A média ezen a héten lázban égett amiatt, hogy a techmogul Mike Lynch és befolyásos barátai eltűntek, amikor a jachtjuk felborult.
Hat ember – köztük Lynch, a Morgan Stanley bank nemzetközi elnöke és egy vezető brit ügyvéd – tűnt el hétfő reggel, 300 mérföldre Szicília partjaitól.
A 30 millió fontos jachtra, tíz fős legénységére és 12 utasára sújtott le egy vihar. Lynch – akit egyszer a „brit Bill Gates”-nek neveztek – épp azt ünnepelte, hogy az Egyesült Államokban felmentették csalási vádak alól.

De ugyanazon a területen sokkal több fulladásos eset történik, amelyre senki sem figyel fel. 2014 óta több mint 20 000 menekült halt meg vagy tűnt el a Földközi-tengeri útvonalon.
Júniusban 11 ember halt meg, és tucatnyian eltűntek, miután két hajó elsüllyedt az olaszorszégi Lampedusa partjainál. Néhány nappal korábban 66 ember, köztük 26 gyermek tűnt el Dél-Olaszország partjainál.
De a szakértő búvárok és parti őrségek éjjel-nappal dolgoztak, hogy túlélőket találjanak a szuperjachtból. A történet emlékeztet a tavalyi Titanic OceanGate robbanásra.
A világ haditengerészetei összefogtak, hogy megtaláljanak öt szupergazdag embert az óceán fenekén. Eközben a határügynökségek távol tartják az Európába tartó menekülthajókat, sőt, néha még a menekülni próbáló hajókat el is süllyesztik.
Ez egy hasonló minta: mentsd meg a gazdagokat, hagyd megfulladni a szegényeket.
forrás: Socialist Worker