A neoliberális milliárdosok és a fasiszták által alkotott ellenzék számos téren mutatja képtelenségét, hogy alternatívája legyen a szintén neoliberális-fasiszta Fidesz-rezsimnek.
Nem elég, hogy az időközi választásokat sorra elbukják a nagy összefogásban, még közös programjuk sincs, de még ha lenne, az is nyilván a vállalhatatlanság olyan küszöbét lépné át, amelyet egyetlen demokrata sem fogadhat el.
Az ellenzéki kommunikáció 99%-át a zösszefogás tölti ki, a maradék 1%-ban pedig marad az „Orbán egy G[<i” stílusú, ultraprimitív kommunikáció. A pártok által működtetett álbalos kamuoldalakról nem is beszélve, amelyek óriási károkat okoznak az ellenzéknek annak hülyítésével.
Néha eldörren egy két szociális frázis, mint pl. a „béremelést”, amelyek totálisan üresek és valójában semmiféle kormányzati koncepció nem áll mögötte, a fedezet elképzelése meg pláne nem.
Ami érdekes, hogy az összellenzék külpolitikai kommunikációja az EU belügyeinkre vonatkozó témáit leszámítva totálisan nulla.
Ha végigvesszük az összes ellenzéki pártot és az összes rendkívül fontos külpolitikai eseményt, senki nem reagált soha semmire!
Az utóbbi években rendkívül súlyos háborúk, puccsok, népirtások és országrablások történtek, amelyről az átlagválasztó nem ismeri az adott pártok véleményét. Mintha megszűntek volna a külpolitikai irodák. Ez azért is furcsa, mivel a mi pártunk, az Európai Baloldal MINDEN lényeges külpolitikai eseményre reagál.
Itt volt a bolíviai puccs, amely során az Egyesült Államok által támogatott szélsőjobboldali erők a hadsereg segítségével távolították el Evo Morales szocialista elnököt, aki hazája ásványkincseinek profitját a szegények felemelkedésére fordította. A puccs után a jobboldal mészárlást hajtott végre az őslakos tiltakozók között, majd megkezdte az ország lítiumkészletei kiárusításának előkészítését a nyugati nagyvállalatok számára. A neoliberális-fasiszta ámokfutásnak az idei népszavazás vetett véget, amely során a baloldal ismét demokratikus úton szerezte meg a hatalmat. Rendkívül fontos külpolitikai történés, amelyre egyetlen párt sem reagált.
Venezuelában emberek tízezreit ölték meg az Egyesült Államok gazdasági szankciói, ráadásul a koronavírus járvány alatt. Eközben puccskísérletek is történtek a szocialista kormány ellen, hogy a nyugati nagytőke ismét rátehesse a kezét Venezuela olajtartalékaira. Rendkívül fontos külpolitikai történés, amelyre egyetlen párt sem reagált.
Jemenben már évek óta durva polgárháború zajlik, amelybe kívülről a szaúdi fasiszták is beavatkoznak, amely a világ legnagyobb humanitárius katasztrófáját idézte elő, kolerajárványt okozott és az éhezés szélére sodorta az országot, miközben számos nyugati ország fegyverét vetették be civilek ellen, amely szintén óriási botrányokat okozott. Rendkívül fontos külpolitikai történés, amelyre egyetlen párt sem reagált.
Marokkó megtámadta Nyugat-Szaharát. Líbiai polgárháború török dzsihádisták importjával. Észak-Szíria török megszállása. A ciprusi válság. Amerikai haditengerészeti provokációk a Dél-kínai-tengeren. Rendkívül fontos külpolitikai történések, amelyekre egyetlen párt sem reagált.
Hogy miért ignorálják a mainstream politikai pártok a rendkívül fontos külpolitikai eseményeket?
1, Nincs külpolitikai koncepciójuk. Nincsenek sem elvek, sem ideológiák, sem tudományos rálátásuk a politikára, amelyből következtetéseket vonhatnak le, vagy elemzéseket készíthetnének.
2, Nincs külpolitikával foglalkozó munkacsoportjuk. Az ellenzéki pártok aktivista és szakértő száma annyira megcsappant, hogy egyszerűen nincs kapacitásuk Jemennel foglalkozni.
3, Kit érdekel? Az ellenzéki pártok bizonyára azért sem foglalkoznak a világpolitikával, mert úgy vélik, az átlagembereket ez nem érdekli. Ebben speciel igazuk van, de a választók ilyen mértékű lenézése nem passzolhat egy ellenzéki mentalitáshoz. Ha a népeknek nincs igényük arra, hogy megértsék, mi történik Jemenben vagy Bolíviában, akkor ezt az igényt és érdeklődést ki kell alakítani.
Az Európai Baloldal és hírportálja, A MI IDŐNK rendszeresen foglalkozik ezen témákkal és reagál rájuk. A véleményünk ebben is rendszeresen megjelenik saját felületeinken; a médiacenzúra miatt sajnos más nyilvános felületeken viszont soha.
Pedig a világpolitikai események megértése és az abban való tájékozottság is legalább annyira kritikus, mint felemelni hangunkat a hazai dolgozók kizsákmányolása ellen. Honnan tudnák a hazai munkások és demokraták, milyen jövő vár rájuk, ha nem ismerik Erdogan szélsőjobboldali rendszerének részleteit, valamint az azokra adott nemzetközi válaszokat? Honnan tudnák a hazai szegények, miért szavazzanak vagy inkább ne szavazzanak az ellenzékre a külpolitikai álláspontjuk alapján? És ezzel elérkeztünk a legkritikusabb ponthoz:
4, Az „ellenzék” világpolitikai véleménye vállalhatatlan. Valójában az összes számottevő, parlamenti ellenzéki párt támogatja a NATO-t, az Egyesült Államok és szövetségeseinek bűnös külpolitikáját. Most is és a múltban is, amikor még kormányon voltak. Részesei voltak az iraki és afganisztáni katonai agresszióknak, hiszen megszavazták azokat a parlamentben és egyszer sem vonták kétségbe katonai szövetségeseink tevékenységeit, a szervilis, minden szempontból káros és történelmi méretű nemzeti szégyent hozó NATO-tagságunkat sem. A legnagyobb probléma, hogy ahogy a gazdasági elképzelésekben, az osztályérdekek képviseletében, az ellenzék a külpolitikában is egy követ fúj a Fidesszel!
Pedig az Orbán-rezsim legyőzésének egyik kulcspontja lehetne szembehelyezkedni annak külpolitikájával, különösképp a nyugathoz való viszonyt illetően. Ám – úgy tűnik – szuverén szerepre egyetlen párt sem mer vállalkozni, mindenki valaki lakája szeretne lenni ebben az országban. A piaci rendszerű, korrupt-lobbista választási rendszerben ez máshogy nem is lehetséges.