Ecuador jelentős lépést tett a hagyományos alkotmányos tilalom felülvizsgálata felé, amely eddig tiltotta a külföldi katonai bázisok létesítését az országban.
Június 3-án, Daniel Noboa elnök kifejezett kérésére, a törvényhozás, ahol a kormánypárt többséggel rendelkezik, módosította az Alkotmány 5. cikkét, amely eddig béketerületként határozta meg Ecuador-t, és kifejezetten megtiltotta a külföldi katonai jelenlétet az országban.
A Nemzetgyűlés hivatalos honlapján kijelentették: „Ez a reform útmutatást ad a külföldi katonai bázisok létesítéséhez, valamint a nemzeti biztonság helyreállításához stratégiai együttműködés, hírcsere és technológiatranszfer révén, ami erősíti az ecuadori állam működési képességeit.”
Ezzel szemben számos szervezet és társadalmi mozgalom elítélte a Nemzetgyűlés döntését. Köztük van a Pachakutik Mozgalom, az őslakos mozgalom választási szervezete, amely kijelentette: „A külföldi katonai létesítmények engedélyezése sérti a nemzeti szuverenitást, és idegen érdekeknek teszi ki az országot. Ez nemcsak a nemzeti függetlenséget veszélyezteti, de lehetővé teszi Daniel Noboa kormányának is, hogy üres ígéretekkel csapja be az ecuadoriakat a drogkereskedelem elleni harc látszatával.”
Azonban a Noboa-kormány USA-párti politikájának még két akadályt kell legyőznie. Az egyik az Alkotmánybíróság engedélye, amellyel jóvá kell hagynia a változtatást, és – ami még fontosabb – a népszavazás, ahol az ecuadori lakosságnak kell megerősítenie a módosítást. A népszavazást a következő hónapokban várják.
Ez a drasztikus lépés nem példa nélküli, hiszen Ecuador régóta kulcsfontosságú stratégiai támpontja az USA geopolitikai érdekeinek.
A második világháborútól a Kolumbia-tervig: Ecuador szerepe az USA stratégiájában
A második világháború alatt Carlos Alberto Arroyo del Río kormánya engedélyezte, hogy az USA katonai bázisokat létesítsen Ecuador területén. A Galápagos-szigeteken máig láthatók a korábbi amerikai katonai bázis romjai.
Akkoriban a háborús szövetség Quito és Washington között, amelyet az USA Japán ellen folytatott, bizonyos mértékig igazolhatóvá tette az amerikai katonai jelenlétet Ecuador csendes-óceáni térségében. Azonban a második világháborút követő évtizedekben egyre kevésbé volt egyértelmű, hogy miért lenne szükség újabb katonai bázisokra.
1999-ben az USA közvetlenül beleavatkozott Kolumbia katonai és biztonsági infrastruktúrájába, azzal az ürüggyel, hogy a drogkartellek ellen harcol, és véget vet az ország fegyveres konfliktusainak az úgynevezett „Kolumbia-terv” keretében – egy olyan stratégia részeként, amely magában foglalta egy katonai bázis létrehozását Manta városában, Ecuadorban. Az ecuadori kormány egyezséget kötött az amerikai kormánnyal egy katonai bázis létesítéséről, amely hivatalosan a bűnözés és a drogkereskedelem elleni harcot szolgálta volna.
Az 5. cikk: Ecuador válasza az USA túlkapásaira
Az ecuadori és amerikai vezetők retorikája ellenére a Manta-bázis létrehozása nem vezetett az erőszak csökkenéséhez az országban.
Ahogy Fernando Carrión akadémikus és biztonsági szakértő magyarázta: „Amikor aláírták a megállapodást [az USA és Ecuador között egy katonai bázis létesítéséről], Ecuadorban a gyilkossági ráta 13 volt [100 ezer lakosra vetítve] . 2009-ben, amikor a Manta-bázis távozott, ez a szám 17 gyilkosság volt 100 ezer lakosra. Tehát az USA tízéves katonai jelenléte alatt a gyilkosságok négy ponttal nőttek.” Carrión hozzátette, hogy bár Kolumbiában hét amerikai katonai bázis működik, *„a kokaintermelés 53%-kal nőtt. Vagyis a hét amerikai bázis sem csökkentette a drogkereskedelem mértékét.”
Az ecuadori baloldali forradalmi erők mellett, akik mindig is ellenezték a Manta-bázist, számos politikus is megkérdőjelezte az USA katonai jelenlétét, mondván, hogy az nem hozott kézzelfogható előnyöket az országnak. Közülük Rafael Correa volt a legkiemelkedőbb, aki kijelentette: „inkább levágja a kezét, mint hogy megújítsa az egyezményt az amerikai katonasággal.”
