Alex Callinicos cikke
Milei elnök rendkívüli gazdasági liberális, aki megígérte, hogy „láncfűrészt” alkalmaz az állammal szemben
Argentínában egyre nő az ellenállás Javier Milei szélsőjobboldali elnökkel szemben. Nemrég Argentínába látogattam, hogy részt vegyek egy Buenos Airesben múlt héten tartott Lev Trockij-konferencián. Tökéletes időzítés, hogy csatlakozzak egy kormányellenes lázadáshoz, amely főként egyetemekre és kórházakra összpontosul.
Milei tavaly novemberben népszerűségi hullámon került hatalomra, a szavazatok közel 56%-át megszerezve. Kihasználta a felgyülemlett tömeges dühöt, amelyet az egekbe szökő infláció és az uralkodó peronisták – a korábban 20 éven át argentin politikát uraló, középbaloldali nacionalisták – nyílt korrupciója váltott ki.
Milei rendkívüli gazdasági liberális, aki megígérte, hogy „láncfűrésszel” esik neki az államnak.
Ez élesen eltér a peronisták módszereitől. Ők állami beavatkozással próbálták kezelni a gazdaságot, ellenállva a Nemzetközi Valutaalap nyomásának, hogy csökkentsék az állami kiadásokat és az adósságot.
Milei mögött nincs nagy párt, így nagyon gyorsan támadásba lendült, hogy megossza és gyengítse az ellenzéket. Nem sokkal hivatalba lépése után 54%-kal leértékelte a pesót, ami az infláció megugrását eredményezte – az árak szeptemberig 209%-kal emelkedtek az év során.
Fenntartotta az árfolyam-szabályozást, hogy bizonyos pénzügyi stabilitást biztosítson. Ám drasztikus leépítésekbe kezdett a közszférában. Az egyik fő célpontja az egyetemek lettek.
Argentínában államilag finanszírozott nyilvános egyetemi rendszer működik, ahol a tandíj ingyenes. Milei megvétózott egy törvényt, amely növelte volna az egyetemi finanszírozást és az alkalmazottak bérét. Ez azt jelenti, hogy az egyetemi dolgozók jelentős bércsökkentéssel, elbocsátásokkal és bezárásokkal néznek szembe.
Vétóját a konzervatív exelnök, Mauricio Macri támogatásával érte el. Pártja segített összegyűjteni a képviselők egyharmadának szavazatát, ami elegendő volt ahhoz, hogy megakadályozzák a vétó felülírását. Akárcsak a francia elnök, Emmanuel Macron, Milei is úgy próbál keresztülvinni neoliberális és rasszista politikákat, hogy parlamenti támogatása kisebbségben van.
Az ő támadása azonban hatalmas népi ellenállást váltott ki.
Milei támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint 40%-ra esett vissza. Az infláció és a fogyasztói támogatások csökkentése miatt az életszínvonal drámaian romlott. Az állami egyetemek támogatottsága is erős, hiszen ezek lehetőséget biztosítanak a munkásosztály számára a felsőoktatáshoz.
Ennek eredményeként sztrájkok, tüntetések és egyetemi megszállások hulláma indult el. Áprilisban egymillió ember tüntetett az egyetemek elleni támadások ellen, és egy hónapja újabb nagy felvonulás volt. A vendéglátóim, a szélsőbaloldali Munkáspárt (Partido Obrero, PO) tagjai elmondták, hogy a Mileivel szembeni intenzív gyűlölettel találkoznak, amikor szegényebb negyedekben agitálnak.
A Munkáspárt „Fuera Milei!” – „Milei kifelé!” – szlogenje egyre népszerűbb.
Múlt héten kedden és szerdán az egyetemi oktatók és a személyzet sztrájkolt az egyetemeken, valamint két nagy Buenos Aires-i kórházban. Ellátogattam a híres Plaza de Mayo-ra, amely számos argentin tüntetés és küzdelem színhelye.
Amikor kiléptünk a Subte metróállomásról, a Casa Rosada, az elnöki palota előtt haladtunk el. Hirtelen Milei és kabinetje megjelent az erkélyen. Ez egy híres hely, ahol a peronizmus alapítói, Juan és Eva Perón köszöntötték az őket éltető tömeget az 1940-es és 1950-es években.
Ez Mileinek nem pontosan így alakult. A születésnapját ünnepelte. A téren alternatív órákat tartó egyetemisták és egyetemi dolgozók azonnal ellene fordultak. Skandálták: „Egyetemeket a dolgozóknak, és ha nem tetszik, kapd be!” Az elnöki erkély gyorsan kiürült.
Aznap délután több ezer kórházi dolgozó vonult fel a parlamenttől a Plaza de Mayo-ig. A tüntetésen egy harcos nyugdíjasokból álló csoport is részt vett.
Ők hetente tiltakoznak, és kegyetlen rendőri támadásokat szenvedtek el. Egyikük később elmondta nekem, hogy a rendőrök nem ijesztették meg.
„17 éves voltam a Cordobazo idején – ez a hatalmas diák- és munkáslázadás volt Cordóbában 1969 májusában – és túléltem az 1976-84 közötti katonai diktatúrát. Miért félnék ezektől az alakoktól?”
Ez a harci szellem mindenhol jelen van. A Trockij-konferencia az elfoglalt Társadalomtudományi Karon ért véget, amely nyüzsgött a harcos diákoktól. Ők, valamint a dolgozók és a munkanélküli piquetero mozgalom, új fejezetet írnak Argentína lázadástörténetében.
forrás: Socialist Worker