A püspökök lemondásáról és brutális visszaélésekről szóló hírek mögött egy mélyebb történet húzódik meg az osztály-kiváltságokról és a hatalomról, miközben a vallási intézmények előtt kemény választás áll: az elit kiszolgálása vagy az elnyomottak melletti kiállás – írja Symon Hill.
Ez nem csupán szexről és vallásról szól. Ez hatalomról és osztályról is szól.
2024 végéhez közeledve az Anglikán Egyház káoszban van. Alig néhány héttel Justin Welby canterburyi érsek lemondása után Stephen Cottrell, yorki érsek is lemondásra szólító felhívásokkal néz szembe. Az egyház számos magas rangú vezetőjét vádolják azzal, hogy nem léptek fel a szexuális visszaélések ellen.
Ez egy döntő pillanat a brit kereszténység történetében.
Ahogy Jonathan Gibbs, a rochesteri püspök megfogalmazta: „Ez az egyik legnagyobb létkérdés, amivel az Anglikán Egyház a reformáció óta szembesült.”
A kérdés az: milyen irányba mennek most tovább az egyházak?
A válasz az egész társadalmat érinti. Vajon az egyházak a progresszív emberek — vallásosak és vallástalanok — szövetségesei lesznek-e az igazságtalanságok és visszaélések elleni küzdelemben? Vagy inkább a kiváltságok és hatalom oldalára állnak?
Justin Welby, volt canterbury érsek
A kereszténység kezdetei óta ellentétes irányok között húzódik. Néhány keresztény mozgalom Jézus példáját követve szolidaritást vállalt a szegényekkel, elnyomottakkal és kirekesztettekkel. Mások viszont alkalmazkodtak a gazdagsághoz, a háborúhoz és a birodalmi törekvésekhez.
Ezek a küzdelmek minden keresztény felekezetet érintenek. Az Anglikán Egyház botránya mindegyikre árnyékot vet. Más egyházak sem söpörhetik le ezt az ügyet azzal, hogy csak az anglikánokat érinti.
Az előkerült borzalmas visszaélések gyomorforgató emlékeztetők arra, mi történik, amikor befolyásos emberek eltorzítják a kereszténységet, hogy igazolják az erőszakot és az engedelmességet.
Welby a John Smyth által elkövetett visszaéléseket feltáró Makin-jelentés nyomán mondott le. Smyth egy befolyásos, jobboldali ügyvéd volt, aki nagy hatást gyakorolt az Anglikán Egyház konzervatív evangéliumi szárnyára.
Welby — bár késve — helyesen vállalta a felelősséget mind egyénként, akinek többet kellett volna tennie, mind az Anglikán Egyház vezetőjeként. Egyesek, akik sokkal súlyosabb dolgokat követtek el, továbbra is hivatalban maradtak.
1977-ben John Smyth blaszfémia miatti rágalmazásért perelte be a Gay News című lapot. Nyilvánosan elítélte a szeretetteljes, felnőttek közötti azonos nemű kapcsolatokat, miközben titokban tizenéves fiúkat bántalmazott a kertjében lévő fészerben.
E fiúk közül sokan a Smyth otthona közelében található Winchesteri Iskola elitjéből származtak, ahol rendszeresen tartott előadásokat keresztény diákoknak.
Néhány fiút meghívott az otthonába — bár az egyik alkalmazott szerint csak a „jóképű fiúkat” vitte magával.
Smyth olyan befolyást gyakorolt ezekre a tinédzserekre — akik távol éltek otthonuktól, és érzelmi kifejezésre alig volt lehetőségük —, hogy sokukat meggyőzte, fogadják el a súlyos botozást bűneik büntetéseként. A Makin-jelentés egyértelművé tette, hogy nem fér kétség ahhoz, Smyth szexuális élvezetet talált abban, hogy addig verte a fiúkat, míg azok vérezni nem kezdtek.
Smyth hatalmi bázisa az Iwerne Trust volt, egy konzervatív evangéliumi csoport, amely a magániskolában tanuló fiúkra és fiatal férfiakra összpontosított, akikről úgy gondolták, hogy vezető pozíciókba kerülnek a karrierjük során. Céljuk az volt, hogy a társadalmat a csúcsán lévő emberek befolyásolásával változtassák meg. Azt gondolták, hogy a társadalom így működik.