Washington elutasította Correa ellenajánlatát is: a Manta-bázis maradhat, ha cserébe az ecuadori hadsereg létesíthet egy bázist Miamiban.
Ezután az Alkotmányozó Nemzetgyűlés kihirdette az új alkotmányt, amely az 5. cikkben kijelentette: „Ecuador béke területe. Külföldi katonai bázisok vagy katonai célú létesítmények létesítése nem engedélyezett.”
Így jött létre egy alkotmányos zár, amely megakadályozta a katonai bázisok létesítését.
Az ecuadori oligarchia történelmi ígérete az amerikai katonaságnak
Azonban az ecuadori oligarchia, amely történelmileg az USA geopolitikai érdekeivel szimpatizál, mindig is aláaknázta az 5. cikk elvét.
Amikor a bűnözési ráta nőtt a Correa-kormány alatt, a Manta-bázis távozását okolták, de gyorsan elvetették ezt az érvet, amikor később, az elnöksége alatt drámaian csökkent az erőszak.
Most azonban, amikor az erőszak ismét irányíthatatlanná vált, és a gyilkossági ráta rekordszintet ért el, újra felmerült az igény a külföldi katonai jelenlétre. Az út a mélyebb külföldi beavatkozáshoz már évekkel ezelőtt megépült.
Guillermo Lasso (2021–2023) kormányzása alatt, aki Ecuador egyik legbefolyásosabb bankára volt, három katonai megállapodást kötöttek az USA-val. Ezek információcseréről, a fegyveres erők együttműködéséről, védelemi felszerelés-adományozásról szóltak. A jelenlegi elnök, Daniel Noboa, hivatalba lépése után megerősítette ezeket a megállapodásokat.
Az USA kongresszusa pedig 2022-ben jóváhagyta az „Ecuador-USA Partnerségi Törvényt”, amelynek célja, hogy elősegítse a biztonsági, kereskedelmi és fejlesztési együttműködést. Figyelemreméltó, hogy ezt a megállapodást az ecuadori törvényhozás soha nem vitatta meg, ami sokak szerint az ecuadori állam alárendeltségét mutatja az USA-nak.
Ezt követően 2024-ben Noboa jóváhagyott egy javaslatot, amely lehetővé tette, hogy a természeti kincseiről híres Galápagos-szigeteken hadihajók és repülőgépek kapjanak engedélyt az USA részéről. Vagyis az előző jobboldali kormányok által megkezdett szuverenitás-csökkenés irányvonal folyamatos és következetes volt.
Biztonsági reform vagy a neoliberális projekt megvalósítása?
Noboa neoliberális kormánya, amely Trump külpolitikájához igazodik, kivárta a megfelelő pillanatot, hogy megpróbálja megszüntetni az 5. cikket – az utolsó akadályt az amerikai csapatok belépése előtt.
Most, hogy a Nemzetgyűlés az elnök szolgálatában áll, és a lakosság kétségbeesetten keresi a megoldást a drogkereskedelem és a növekvő halálozás ellen, sokan úgy vélik, hogy a nép támogatni fogja az 5. cikk módosítását.
Azonban Noboa elnök számára ez a kérdés még kudarcot is hozhat. Már elveszített kulcsfontosságú kérdéseket népszavazásokon, és népszerűségét más tényezők is csorbíthatják, például az áramszünetek vagy a tervezett adóemelések.
Számos kritikus rámutatott arra, hogy Noboa kormánya számtalanszor ígérte már az erőszak csökkenését, ha az ötleteit jóváhagyják. Korábban azt állította, hogy ha a nép igent mond a biztonság javításáról (és a rendfenntartó erők megerősítéséről) szóló kérdésekre, akkor csökken az erőszak. Azt is mondta, hogy a 3%-os áfakulcs-emelésből származó bevétel növeli a hadsereg és a rendőrség működési képességét, és így csökken a bűnözés.
Mindkét esetben a nép megbízott Noboában, de ígéretei eddig nem váltak valóra. 2025 már most Ecuador történetének legsúlyosabb erőszakhullámát hozta, és a kormány nem tudja megállítani a vérontást.
Így a terrorizmus és bűnözés elleni harc ismételt indokként szolgál Noboa neoliberális programjának folytatására: az állam méretének csökkentésére, a költségvetési és adóreformok bevezetésére, valamint a szuverenitás feladására. Ebben a kontextusban az elharapózó erőszak és a kétségbeesés, amit kivált, hasznosnak bizonyul egy olyan politikai projekt előmozdításában, amelyet az ecuadori elit régóta akart: a neoliberális rendszer teljes körű bevezetése az országban – egy olyan agenda, amely túlmutat Ecuador határain, és az USA geopolitikai terveibe ágyazódik bele.
forrás: Peoples Dispatch