Ha le akarjuk rombolni a szexizmust, a kapitalista rendszert is le kell rombolnunk. És ennek egyetlen módja a munkásosztály által vezetett forradalmi mozgalmon keresztül érhető el.
Ezt gondolták a március 8-i Nemzetközi Nőnap (IWD) létrehozói is. Clara Zetkin, a német forradalmi szocialista javasolta először a Nemzetközi Nőnapot 1910-ben. Azt akarta, hogy ez egy globális kiáltás legyen a kapitalista igazságtalanság ellen. És azt is szerette volna hangsúlyozni, hogyan állnak vissza a női munkások a kizsákmányolás és elnyomás rendszere ellen.
Ez az a hagyomány, amelyben a forradalmi szocialisták ma is állnak.
Ellentmondásosnak tűnhet a kapitalizmusról beszélni, amikor arról vitatkozunk, hogyan kellene legyőzni a szexizmust. De nem szerencsétlen véletlen, hogy a szexizmus és a kapitalizmus egyaránt befolyásolja életünket. A nők elnyomása szerves része a rendszer működésének.
A kapitalizmusba épített szerkezet egy része a család intézményén keresztül működik. Az olyan osztálytársadalmakban, mint a miénk, a család kulcsszerepet játszik a következő munkásnemzedék felnevelésében és szocializálásában.
A nők, és kevésbé a férfiak, végeznek ingyen elengedhetetlen gondozói munkát a családjaikban.
A családok gyakran szeretet és támogatás helyei, de a kapitalista magáncsalád korlátozza a nők életét. Gazdasági és ideológiai szerepe is van abban, hogy igazolja a szexista gondolatokat.
A nők családon belüli gondozói szerepét arra használják, hogy alacsony béreket és a mások gondozására összpontosító munkákba való szegregálást igazoljanak. Mivel a gondozási munkák nagy részét munkásosztálybeli nők végzik, a szexista gondolatokat arra használják, hogy megmagyarázzák ezt az egyensúlyhiányt.
A család kitölti a nők egész életét. Meghatározza, milyen munkát végeznek, milyen kapcsolataik vannak, hogyan látják önmagukat és hogyan látják őket mások.
A szexizmus azt jelenti, hogy óriási különbségek vannak abban, hogy a nők és a férfiak hogyan tapasztalják meg a világot – a szexuális zaklatástól kezdve az egyenlőtlen béreken át. És a nők szexizmust szenvednek el egyes férfiak keze által.
A szocialistáknak ki kell állniuk a szexizmus minden megnyilvánulása ellen, akárkit érintenek is.
Ugyanakkor megértjük, hogy a szexizmus mögött az áll, hogyan van beépítve a társadalomba és milyen funkciót tölt be.
A család szerepére való összpontosítás segít megérteni, hogy a munkásosztálybeli férfiak nem használnak a nők elnyomásából. Sok férfi szeretne több időt tölteni a gyerekeivel, de kénytelen hosszú órákat tölteni „kenyérkereső” típusú munkákban, amelyek magasabb béreket hoznak. A családoknak nyújtott jóléti támogatások csökkentése és a drága gyermekgondozás rontja a férfiak életét is.
És nem pozitív a férfiak számára, hogy az abortuszjogok elleni támadások azt jelentik, hogy az emberek nem választhatják meg a család méretét. Valójában a gazdagok és hatalmasok, akik igazán profitálnak ebből a rendszerből.
A szexizmus károsítja a munkásosztály szélesebb egységét, ami nehezebbé teszi a rendszert irányítókkal szembeni hatékony harcot.
A haragunkat a szélesebb rendszerre és az egyénekre irányítva hatással van arra, hogyan állunk ellen.
Zetkin fel akarta emelni a nők harcát, és egyesített küzdelmet szorgalmazott a munkásosztályban. „Nem szabad ellentétes érdekekként kezelnünk a férfi és női munkások érdekeit,” írta.
„Hanem egyesítenünk kell őket egy egységes tömeggé, amely a munkások általános érdekeit képviseli a tőke érdekeivel szemben.” Zetkin azt állította, hogy létezik „egy kibékíthetetlen osztályellentét”.
Ez a kapitalista társadalmat „kizsákmányolókra és uralkodókra, valamint kizsákmányoltakra és elnyomottakra osztja”.
Ez sokak számára meglepetés lehet, akik később „feministaként” jellemezték Zetkint, nem pedig forradalmi szocialistaként. Ha ma élne, kétségtelen, hogy Zetkin hevesen tiltakozna egy ilyen jellemzés ellen.
A szocialisták között mindig is voltak viták arról, hogyan kell megközelíteni, beavatkozni és alakítani a szélesebb társadalmi mozgalmakat.
Zetkin vezette az utat abban, hogy a marxistáknak ünnepelniük kell minden olyan mozgalmat, amely a szexista rendszer ellen lázad. Igaza volt abban, hogy különbségek vannak azok között, akik marxistának vallják magukat, és azok között, akik feministának, annak ellenére, hogy közös elkötelezettségük van a nők elnyomásának felszámolása mellett. És abban is igaza volt, hogy a munkásosztály volt az egyetlen erő, amely képes legyőzni a rendszert.
