A törökök proxy erői összecsaptak Manbij közelében a kurd milíciákkal tegnap Szíriában, miután Ankara megerősítette, hogy ez az észak-Aleppo tartományi város lesz a következő célpont.
A Szabad Szíriai Hadsereg frakciói a török hadsereg Eufrátesz Pajzs hadművelete alatt azt állították, hogy megostromoltak két falvat, amelyet a Népi Védelmi Egységek (YPG) tartanak Manbij-tól dél-nyugatra.
Korábban Recep Tayyip Erdogan török elnök megerősítette a kijelentéseket, amelyeket tanácsadója hétfőn tett, hogy az inváziós erő célja elűzni a kurdokat az Eufrátesz folyó nyugati partjának területeiről, amelyet tavaly szabadítottak fel az Iszlám Állam alól.
Hétfőn a szíriai hadsereg behatolt az al-Babtól dél-keletre lévő Iszlám Állam területekre, amelyet a török hadsereg múlt héten foglalt el, ezzel elérték a YPG vonalait.
A hadművelet elvágta a törökök útvonalát az Iszlám Állam közép-szíriai bástyája, Raqqa felé, amelyet mindhárom küzdő erő el akar foglalni.
Ellenben a törökországi, betiltott Kurd Munkáspárt (PKK) parancsnoka közölte: „Mikor Törökország arról beszél, hogy Raqqa-ba megy, az teljes blöff.”

Murat Karayilan PKK parancsnok
Murat Karayilan kijelentette: “Törökországnak három célja van, amikor Raqqa-ról és Manbij-ról beszél. Az első, hogy belpolitikailag elmondhassa, hogy ’erős vagyok és azt támadok meg, amit akarok’. A második, hogy Törökország al-Bab-ban akar maradni. Az oroszokkal kötött megegyezés szerint átadnák Bab-ot a szíriai rezsimnek, miután elfoglalják. De nem fogják betartani ezt az ígéretet. A harmadik, hogy meggyőzzék az amerikaiakat, hogy támogassák Ankara háborúját a kurdok ellen.”
Közben a libanoni alMasdar hírek annak jeleit jelentette, hogy a Kurd Munkáspárt több ezer gerillája és a kurdisztáni regionális kormányhoz hű pesmerga csapatok átkeltek Szíriába, hogy csatlakozzanak a Raqqa elleni kurd-arab offenzívához.
forrás: Morning Star