Az Iwerne táborok teológiáját „banálisnak, szigorúnak és kegyetlennek” írta le Charles Foster, egy akadémikus, aki gyerekként részt vett ezekben a táborokban.
Foster visszatekintve szörnyülködve emlékszik vissza a táborok sznob kultúrájára, amelyben a résztvevőket gyakorlatilag elriasztották attól, hogy kövessék Jézus tanításait, például hogy etessék az éhezőket és fogadják be az idegeneket. „Ha valaki idegen volt, eszünkbe sem jutott volna befogadni” – emlékszik vissza Foster. „Lehet, hogy nem járt stratégiailag jelentős iskolába.”
David Fletcher tiszteletes azon kevés befolyásos konzervatív anglikánok egyike volt, akik az 1980-as évek elején értesültek Smyth viselkedéséről. Fletcher később felfedte azt a groteszk logikát, amely arra késztette, hogy eltitkolja az igazságot. „Úgy gondoltam, hogy ez óriási kárt okozna Isten munkájában, ha nyilvánosságra kerülne” – magyarázta (Fletcher 2022-ben hunyt el).
Úgy tűnik, hogy az áldozatok szükségleteiről való gondoskodás és a további visszaélések megelőzése nem illett bele Fletcher „Isten munkájáról” alkotott elképzelésébe. Fletcher és társai segítették Smyth-t abban, hogy Zimbabwébe költözzön, ahol keresztény ifjúsági táborokat vezetett – és folytatta a fiúk bántalmazását.
Talán Fletcher és társai úgy gondolták, hogy a zimbabwei fiúk kevesebbet érnek, mint a brit fiúk. Ez a hozzáállás teljes mértékben ellentmond Jézus tanításainak.
Az egyház (vagy a társadalom) egyik szárnya sem rendelkezik kizárólagos joggal a visszaélésekre. Tudok liberálisnak és látszólag progresszívnek tartott egyházakról is, amelyekben tolerálták a visszaéléseket.
De az Iwerne mögötti teológia és politika tette lehetővé, hogy Smyth rávegye a tinédzsereket arra, hogy alávetik magukat a botozásnak. Egy ítélkező istent hirdettek, aki áldását adta a hierarchiára, az engedelmességre és a brutális fegyelemre.
Ironikus módon az Anglikán Egyház legkonzervatívabb szárnya ünnepli Welby lemondását – nem azért, mert ellenzik a visszaéléseket, hanem mert Welbyt túl liberálisnak tartják.
Ezek az emberek most arra sürgetik az egyházakat, hogy a jelenlegi válságokra konzervatívabb és tekintélyelvűbb irányba fordulva reagáljanak.
Az egyetlen pozitív út a brit egyházak számára az, ha valódi bűnbánatot tanúsítanak, és alapvető változtatásokat hajtanak végre. Ez nemcsak a gyermekvédelmi eljárások megváltoztatását jelenti – bár azok is rendkívül fontosak.
Képzeljük el, milyen hatása lenne annak, ha az Anglikán Egyház és más felekezetek bűnbánatuk jeleként lemondanának kiváltságaikról. A püspökök kilépnének a Lordok Házából. Az egyházi iskolák lemondanának a munkavállalói jogszabályok alóli mentességükről. A katonai lelkészek felbontanák hűségesküjüket.
Ez a kereszténység jövője – szolidaritást vállalni minden vallású és vallástalan emberrel a kapitalizmus, a militarizmus és más elnyomó rendszerek bűnös struktúráival szemben, valamint általában a visszaélések áldozatai mellett.
Az egyházaknak választaniuk kell, kinek az oldalán állnak: a bántalmazókén vagy a bántalmazottakén, az elnyomókén vagy az elnyomottakén. Nemcsak a kereszténység hírneve, hanem a progresszív ügyek és a társadalom jövője is veszélybe kerül, ha ismét rossz döntés születik.
forrás: Morning Star