A kapitalista társadalomban az ellenállás néha váratlan formákat ölthet. Bármely mozgalom tele van vitákkal, legyen szó az elnyomás okairól, a legfontosabb közvetlen követelésekről vagy a legjobb előremenetelről.
A kapitalizmus kizsákmányolása és elnyomása kényszeríti az embereket, hogy visszavágjanak – és az ellenállás folyamatosan új rétegeket von be, akik különböző gondolatokat képviselnek. A szocialistáknak fel kell építeniük ezeket a mozgalmakat – és vitatkozniuk kell bennük arról, hogyan lehetne győzni.
Ma az elnyomás elleni harc „közös érteleme” az, amely megpróbálja megérteni a különböző tapasztalatokat, és változást elérni a kapitalizmuson belül.
A tapasztalatok megértése fontos kiindulópont, és lehet a cselekvés katalizátora. De ez nem elég a győzelemhez. És korlátozott, hogy milyen mélyreható változások érhetők el a jelenlegi elnyomó és kizsákmányoló rendszerben.
Ha a szexizmus rendszerszintű, fel kell tennünk a kérdést: mi az az erő, amely legyőzheti?
Akkor vagyunk a legerősebbek, amikor együtt vagyunk. De nem csak a számokról van szó – arról is, hogy kivel választunk harcolni. Sokak számára logikus, hogy minden nő egyesüljön a szexizmus elleni harcban. A leggazdagabb nők is osztoznak néhány tapasztalatban a munkásosztálybeli nőkkel.
De gyakorlatilag megvásárolhatják maguknak a védelmet az elnyomás legrosszabb elemeitől. És döntően, nem az osztályérdekük, hogy harcoljanak egy mélyen szexista kapitalista rendszer ellen, amelyből ők profitálnak. A nők, akik vezérigazgatókká válnak, nem kedvesebbek alacsony bérű női munkásaikkal. Lehet, hogy bosszantja őket, hogy útjukat a csúcsra Trump-imádó férfiak akadályozzák. De ezek olyan nők, akik hatalmas vagyonukat a kapitalista rendszerben halmozták fel – aktívan harcolnak minden olyan próbálkozás ellen, amely megkérdőjelezi azt.
Tehát nem elég a közös nemi identitás alapján egyesülni.
Közhely, hogy a marxisták sokat beszélnek az osztályokról. De a marxisták az osztályokról azért beszélnek sokat, mert egyedülálló szerepet játszanak a kapitalista rendszerben. A kapitalista kizsákmányolás nem csak egyéni szinten hoz borzalmakat.
Mivel a munkások a profit forrásai és a rendszert működtetik, egyedülálló hatalmuk van a visszaütésre. Minden rendszerellenes felkelésnek megvan a lehetősége, hogy hatalmas felfordulást okozzon.
A nők életének legtöbb pozitív változása olyan társadalmi mozgalmak eredménye volt, amelyek változást követeltek.
Minden alkalommal, amikor lehetőség nyílik a szexizmus elleni harcra, hasonló viták alakulnak ki arról, hogy ki az igazi ellenség, és milyen szervezeti következményei vannak ennek a politikai elemzésnek.
Végül a marxisták a munkásosztály forradalmát látják a szexizmus legyőzésének módjaként.
A forradalom egy folyamat, nem pedig egy drámai eseménysorozat. Ez egy olyan folyamat, amelyben az átlagemberek átveszik a hatalom eszközeit, mint például a kormányzati hivatalok, a közlekedési csomópontok, az egyetemek és a gyárak.
A szocialista forradalom nem csak gazdasági változásokról szól. Megnyitná a lehetőséget annak, hogy megváltoztassuk az életünk és a világról alkotott gondolataink minden aspektusát.
A történelem azt mutatja, hogy a nők nemcsak részt vesznek a rendszer elleni tömeges felkelésekben – hanem aktívan vezetik is azokat. A munkásosztálybeli nők saját felszabadításuk hordozói. Nem csupán áldozatai egy szexista társadalomnak – ők a legjobb emberek, akik képesek megkérdőjelezni azt.
A marxisták a kapitalizmust szocializmussal akarják helyettesíteni. A szocializmus egy olyan rendszer, amelyben az átlagemberek dönthetnek arról, hogyan működik a társadalom. Nem hisszük, hogy lehetséges igazán megváltoztatni a rendszert pusztán azzal, hogy türelmesen meggyőzzük mindenkit arról, hogy egy másfajta világ lehetséges.
Egy igazán szocialista társadalom óriási változást hozna a nők számára. Ahelyett, hogy a nők egész életüket a szennyes hajtogatásával vagy a halrudacskák sütésével töltenék, a háztartási feladatok részben közösségi alapon lennének ellátva. Lenne mosóközpont és közösségi konyha a főutcákon. A gyermekgondozás nem lenne elérhetetlenül drága, hanem kiváló minőségű és ingyenes lenne a szülők számára.
És megkérdőjelezné a szexista gondolatokat a nők társadalmi szerepéről, és megnyitná a lehetőséget a szexuális felszabadulásra. Az embereket nem korlátozná az elnyomás és a kizsákmányolás, amely ma minden ébren töltött pillanatukat meghatározza.
Ez az a jövő, amelyre Clara Zetkin gondolt, amikor először javasolta a Nemzetközi Nőnapot. Ez az a jövő, amelyért 2025-ben harcolnunk kell.
forrás: Socialist Worker