A lengyel parlament két ellentmondásos törvényt fogadott el tegnap, amely szorosabbra fogja a kormányzati ellenőrzést a bíróságok és a média felett.
A szavazás akkor történt, amikor Mateusz Morawiecki pénzügyminisztert nevezték ki Beata Szydol miniszterelnök utódjául.
A törvényt most át kell nyomni a Szenátuson, ahol az uralkodó Törvény és Igazság Pártnak (PiS) szintén többsége van.

A lengyel Fidesz
Pawel Mucha, Andzrej Duda elnök segédje közölte a parlamenti képviselőkkel az első szavazás után, hogy az államfő úgy véli, hogy a „lengyel igazságügyi rendszernek szüksége van erre a törvényre”, – jelezve ezzel, hogy ratifikálni fogja.
A parlamenti képviselők gyorsan egy másik törvényt is elfogadtak, amely növeli a kormányzati ellenőrzést a Lengyel Televízió közszolgálati csatornája felett.
Mindkét törvény ellen erősen kiálltak az ellenzéki tüntetők az elmúlt évek során, valamint az EU hatóságai is támadták ezeket.
A Velencei Bizottság, amely az Európai Tanács emberi jogi felügyelője, az első törvényt „súlyos fenyegetésnek” nevezi, amely lehetővé teszi a kormány számára a bírók kinevezését.
Nils Muiznieks emberi jogi tanácsos közölte, hogy ez „tovább aknázza alá a bíróságok függetlenségét” és „eltörli a hatalmi ágak szétválasztását”.
Szydlo csütörtökön ismeretlen okokból mondott le, miután a PiS parlamenti képviselői bizalmatlansági szavazást hajtottak végre, amelyet az ellenzéki Civil Platform párt kezdeményezett.
forrás: Morning Star