Sorozatgyilkosok minden rendszerben előfordulnak. Ugyanúgy az amerikai kapitalizmusban és a szocialista társadalmakban is.
Bár, míg az Egyesült Államokban ez egy teljesen hétköznapi téma, a szocializmusban kuriózum.
Az USA-ban több száz sorozat- és tömeggyilkos kószál jelenleg is szabadon és rengeteg példa akad a legdurvább sorozatgyilkos, nemi erőszakkal, kannibalizmussal, hullagyalázással társult bűncselekményekre (Charles Manson, John Wayne Gacy, Jeffrey Dahmer, Charles Whitman, Richard Ramirez), míg a Szovjetunióban csak egyetlen megrázó eset akad: Csikatilo.
Az amerikai politikai propaganda azonban igyekszik ezt az egyetlen elkövetőt felnagyítani, és míg az erőszakbiznisz az amerikai gyilkosok esetén csak Zs-kategóriás filmeket jelent, addig a Csikatilo ügyet háromszor is feldolgozták nagy költségvetéssel és Oscar-díjas és arra esélyes színészekkel.
Készült film Dahmerről, Gacyről és a Manson családról, ám ezek hamar a feledésbe merültek. A színvonaluk enyhén szólva is középszerű volt. Míg a Csikatilo sztorit feldolgozó X polgártárs, Evilenko és 44. gyermek A-kategóriás filmek kiváló rendezéssel és színészi alakításokkal.
Az X polgártársat Magyarországon forgatták olyan színészekkel, mint Stephen Rea, Max von Sydow és Donald Sutherland. Az Evilenko főszereplője a számos díjjal kitüntetett Malcolm McDowell. A 44. gyermekben pedig olyan sztárok tűnnek fel, mint Tom Hardy, Noomi Rapace és Gary Oldman.
Utóbbi már erősen antikommunista propagandává avanzsált, hiszen a 80-as évek eseményeit a sztálini Szovjetunióba helyezik vissza.
Az amerikai propaganda mindent elkövet a Szovjetunióban elkövetett brutális bűnöző felnagyítására, és bár borzalmas, amit Csikatilo elkövetett, mégis csak egy elkövető azok közül, akikre a kapitalista társadalomban százával van példa.
Hazánkban is működtek sorozatgyilkosok, köztük a szocializmusban egyetlenként a martfűi rém, aki négy nőt gyilkolt meg. Ez eltörpül a Horthy-rendszerben és a mai kapitalizmusban működő sorozatgyilkosok mellett, akiknek több száz áldozatuk volt. A horthy-fasizmusban a Tiszazug rémeiként elhíresült nők 162 áldozata került elő, de akár ezren is meghallhattak a ténykedésük miatt. A valójában nő, de férfiként mutatkozó „Pipás Pista” pedig részeges férfiakat gyilkolt, hogy bosszút álljon korábbi sérelmein, hiszen cselédként a földesura megerőszakolta. Mindkét sztori sokkal érdekesebb, sokkal több potenciált hordoz magában, mint a négy nőt megerőszakoló és meggyilkoló martfűi rém, amely filmadaptációja rém unalmasra sikerült, a jelenlegi rezsim számára azonban a szocializmus besározása sokkal fontosabb volt.
Ráadásul a szocialista rendszerekben működő sorozatgyilkosokról készült filmek hajlamosak durván eltérni a valóságtól, és a forgatókönyvek nagy részben inkább az alkotók fantáziájának szüleményei, és az eseményeket, különösképp az ügyekben nyomozó emberek karaktereit, hajlamosak durván eltorzítani, sok esetben kultúrrasszizmussal, hiszen a szeretnivaló hős mellett ténykedők mind borostásak, igénytelenek, erőszakosak és alkoholisták, és hogy még rosszabb példát mutassanak, állandóan bagóznak. A dohányzásellenes lobbi hatására manapság nagyon ritkán mutatnak cigarettázó embereket a filmekben, kivéve, ha szovjet katonákról és más kommunistákról van szó – ők elképzelhetetlenek cigi, konyak, vodka és sör nélkül.
A jelenlegi, hazai kultúrpolitika szintén ráállt ennek a borzalmas, martfűi gyilkosságsorozatnak a bemutatására, és a Nemzeti(!) Filmalap is megtámogatta a Martfűi rém című filmet. Mind az amerikai, mind a magyar film erősen törekszik rá, hogy kihangsúlyozza, hogy ezek a bűncselekmények szocialista társadalmakban történtek meg. Ahogy a 44. gyermek a sztálini érába helyezi vissza a történéseket, és percenként 20-szor elvtársaznak, a Martfűi rém című film alkotói is ügyelnek rá, hogy a kezdőképen óriási vörös csillag látszódjon a gyáron, mindenhol legyen egy Lenin portré vagy szobor a snittekben. Egyszóval, az egyediként előforduló bűncselekmény-sorozatnak igyekeznek minél inkább „szocialista” politikai jelleget adni, összemosni azt a rendszerrel. Holott ennek pont az ellenkezője igaz.
Inkább azt kellene megvizsgálni, miért történik a szocialista társadalmakban jóval (nagyságrendekkel!) kevesebb sorozat- és tömeggyilkosság, mint a kapitalista rendszerekben.
Kérdés, van-e a szocialista berendezkedésnek köze a martfűi rém megteremtődéséhez? Van-e a szocialista rendszernek köze Csikatilo vérengzéseihez? Egyértelműen nincs!
Ugyanakkor fel kell tenni a kérdést, hogy az amerikai erőszak-kultusznak, a pornográf kultúrájuknak, a mindenkin áttaposó, kizsákmányoló termelési módnak, az individuumot naponta erőszakoló, lealázó marketing-rendszernek, a több száz évre visszanyúló, népirtó történelmüknek, a fegyverszabályozásnak és a beforduló társadalomnak van-e köze a sorozatgyilkosok kitermeléséhez? Egyértelműen igen!
Ezt az amerikai kormányzat is tudja, a magyar kormányzat is tudja. Ez rendszerprobléma. A propaganda célja pedig elkendőzni a saját és az idealizált rendszer bűneit, és a vele ellentétes társadalomban előforduló elszigetelt eseteket a végletekig felnagyítani.