Aki nem ismerné a csatornát, immár azok számára is nyilvánvalóvá válhat, hogy már jó ideje az amerikai republikánus szélsőjobb szócsöve lett.
A tevékenységük magasfoka a Csernobil című ocsmány antikommunista történelemhamisító sorozat, amelynek elemzésével – totális darabokra szedésével- már A MI IDŐNK cikke is foglalkozott.
Nem sokkal később egy spanyol fasisztát próbáltak mentegetni egy dokumentumfilmben, „ellentmondásos figuraként” eladva.
Most pedig megjelent az újabb gyöngyszem, az 1999-es év amerikai ellenkultúrájának legfőbb szereplőit felvonultató Woodstock 99 fesztivál történetének meghamisítása.
A „dokumentum”film azonban aljas propagandaeszközökkel él: a goebbelsi sulykolás mintájára kb. 50-szer hangzik el a „fiatal fehér férfi” kifejezés, jelezve, kik is a bűnösök az ott történtekért, ami nem csak ostobán és túlzón általánosító, hanem totálisan rasszista és férfigyűlölő is.
Mi is történt 1999-ben?
Az Egyesült Államok a szokásos válságát élte a Clinton-Lewinsky botránnyal, a boszniai háborúval, a Columbine középiskolában történt mészárlással – ennek ellenére a doksifilm úgy kezdődik, hogy riporterek közlik, hogy alig van infláció és a gazdaság is milyen tökjó (nem volt az!). Az USA kulturális életét közben ismét a béka segge alá küldték a fiúbandákkal, tátikasztárokkal, műanyag előadókkal, a szexuálisan fetisizált, félpedofilok által megszerkesztett tinilány előadókkal. Ennek ellenkulturális manifesztációi lettek a rendkívül kemény zenét játszó rockzenekarok, akiket ma már csak a nu-metál hullám tagjaiként ismerünk, bár ezek a bandák, rendre kikérik ezt a jelzőt maguknak. Ilyen kemény metálzenekarokat (is) felvonultatott a Woodstock 99 fesztivál, amely elég komoly káoszba, erőszakba, fosztogatásba, gyújtogatásba, zavargásba, nemi erőszakokba és halálesetekbe torkollt.
Persze, ahelyett, hogy elemezték volna ezen fesztivál súlyosan összetett és egyszerű problémáit, a balhét annak idején rákenték egy-két fellépőre, és ez a dokumentumfilm is ugyanezt a vonalat viszi tovább, csak itt már kiszélesítik a bűnbakok palettáját a „fehér fiatal férfiak” rasszista kifejezésével is. A fesztivál valódi problémái azok voltak, hogy egy elhagyatott katonai légibázison rendezték, ahol rengeteg aszfalt volt, ráadásul iszonyatos hőség is, amelyben a szervezők nem voltak képesek gondoskodni a résztvevők megfelelő vízellátásáról, higiéniájáról stb. Rengetegen kiszáradtak, miközben 4 amerikai dollárba került egy ásványvíz, ez akkori árfolyamon kb. 2000 forintnak megfelelő összeg. Mivel a sörért is ennyit kértek, a fesztiválozók inkább alkoholt fogyasztottak. A WC-k túlcsordultak, rengetegen szó szerint szarban és húgyban járkáltak és aludtak.
Ismeretes, hogyha egy közösséget megfosztanak valamely alapvető szükségletétől, pl. manapság a villanyáramtól, akkor a társadalom elég rövid időn belül felbomlana. A Woodstock 99-en pont ez történt, mikor a 40 fokos hőségben a víztől megfosztott fiatalok tömegei kezdtek el vadul viselkedni és kivetkőzni önmagukból.
És ekkor jönnek képbe a fideszes propagandistákkal versengő HBO-s tudorok, akik kb. a Pesti Srácok agyi szintjén elemzik az eseményeket. Mivel a 99-es Woodstock színpadain az amerikai ellenkultúra alakjai léptek fel, sokszor baloldali vagy a Rage Against the Machine képében konkrétan kommunista zenekar is, ezért a fesztiválon történt eseményeket ezzel a szubkultúrával akarták összemosni. Minden tekintetben erőszakos, agresszív zenének akarták beállítani a rockzene szenvedélyét, a dalok szövegeinek és a zenekarok teljes munkásságának elemzése nélkül. Valójában ezen „fehérnek” beállított nu-metál zenekarok voltak az első komoly hullám, ahol már nagyon kevert nemzetiségek is zenéltek, míg azelőtt csak fehér amerikai előadók voltak a rockzenekarokban. Ezen zenekarok többsége rendkívül rendszerkritikus volt, elítélve az amerikai erőszakkultúrát is. Több zenekar és civil szervezet szólalt fel a fegyvertartás, a nők elleni erőszak és más haladó társadalmi témák mellett. A dokufilm által beállított kép a „fiatal fehér hülyegyerekekről és elkényeztetett egyetemistákról, akik azt sem tudják, miért dühösek”, totálisan hamis. Tény, hogy ilyen elemek is részt vettek a fesztiválon, már csak a nagy számok törvénye alapján is nehéz elképzelni, hogy ne történjenek incidensek, még egy alap amerikai 400 ezres tömegben is, nemhogy olyan katasztrofális körülmények között, amelyek Woodstockban uralkodtak.
