Egyre erősödnek az angliai vízszolgáltatások újraállamosítására irányuló követelések, miközben a londoni magán vízszolgáltató állami mentőcsomagot kér.
Társadalmi igazságosságot képviselő szervezetek az Egyesült Királyságban arra kérik a bírókat, hogy utasítsák el a Thames Water, az ország egyik legnagyobb vízszolgáltatójának mentőcsomagra vonatkozó kérelmét. A vállalat a londoni nagyvárosi térségben mintegy 16 millió embert lát el vízzel. A kampányolók szerint a magánkézben lévő szolgáltató megmentésének jóváhagyása lehetővé tenné a Thames Water számára, hogy folytassa rossz gazdálkodását, miközben a fogyasztókra hárítaná a terheket – ami évente 250 fonttal (317 dollár) emelné az egy főre eső vízdíjat.
„Ez nyílt rablás. Két ember tehet ellene: a mai napon döntő bíró és Steve Reed környezetvédelmi miniszter. Reed megvédheti a fogyasztókat azzal, hogy megvonja a Thames Water működési engedélyét pénzügyi csőd vagy illegális szennyvíz-kibocsátás miatt – vagy mindkettő alapján” – mondta Cat Hobbs, a We Own It igazgatója a Peoples Dispatch-nek. „Tony Blair kormánya a közérdeket védte, amikor a Railtrack csődbe ment. Miért nem teszi ugyanezt a mostani kormány a Thames Waterrel?”
A cég figyelmeztetett, hogy a mentőcsomag nélkül jövő márciusra kifogynának a forrásokból. A Thames Water ügyfelei azonban úgy vélik, hogy tisztességtelenül őket terhelné a mentőcsomag költsége, beleértve a várható magas kamatokat, miközben a vállalat vezetése alig vonható felelősségre. A We Own It kampány rámutatott: „Egyértelmű, hogy a fogyasztók, mint egyetlen bevételi forrás, közvetve fogják finanszírozni ezt az összeget a vízdíjak emelkedésén keresztül.”
Bár a Thames Water pénzügyi nehézségekre hivatkozik, a cég jelentős profitot biztosított befektetőinek – akik közül sokan az Egyesült Királyságon kívül élnek, és nem érzik a helyi vízszolgáltatás minőségének romlását –, miközben bőkezű bónuszokat osztottak ki a vezetőségnek. Ez a minta nem egyedi: az összes angliai víz- és szennyvízszolgáltató hasonló stratégiát követett Margaret Thatcher kormányzása alatti privatizáció óta. Azóta ezek a cégek 72 milliárd fontot (91 milliárd USD) fizettek ki a részvényeseknek, miközben 60 milliárd font (76 milliárd USD) adósságot halmoztak fel. Az eredmény a krónikus infrastruktúra-beruházási hiány, amely víz- és pénzszivárgásokhoz vezetett.
„A privatizáció mellett az volt az érv, hogy több beruházást eredményez, olcsóbbá teszi a vizet, és hatékonyabbá teszi a szolgáltatást” – mondta Jeremy Corbyn független képviselő idén egy vízszolgáltatásokról szóló vita során. „Ez aztán igazán jól sikerült, nem igaz?”
Kockázat az ökoszisztémára és az emberi egészségre
A pénzügyi veszteségeken túl a privatizáció jelentős visszaesést okozott a vízbiztonság és -minőség terén. A magánszolgáltatók rendszeresen engednek kezeletlen szennyvizet folyókba és a tengerbe, ezzel károsítva az ökoszisztémákat és közvetlen veszélyt jelentve az emberi egészségre. A szabályozók pedig nem tudják érvényesíteni a biztonsági előírásokat, mivel érdekellentétek, alacsony bírságküszöbök és az infrastruktúra cégek tulajdonában maradása akadályozzák őket.
Ellentétben más európai országokkal, amelyek a vízszolgáltatás kiszervezésével kísérleteztek, de többnyire megtartották az infrastruktúra tulajdonjogát, Anglia mindent eladott. Ennek eredményeként a kormány nem várhatja meg a szerződések lejártát, hogy visszaszerezze az irányítást, hanem meg kellene vásárolnia az egész vízrendszert olyan vállalatoktól, mint a Thames Water. A We Own It szerint ennek kezdeti költsége 15 milliárd font (19 milliárd USD) körül lehetne – egy összeg, amelyet a kampány szerint akár hat éven belül vissza lehetne fizetni.
A vízszolgáltatás visszaállamosítása más országokban jelentős sikereket hozott – állítja Matthew Topham, a We Own It vezető kampányolója. „Párizs 2010-ben visszavette az irányítást ivóvíz-szolgáltatása felett egy kiszervezett magánszerződésből. A számlák azonnal csökkentek, az ügyfélelégedettségi szintek magasak, és tavaly 89 millió eurót tudtak visszaforgatni a hálózat fejlesztésébe” – magyarázta. Hozzátette, hogy a közösségi tulajdon a közösségi részvételt is ösztönözte, például Lima, Terrassa és Párizs városai megfigyelő központokat hoztak létre, hogy a közösségek, munkavállalók és aktivisták is beleszólhassanak a vízszolgáltatás irányításába.
A Thames Water megmentése ellen kampányolók éppen a közösségi tulajdonhoz való visszatérést követelik. Szerintük ez az irány nemcsak csökkentené a felhasználók költségeit, hanem teret adna az infrastruktúrába történő nagyobb beruházásoknak, javítva a vízminőséget. Ez az igény visszhangra talál a brit lakosság több mint 80%-ában, akik támogatják a vízszolgáltatás közösségi kézbe vételét.
Az utolsó döntést a Thames Water mentőcsomag-kérelméről várhatóan 2025 elején hozzák meg, miközben a kampányolók arra kérik a bíróságot, hogy vegye figyelembe a felhasználók aggályait, és utasítsa el a javaslatot, utat nyitva a jobb vízszolgáltatás felé.
forrás: peoplesdispatch.org