Keir Starmer és Kemi Badenoch egyetérteni látszanak abban, hogy a brit állam „újrahuzalozásra” szorul.
Könnyű belátni, miért gondolják ezt. Bármit is várnánk el az államtól, az jelenleg nem végzi el megfelelően a feladatát.
Fizetésképtelen önkormányzatok. Túlzsúfolt börtönök. Szennyezett folyók és tengerpartok. Elégtelen árvízvédelem. Összeomlás szélén álló egyetemek. Képtelenség az otthonok veszélyes burkolatainak eltávolítására. Itt fekete lyukak, ott ingadozó egészségügy.
A lista hosszú. De a feltett kérdés hibás: valójában mire való az állam, bármilyen is legyen a „huzalozása”?
A rövid válasz az, hogy az állam az adott társadalmi viszonyok újratermelését biztosítja. Ez minden államra igaz, egy fontos kivétellel.
Ez a kivétel egy szocialista államra vonatkozik, amely a saját társadalomba való feloldódását célozza meg – de ez nem alkalmazható a mai Nagy-Britanniára. Itt és most az állam a tőke felhalmozásához szükséges feltételek fenntartására irányul.
Ez a brit állam szerepe a 17. század óta, annak ellenére, hogy bizonyos feudális formák megmaradtak. Az állam különböző funkciókat vett fel és vetett le magáról, gyakran az osztályharc nyomására, de mindezt ezen az alapkereten belül.
Az alapvető követelmények – egy munkaerő, amely kizárt a termelési eszközökhöz való hozzáférésből és az önálló megélhetésből, miközben munkára kényszerül; a magántulajdon védelme; a termékcseréhez szükséges szerződéses keret; egy megbízható valuta – változatlanok.
Ezek befolyásolják mindazt, amit Starmer és Reeves tesz, legyen szó a jóléti reformokról, az államadósság kezeléséről, vagy a hiábavaló próbálkozásokról, hogy a Thames Water egyszerre legyen fizetőképes és magánkézben maradjon.
A brit tőke világpiaci pozíciójának erősítése végső soron meghatározza az Egyesült Államokkal való alárendelt szövetséget, annak minden konfliktusos következményével együtt.
Az állam nem azért ilyen, mert vezetői személyi állománya túlnyomórészt burzsoá, vagy mert a kapitalista osztály erős nyomást gyakorol. Ezek reformista érvek, amelyek azt feltételezik, hogy az állam tömegnyomással vagy más személyek révén átalakítható.
Az állam azért olyan, amilyen, mert ez a kapitalizmus organikus követelménye, amely – mint minden kizsákmányolási rendszer – nem tartható fenn egy különleges kényszerítő és adminisztratív funkció nélkül.
Az állam elidegenedett a társadalomtól, amit a burzsoá politikusok szívesen kihasználnak, hogy visszaszorítsák az állam általuk tolakodónak vagy szükségtelennek tartott funkcióit. Ebben az értelemben az állam vitatott tér.
A Corbyn-élmény – nyugdíjas biztonsági és hírszerzési vezetők figyelmeztetéseivel, tábornokok fenyegetéseivel, és a katonák által a munkáspárti vezető képével végzett céllövészet dramatizálásával – jól szemléltette az államhatalom antidemokratikus és népellenes természetét.
A mai állam szorongatott helyzetben van. Egy globalizált kapitalista gazdaságban, amelyet nagyrészt neoliberális elvek irányítanak, a brit tőke második helyre szorul. Még a londoni tőzsde is veszít globális vonzerejéből. Az előző generációkban a népi nyomásra tett engedményeket most újratárgyalják vagy megszüntetik.
Erre Starmer és Reeves válasza a „növekedés.” Ez azonban olyan növekedés, amely magántőkések számára versenyképes megtérülési rátát biztosít, még akkor is, ha az állam közvetlen ösztönzőket – például támogatásokat és adókedvezményeket – vagy közvetett eszközöket – például infrastrukturális beruházásokat, munkavállalói készségek fejlesztését – kínál.
Ez mindazonáltal nem garantálja, hogy az állam elegendő forrást tudjon biztosítani a közvélemény elvárásainak megfelelő szolgáltatásokhoz, amelyeket a társadalmi elégedetlenség elkerülése érdekében muszáj nyújtania. A fősodratú politika egyetlen válasza, hogy Nagy-Britanniát még vonzóbbá tegye a magánberuházások számára, ami az államot egy működésképtelenségi örvénybe taszítja.
Ez az állam nem „újrahuzalozással” állítható helyre. Nem villanyszerelőre, hanem bontó- és újjáépítő csapatra van szüksége, amely a munkásosztály érdekében működő közösségi hatalom tervei alapján dolgozik, a társadalom közvetlen érdekeit szolgálva, nem pedig a tőkéét.
forrás: Morning Star