Valójában nagyon határozottan részekre kell bontani a szereplőket: a szervezőket, a fellépőket, a bulizó tömegeket és a vandálokat. Namármost az akkori magyarázatok és az HBO dokufilmje is teljesen összemossa az utóbbi hármat, holott semmi közük nincs egymáshoz azonkívül, hogy térben is időben majdnem együtt voltak jelen (de ez is sok helyen sántít).
Így próbálja az ultrakonzervatív HBO az ellenkultúra számlájára írni azt, ami pont az ő kapitalista ocsmányságának terméke.
Egy üveg ásványvíz azért volt 2000 forintnak megfelelő amerikai dollár, mert nyerészkedni akartak. Azért nem törődtek az emberekkel, mert csak a profit érdekelte őket. Azért spóroltak a biztonsági személyzettel és vettek fel többségében gyorstalpalót végzett és ott megbundázott teszteket kitöltött embereket biztonsági őrnek, mert azon is nyerészkedni akartak. Azért szervezték a bulit egy katonai bázisra, mert szögesdrótkerítések és falak voltak, így lehetetlen volt belógni, ezért mindenki fizető vendég volt. Spóroltak a vízellátáson, a higiénián, a WC-ken, a szippantásokon. Nem oldották meg a felgyülemlett szemét elszállítását, mert minek? Még az egészségügyi személyzeten is spóroltak, akik félrekezelték az egyik túlhevült koncertlátogatót, aki életét vesztette. Lényegében a katasztrófákhoz vezető minden egyes szál a kapitalista nyerészkedéshez vezethető vissza, amiért évekre kellett volna bizonyos szervezőket lesittelni a tömegek veszélyeztetése miatt.
Ezt próbálja az HBO, a szervezők és a rendszer a „fiatal frusztrált fehér férfiak” és az „agresszív” fellépők nyakába varrni. Ráadásul úgy, hogy ezeket a problémákat a hitelesség látszatát keltve be is mutatják a dokumentumfilmben.
Közben elfeledkeznek arról, hogy a KoRn, a Limp Bizkit és a legtöbb előadó 1999-re már több száz koncerten voltak túl, ahol semmiféle probléma nem volt, ráadásul olyan fesztiválokon, mint az Ozzfest és a Family Values, ahol koncentráltan sokkal brutálisabb metálzenét játszó zenekarok léptek fel minden probléma nélkül.
Ostoroznak olyan jelenségeket, mint a Girls Gone Wild (A lányok megvadulnak) sorozat, amelyben az utcán leszólított lányok mutogatták a csöcseiket (ennek még magyar megfelelője is volt), majd ezt is összemossák a Woodstockban felvonultatott ellenkultúrával, holott ez a fajta pornó is a kapitalizmus nézettséghajhász terméke.
A dokumentumfilmben sikerül számos esetben bevágni az akkori Gyurcsányékat, azaz Bill és Hillary Clintont is.
A dokufilm rasszistának is megpróbálja beállítani a bulizókat csak azért, mert DMX színesbőrű rapper koncertjén a közönséget énekeltette, és a szövegben ott volt a nigger szó, amit persze a tömeg is kimondott. Ez a vád nem csak azért komikus, mert a fekete előadó saját dalszövegéről volt szó, hanem azért, mert pont a 90-es években történt olyan váltás, amikor rehabilitálni próbálták a nigger kifejezést, és minden feketékről szóló filmben a főszereplők így hívták egymást, ezért nem is volt olyan offenzív, mint ezen kezdeményezés előtt vagy az elapadása után manapság újra.
Külön propagandista gyöngyszem, hogy a dokufilm alcímeként szolgáló Peace, Love and Rage ugyanolyan betűtípussal van megjelenítve, mint amit az ott is fellépő kommunista Rage Against the Machine zenekar is használt a kiadványaikon és logóikon.
Mindezt megspékelték egy történeti mellékszállal, amely – spoilerveszély – egy Metallica koncert során meghalt rajongó naplóbejegyzéseit eleveníti fel, de már az első soroknál előre lehet tudni, mi lesz a végkifejlet, amelyet még a megható zenei aláfestés és a barátok nyilatkozatai is csak sziruposabbá tesznek, de valahogy mégis elvárják, hogy meglepődjünk.
Az HBO ismét alulmúlta önmagát és bebizonyította, hogy a kapitalista mainstream kultúra tisztára mosásáért nem riad vissza egy kis haladásellenes propagandától.