A Ruanda által támogatott M23 lázadók újabb konfliktushullámot indítottak el, miközben a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) mélyen gyökerező megosztottságát az imperializmus története és a természeti erőforrásokért folytatott versengés táplálja.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló harcok teljesen felforgatták az emberek életét. A Ruanda által támogatott M23 lázadók és a kongói kormányerők közötti konfliktus az ország keleti részén tovább eszkalálódott.
Ez nem új keletű konfliktus. 2024 márciusára az M23 és a kormányhű milíciák közötti harcok több mint 7 millió embert kényszerítettek otthonuk elhagyására.
A helyzet azonban új fordulatot vett, amikor az M23 múlt hónap végén villámgyors előrenyomulást hajtott végre, és elfoglalta Gomát, a ruandai határ közelében fekvő keleti várost. Az azonnali harcok következtében több mint 700 ember vesztette életét Gomában és környékén. A lázadók most déli irányban Bukavu felé vonulnak.
A kongói hadsereg nehezen tudta megfékezni a lázadást. Külföldi zsoldosok és kongói katonák megadták magukat a lázadóknak, és kénytelenek voltak fegyvereiket átadni az ENSZ békefenntartó erőinek.
Goma közel egymillió lakosú város, amelyben több százezer belső menekült élt már a konfliktus kirobbanása előtt is. Közülük sokan a hatalmas Kanyaruchinya menekülttáborban kerestek menedéket.
A lakosok tömegesen menekültek gyermekeikkel és minden ingóságukkal, amit magukkal tudtak vinni. „Egy menekült voltam, aki semmivel érkezett ide. És ma ugyanúgy távozom, ahogy jöttem” – mondta Denise Zaninga. „Elmegyek, de nem tudom, hol fogok lakni.”
Mások viszont üdvözölték a lázadókat, hogy így próbálják biztosítani saját védelmüket. Egy helyi lakos elmondta: „Kedvesek próbálunk lenni, mert félünk. Mivel bűnözőkről van szó, nem tudjuk előre megjósolni a viselkedésüket. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy boldognak mutatjuk magunkat.” Akadtak olyanok is, akik kezdetben elmenekültek, majd később visszatértek, miután a lázadók helyreállították az élelmiszer- és vízellátást.
Tiltakozások Kinshasában
A fővárosban, Kinshasában – amely több mint 1600 mérföldre fekszik Gomától – tüntetések törtek ki. Az emberek megtámadták Ruanda és Uganda nagykövetségeit, mivel ezeket az országokat vádolták a lázadók támogatásával. A kongói kormányt és a nyugati hatalmakat pedig tétlenséggel vádolták.
Az M23 több mint 100 fegyveres csoport egyike, amely Kelet-Kongóban tevékenykedik. Ez a leghatékonyabb fegyveres szervezet, amelyet a ruandai hadsereg mintegy 4000 katonával és ruandai felszereléssel támogat.
Ruanda kormánya, amelyet Paul Kagame vezet, a Nyugat támogatását élvezi, mióta Kagame erői 1994-ben véget vetettek az országban zajló népirtásnak. Ez részben megmagyarázza, hogy a brit konzervatív kormány miért tekintett Ruandára mint potenciális célországra a menekültügyi politikájában. Az Egyesült Királyság szemet hunyt Kagame emberi jogi visszaélései felett is.
A konfliktus történelmi gyökerei
A jelenlegi konfliktus nem érthető meg a régiót az elmúlt 30 évben sújtó pusztító háborúk nélkül.
1994 után a népirtásban részt vevő hutu fegyveresek átlépték a határt, és az ország keleti részén, a Kivu régióban szervezkedni kezdtek. Kagame tutszi erői célzott hadjáratot indítottak ellenük. 1996-ban Ruanda megszállta Kongó keleti részét, és ezzel kirobbantotta az első kongói háborút. Ezt követte az 1998-as második kongói háború, amely összesen 6 millió ember életét követelte, és hét afrikai országot sodort bele a konfliktusba.
A régió erőszakossága az évszázadokig tartó gyarmati hódítás következménye. A rabszolga-kereskedelem, a gumi és az ásványkincsek könyörtelen kizsákmányolása elmélyítette a hutuk és a tuszik közötti megosztottságot.
Az M23, vagyis a „Március 23 Mozgalom” nevét egy 2009. március 23-án kötött békemegállapodásról kapta. A lázadók azért fordultak a kongói kormány ellen, mert szerintük az nem tartotta be az egyezményben vállalt kötelezettségeit. Kagame most a KDK-ban szerveződő hutu fegyveresek valós fenyegetését használja ürügyként egy újabb beavatkozásra.
A harc igazi oka: az ásványkincsek
De van egy másik, egyszerűbb magyarázata is a harcoknak. A Kongói Demokratikus Köztársaság a világ legnagyobb koltántermelője. Ez az ásványi érc nélkülözhetetlen a laptopok és mobiltelefonok gyártásához. A legtöbb koltánt Észak- és Dél-Kivu tartományban bányásszák – pontosan ott, ahol a harcok dúlnak.
A kongói koltánbányászat 40 000 gyermekmunkásra támaszkodik. Az olyan bányavállalatok, mint a Gomában működő SMB, rendőri erőket béreltek fel a bányászok elleni támadásokra, és súlyos környezeti pusztítást okoztak.
Az ENSZ szakértői szerint Ruanda kizsákmányolja Kongó ásványi erőforrásait. Az M23 által ellenőrzött területeken bányászott koltánt teherautókkal szállítják Ruandába, ahol azt helyi bányákból származó koltánnal keverik össze, hogy így kerülhessen be a nemzetközi ellátási láncba.
Mind Ruanda, mind Kongó egyre inkább Kína támogatására támaszkodik. A Nyugat – köztük az Egyesült Királyság – Ruandát támogatja, így Kína nem az egyetlen befolyásoló tényező Kagame politikájában.
Az afrikai természeti erőforrásokért folyó versengés és a regionális vezetők döntései egyre veszélyesebb helyzetet teremtenek, amely milliókat kényszerít menekülésre és szenvedésre.
forrás: Socialist Worker