A sokat szenvedett magyar agrárproletariátus történetének egyik legdrámaibb fejezete a békés megyei Endrődön levezényelt sortűz.
A kivégzésszerű csendőrtámadás áldozatainak nem volt más bűnük, mint hogy védeni akarták jogaikat a földesurak és a gazdag parasztság politikai-gazdasági önkényével szemben. Ezeket a szerény jogokat a választási kampány alkalmával és az azt követő a nyílt szavazáson akarták érvényre juttatni. Naivak voltak, hiszen a Horthy-rendszerben a választásokat nem azért tartották, hogy az elnyomottak „nyavalyáit” orvosolják, hanem azért, hogy az urakat hatalmi helyzetükben mindannyiszor megerősítsék.
Megvoltak ehhez az erőszakos és kifinomult módszereik: ígérgetés, leetetés-leitatás, különböző kirekesztő cenzusok, törvénytelen lefogások, a részvételről való visszatartás. A fegyverhasználat nem volt ritka jelenség, de ezt az embertelen módszert csak „ultima ratioként” (végső megoldás) alkalmazták.
Erre szolgál gyászos példaként az endrődi tragédia.
Történt 1935. március 20-án, hogy az Endrőd és környéke szegényparasztsága gyűlésre jött össze, hogy meghallgassa Andaházi Kasnya Béla kisgazdapárti jelöltet, aki népszerű volt a parasztság körében, ezért komoly esélyei voltak a győzelemre. Ez a kilátás félelemmel töltötte el a kormánypárt helyi illetékeseit, akik ezt a mandátumot a maguk számára akarták megszerezni.
A hivatalos (kormánypárti) jelöltjük Rubinek István sorsjegy-panamista volt. Az ijedelmet fokozta a jelenlévők harcos magatartása: munkát, kenyeret követeltek. A főszolgabíró (kormánypárti) Pálka Pál meg akarta akadályozni a mind-hangosabbá váló összejövetelt, ezért a gyűlés feloszlatására szólította fel a rend fenntartására kirendelt csendőrséget. A parasztok maradni akartak, mert várták jelöltjüket, aki váratott magára, miután csalárd módon feltartották, hogy késve érkezzen meg a gyűlés színhelyére, a helyi községháza udvarára.
A főszolgabíró kihirdette, hogy rendezvény elmarad, hiszen a szónok nem érkezett meg. Andaházi Kasnya Béla azonban tízperces késéssel megérkezett. Ez nem zavarta Pálka Pált, hogy oszlatási utasítását fenntartsa. A parasztok nem engedelmeskedtek a felszólításnak, ezért a csendőrök parancsot kaptak arra, hogy akár erőszak alkalmazásával is szerezzenek érvényt az urak követelésének teljesítésére. Eldördültek a lövések, mire tumultuózus jelenetek következtek. Egymást taposva törtek a kijárat felé, a csendőrök puskatussal siettették a feloszlatást. Amikor az udvart sikerült kiüríteni, 6 halott maradt a kövezeten, 17 sebesült társaságában. Két súlyosan meglőtt ember később a kórházban belehalt sérüléseibe. A sérültek nem mertek orvoshoz menni, mert féltek attól, hogy a csendőrök kezére juttatják őket.
A hősi halottak neveit érdemes az utókor számára megőrizni: Gyurics Béláné földművelő, Tímár Miklósné kőművesmester felesége, Polányi Józsefné fuvaros felesége, Prinóczki István kertész, Farkasinszky János kosárfonó, Tímár Vince földműves, Gellai István cipész, Kovács Lajos béresgyerek.
A sortűz híre hamar elterjedt országszerte és nagy felháborodást váltott ki. Helyenként még aratósztrájkok is kitörtek. A hatóságok „nagy gonddal” nyomozni kezdtek, hogy felderítsék mi történt és ki a felelős a történtekért. A kormánypártiak körében nem találtak felelősöket, vétkeseket. A hajuk szála sem görbült meg. Ám megtalálták az igazi bűnöst Andaházy Kasnya Bélát, akit bűnbaknak állítottak a közvélemény elé. Miután hiteles bizonyítékokat nem találtak ellene, 500 pengő pénzbüntetésre ítélték.
A történtek pontosan rávilágítottak a Horthy-rendszer népellenességére, és Gömbös Gyula módszereire, aki az endrődi sortűz idején volt Magyarország miniszterelnöke.
A községben lezajlott véres események csak megerősítették a Viharsarok parasztságát. Endrődön az 1935-ös parlamenti választásokon az ellenzéki Kisgazdapárt győzött.
Hegedűs Sándor