A jelenlegi COVID-19 által végbemenő változások hatást fognak gyakorolni egyaránt a globális piacgazdaságra, a turizmusra, a szociális helyzetre és az állam abba való beleszólására, de egyaránt a mi, hétköznapi emberek életére is.
A következő néhány sorban ezeket a változásokat fogom elemezni. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy ezek csak spekulációk lesznek, mivel ebben a helyzetben akármikor megtörténhet akármi.
Elsőként a talán legradikálisabban érintett ágazat, a piac átalakulását fogom találgatni. Ugyanis egyértelmű ebben a helyzetben, hogy a kizsákmányoló munkaerőpiac nem működhet tovább. A vírus kiindulópontja ugyanis Kína volt, ahol a legtöbb multinacionális cég foglalkoztat embereket szinte semmi pénzért. Minden bizonnyal ennek volt az oka a járványt okozó denevér elfogyasztása is, mivel az itt élő emberek rászorulnak minden állat elfogyasztására az életben maradás érdekében. A vírus elterjedésével viszont rá fognak döbbenni a tőkések, hogy a munkásosztály igenis megérdemel egy olyan fokú jövedelmet, ami megilleti, aminek következtében nem fognak rászorulni minden állat megevésére. De ez nem csak Keleten, hanem világszerte is várható. Dél-Amerikában és a balkáni országokban ugyanígy hemzsegnek a megbecsülésben és ahhoz méltó jövedelemben való részesedésben hiányt szenvedők.
A turisztika szintén válsághelyzetbe került, aminek nem is várható a robbanásszerű felértékelődése a koronavírus lecsengése után. A világ országhatárai lezáródnak, és a félelem miatt nem várható a megnyílásuk a külföldi turisták számára a közeljövőben. Rá kell eszmélnünk saját országaink természeti kincseire és azokat kiélvezni a jövőben. De egyelőre ez is csak a házunk vagy lakásunk ablakán keresztül lehetséges.
A szociális szféra felértékelődésére is lehet számítani majd a krízishelyzet végével. Rengeteg ember, akik az elmúlt időkben megszűnt gazdasági ágazatokban dolgoztak, nem fognak könnyen állást találni az új berendezkedésű társadalomban. Ebből kifolyólag az államnak kimagaslóan nagy hangsúlyt kell majd fektetnie a szociális juttatásokra. Ráadásul a vállalatok megszűnésével sok ember kényszerül vissza a munkavállalói szférába, ahol kénytelenek lesznek az állami juttatásokra hagyatkozni ahelyett, hogy maguknak teremtenék meg a jövedelmük egészét.
A saját életünkben is radikális változások várhatóak, amelyeket a fentebb sorolt tényezők fognak irányítani. A hatalmas konzumizmus végével el kell kezdenünk a saját eltartásunkat. Felértékelődik majd a magántermelés, amit nem úgy kell elképzelni, mint az eddigi társadalomban, hogy a termelő hatalmas földbirtokkal bír, és ennek javát a piacon értékesíti. A piac összeomlásával mindenki a saját maga részére fog termelni, mivel a túlélési ösztön erősebb a piaci javak megszerzésének vágyánál. Ezzel újra életbe léphet az úgynevezett komatál. Ennek lényege, hogy a termelő ad a szomszédjának a javaiból a viszonzás elvárása nélkül, de a szomszédja ezért cserébe biztosan fog adni a saját javaiból az imént adakozó termelőnek.
Persze mindig szemügyre kell venni egy alternatív opciót is, vajon mi lesz, ha a vírus végén az ember újra beleül az autójába, újra boltba megy a kisemmiző nagytőkések zsebét tömni, és újra három kulcsra zárja a házának ajtaját, ezzel elidegenítve mindenét minden rászorulótól? Ez most az az idő, mikor le kell bontanunk a meglévő kapitalizmus én-központú nézeteit és fel kell építenünk egy szabad, szocialista társadalom talapzatát.
Építsük ezt a talapzatot sziklára, ne pedig homokra. Az tőke sivataga elmossa a társadalom alappilléreit, de a jövő szikláján biztos talajra találhat!
SZM