevés mintás felmérés nem túl reprezentatív, mindenesetre vélhetően jól tükrözi a vélemények összességét, amelyek megjelennek a társadalmunkban Kádárról.
A „nép gyermeke” – hangzott el teljes joggal a munkásfiúból, pártmunkásból, ellenállóból vált államférfiról. “Sokkal jobb volt akkoriban” – utaltak rá többen is.
Sajnálatosan a jobboldali hangok is visszaböfögték a Kádárt gyalázó mantrákat és történelem-hamisításokat. Természetesen előkerült a „nyugati kölcsönökből fenntartott jólét” mítosza (20 milliárd dollár államadósságot halmozott fel a Kádár-rendszer, ami ma 46 milliárd dollár, azaz pitiáner összeg a mai államadósságokhoz képest, és a világ 24 leggazdagabb emberének is nagyobb magánvagyona van ennél.)
Szóba kerültek az 56 utáni események, és olyan tényszerűen hamis információk hangzottak el, hogy „Kádár akart 56 után megtorlásokat”.
Szintén olyan hamis információk is elhangzottak, hogy „Svájcban volt nyaralója vagy villája”, ami nonszensz. Vélhetően fideszes politikusokkal keverte.
Volt, aki „moszkvai bábnak” tartotta a valójában a szovjet pártvezetéssel rendkívül sok vitában álló Kádárt.
Volt, aki a „retró nosztalgiával” jött elő, hogy az emberek „csak a szépre emlékeznek”, ami azért nem csoda annak türkében, hogy mindenkinek volt munkája, tisztességes megélhetése, lakhatása, világszínvonalú oktatása és egészségügyi ellátása, létbiztonsága, közbiztonsága, társadalmi békéje, és egy olyan rendszer volt, amely nem minden ponton csak azt nézte, hogyan rúghat bele a hétköznapi emberekbe.
A cikk címe „kommunista pártvezérként” utal a főtitkárra, amely nem túl szerencsés annak tudatában, hogy a „vezér” típusú megnevezések inkább a jobboldalra jellemzők.