Egy 3000 fős szélsőjobboldali menetelés Lyonban figyelmeztetés az antifasiszták számára
Náci köszöntések, rasszista sértések és homofób rigmusok voltak láthatók és hallhatók a franciaországi Lyonban egy múlt szombati, 3000 fős szélsőjobboldali menetelésen.
Ugyanezen a napon Párizsban mintegy 2000 antifasiszta gyűlt össze szolidaritást vállalva El Hacen Diarrával. Ő egy bevándorló munkás volt, aki egy erőszakos letartóztatást követően halt meg egy rendőrőrsön.

A szélsőjobboldali menetelés Quentin Deranque-ért volt, egy fasisztáért, aki egy baloldali gyűlés elleni támadás során szerzett sérülések következtében halt meg.
Fasiszta csoportok nagy nyilvánosságot adtak a lyoni szélsőjobboldali menetelésnek. Köztük volt az Allobroges Bourgoin, a fasiszta csoport, amelynek Deranque is tagja volt, és amelynek tagjai „nemzeti forradalmároknak” nevezik magukat.
Egy másik fasiszta csoport, a Nemesis, amely „feminista nacionalista” szervezetnek vallja magát, valamint az Action Francaise is támogatta a menetelést.
Az egyik felszólaló Deranque-ot „vértanúnak” nevezte. „A fejére mért ütések elvehették ugyan az életét, de ki halt meg és ki van most eltemetve? Ők, a baloldal” – mondták.
A szélsőjobboldali támogatók azt skandálták: „Az utcák, Franciaország, a miénk” és „Le az arabokkal és a buzikkal”.
A fasiszta RN párt elnöke, Jordan Bardella azt javasolta, hogy a párt aktivistái ne menjenek el a tisztelgésre. Azt mondta, a szervezők „többefélék” és „bizonytalanok„.
Ez rávilágít néhány feszültségre az utcai fasiszták és az RN között – amelyek továbbra is megpróbálnak tiszteletreméltónak tűnni a médiában.
Ennek ellenére a menetelés fő szervezője, Aliette Espieux szerepelt az RN által választásra állított jelöltek listáján.
Manuel Bompard, a Jean-Luc Melenchon vezette baloldali Engedetlen Franciaország (LFI) párt koordinátora „igazi fasiszta tüntetésnek” minősítette azt.
A Tory-típusú LR párt egy helyi szenátora csatlakozott a fasiszta meneteléshez, és országos gyűlés szervezésére szólított fel Deranque-ért.
Hol vannak ugyanezek a felhívások El Hacen Diarráért? Családja szerint rendőri erőszaknak volt kitéve a szállás előtt, ahol élt.
Videók tanúsága szerint két tiszt ütlegel egy a földön fekvő személyt. Más felvételeken hallható, amint El Hacen azt mondja: „Megfullasztotok.”
A 2000 fős igazságért menetelést az antifasiszta Marche des Solidarites (MDS) csoport szervezte, amely szerint „A rendőri erőszak, a rasszizmus és a fasiszták ellen a mi fegyverünk a szolidaritás, a mi erőnk az utcákon van.”
Az MDS március 14-re országszerte tiltakozásokat tervez Franciaországban.
forrás: Socialist Worker