A szélsőjobb egy lány megerőszakolását felhasználva rasszista pogromokat robbantott ki Észak-Írországban, Ballymenában.
Rasszista banditák tüzeket gyújtottak, tüntettek tüzijátékkal, üvegekkel és fémdarabokkal, valamint házakat gyújtottak fel a városban hétfő éjszakája óta.
Néhány megrémült család a nemzetiségüket tüntette fel ajtajukon, remélve, hogy ezzel megvédik magukat a támadásoktól. „Itt helyiek laknak” feliratokat helyeztek ki, a brit zászló mellett.

Egy videón látható, ahogy egy maszkos csoport egy ház előtt ordibál: „Megerőszakolják a babáinkat!”, majd betörik az ablakokat és ajtókat, és tüzet gyújtanak.
A 19 éves Zuzanna, egy ballymenai lakos, a városban élő rémületről beszélt: „Csak elképzelni tudom, milyen lehet közelebb a város központjában élni, és hallani, ahogy egyre közelebb jön a zaj…”
„…és nem tudod, ki lesz a következő, vagy mi fog történni.”
Az erőszak már átterjedt más városokra is, például Coleraine-re és Larne-re, ahol maszkos banditák felgyújtottak egy szabadidőközpontot, amely menedéket nyújtott az embereknek.
A szélsőjobb álszent módon kapott rá a ballymenai lány megerőszakolására.
Két 14 éves fiatalt nemi erőszakkal vádoltak meg, és állítottak bíróság elé az ügy kapcsán. A vádakat román tolmács segítségével olvastatták fel velük.
A rendőrség vasárnap éjjel letartóztatott egy 28 éves férfit is, de kihallgatás után feltétel nélkül elengedték.
A bevándorlókról alkotott hamis kép, hogy nagyobb veszélyt jelentenének, elbagatellizálja a szexista erőszakot, és rasszista hazugságok terjesztésével torzítja a tényeket.
A legtöbb nemi erőszak vagy szexuális bűncselekmény áldozata nem bevándorlóktól vagy „idegenektől” szenved. Az esetek kb. 90%-ában az áldozat ismeri a támadóját – és a gyermekbántalmazások nagy része a családon belül történik.
Az United Against Racism (Egység a Rasszizmus Ellen) szerint a probléma a szexizmus, nem a bevándorlók. „A ballymenai támadás csak a legutóbbi egy hosszú sor szörnyű, nőgyűlölő nemi erőszak között Észak-Írországban, amely statisztikailag veszélyes hely nők és lányok számára,” állították.
„A nők biztonságát rendszeresen figyelmen kívül hagyják, a nőket áldozathibáztatják a velük szemben elkövetett bűncselekményekért, és az emberi mivoltukat rendszeresen aláássa a mérgező maszkulinitás.”
Az United Against Racism „a leghevesebben elítéli a ballymenai borzalmas rasszizmust”.
„A szélsőjobb nyilvánvalóan kihasználta a ballymenaiak felháborodását a lány megrázó megerőszakolása miatt, hogy rasszista káoszt szítson.”
Észak-Írország Stormont kormánya, amelyet a Sinn Féin, a bigott DUP, a liberális Alliance és az Ulster Unionist Party alkot, nyilatkozatot adott ki:
„Erőteljesen elítéljük az elmúlt napok rasszista alapon motívumú erőszakát, és sürgetjük a nyugalom megőrzését a társadalomban.”
De ha a szélsőjobb gyilkosságot követ el, a vér a politikusok kezén lesz, akik gerjesztették a rasszizmust Észak-Írországban.
A bigott DUP közösségi minisztere, Gordon Lyons, elárulta, hogy a menekült családok a larne-i szabadidőközpontban találtak menedéket. Lyons nem mondott le, és arra panaszkodott, hogy ő maga áldozata a „politikai támadásoknak”.
Más unionista politikusok is szítják a rasszizmust a bevándorlók ellen.
Eamonn McCann, veterán szocialista és emberjogi aktivista, így nyilatkozott: „A jelenetek, amelyeket Ballymenában, Larne-ben és máshol látunk, undorító és védhetetlen pogromkísérletek.”
„De ezek a támadások nem a semmiből jöttek. A közösségek elégedetlensége, a nyomor, a hosszú várólisták és a roskadozó közszolgáltatások közepette a szélsőjobb agitatőrok rasszista hazugságokat terjesztenek a közösségi médiában, hogy a bevándorlókat okolják.”
„És a unionista politikusok szándékosan fújták a gyűlölet lángjait.”
Eamonn ostorozta a „unionista politikusokat, akik komoly felelősséget viselnek az elmúlt napok gyűlöletes eseményeiért”.
„Kutyasípoztak [kódolt politikai nyelvezet] és szították a rasszista érzelmeket,” mondta. „A loyalista paramilitárisok és a szélsőjobb agitatőrok csak a következő logikus lépést tették: megtámadták az ártatlan embereket, és halálfélelmet keltettek bennük.”
Az antirasszisták szerveződnek, hogy visszaszorítsák a szélsőjobb hazugságait.
Az United Against Racism tüntetést hívott össze a belfasti városháza elé szombatra, „Állítsák le az erőszakot, állítsák le a gyűlöletet” felkiáltással.
forrás: Socialist Worker