Latin-Amerika és a Karib-térség mozgalmainak, pártjainak és progresszív kormányainak megújított regionális szuverenitási és konkrét együttműködési programra van szükségük.
A csúcstalálkozó Miamiban
2026. március 7-én a miami Trump National Doral Golf Clubban Donald Trump megnyitotta az „Amerikák Pajzsa” csúcstalálkozót, amelyre összehívta Latin-Amerika és a Karib-térség „Dühös Hullámának” jobboldali vezetőit egy általa „kartellellenes koalíciónak” nevezett kezdeményezés köré. Washington receptjét egyértelműen megfogalmazták: „Az egyetlen módja, hogy legyőzzük ezeket az ellenségeket, ha szabadjára engedjük hadseregünk erejét.” A monroizmus offenzívába lendült, és a Dühös Hullám lett a pajzsa – nem a kartellek, hanem a nemzeti szuverenitás népi projektjei ellen.
A meghívott vezetők – Argentína részéről Milei, Bolívia részéről Paz, El Salvador részéről Bukele, Ecuador részéről Noboa, Honduras részéről Asfura, Paraguay részéről Peña, Costa Rica részéről Chaves, Panama részéről Mulino, a Dominikai Köztársaság részéről Abinader, Guyana részéről Ali, Trinidad és Tobago részéről Persad-Bissessar miniszterelnök, valamint Chile megválasztott elnöke, Kast – mind a politikai spektrum jobb oldalán helyezkednek el. Feltűnően hiányoztak Latin-Amerika legnagyobb gazdaságainak progresszív vezetői: Brazíliáé, Kolumbiáé és Mexikóé. Mexikóról Trump kijelentette: „A kartellek irányítják Mexikót. Ezt nem engedhetjük.”
A miami képek éles ellentétben álltak az elmúlt két évtized regionális összejöveteleivel, ahol Latin-Amerika vezetői egyenlő félként találkoztak, hogy a politikai koordináció és együttműködés kereteit kidolgozzák – mint például a Dél-amerikai Védelmi Tanács és a Dél-amerikai Egészségügyi Tanács az UNASUR keretein belül. Miamiban az összegyűlt elnökök egy reklámfogásban versengtek egymással, hogy ki állhat a legközelebb Trumpoz a fényképen, vagy ki tarthatja meg az emléktollat, amellyel a megállapodásokat aláírta.
A „Drog elleni háború” ötven éve: egy kudarcos politika
Aggasztó, hogy ez a koalíció elkötelezi magát a mélyebb együttműködés mellett az Egyesült Államokkal a kartellek elleni harcban, figyelembe véve az USA vezette kábítószer-ellenőrzés mérlegét. A Tricontinental Társadalomkutató Intézet (Tricontinental Institute for Social Research) által a Lawfare Observatory-val, a CEPDIPO-val és a COCCAM-mal közösen készített Addicted to Imperialism (A imperializmus rabjai) tanulmánysorozat pusztító egyértelműséggel tárja fel a tényeket: több mint ötven évnyi „Drog elleni háború” után a DEA az USA Kongresszusa előtt elismerte, hogy a Sinaloa és Jalisco kartelleknek egyedül „az Egyesült Államok mind az 50 államában vannak társaik, segítőik és közvetítőik„. Ez az eredménye a történelem legdrágább és leginkább militarizált kábítószer-ellenőrzési erőfeszítésének fél évszázad után.
Az összesített adatok is megerősítik az ítéletet. 2023-ban 316 millió ember fogyasztott illegális drogokat világszerte – ez 22%-os növekedés az előző évtizedhez képest. Az USA kormánya 1999 óta több mint 10 milliárd dollárt fektetett be kábítószer-ellenes erőfeszítésekbe Kolumbiában, mégis a kokaintermelés több mint megháromszorozódott 2013 és 2017 között. A tanulmány kimutatja, hogy 2016 és 2022 között – az intenzív USA-Kolumbia együttműködés időszakában – a potenciális kokaintermelés Kolumbiában 1053 tonnáról 1738 tonnára nőtt, miközben a lefoglalások és a kényszerű felszámolások is egyidejűleg növekedtek. Több felszámolás, több termelés. Több együttműködés, több kokain.
Ecuador: egy drámai példa
Egyetlen kortárs eset sem szemlélteti ezt élesebben, mint Ecuador, amelynek elnöke, Noboa feltűnő helyen állt Trump miami eseményén. Ahogy az Addicted to Imperialism tanulmányok dokumentálják, Ecuadort legalább 2017 óta külföldi beavatkozási folyamatnak vetették alá – ami a jogállamiság jelentős romlásához és a közbiztonság fokozatos militarizálásához vezetett négy strukturális tengely mentén: külföldi beavatkozás, gazdasági liberalizáció és külső adósság, intézményi hanyatlás, valamint a társadalmi problémák biztonságiasítása.
Moreno alatt (2017–2021) Ecuador helyreállította a Correa által felfüggesztett USA-biztonsági kapcsolatokat, és újra csatlakozott a Déli Parancsnokság (Southern Command) hadgyakorlataihoz. Lasso alatt (2021–2023) egy egyetértési megállapodást írtak alá, amelyet kifejezetten a „Plan Colombia” mintájára modelleztek, hétéves időszakra tervezett 3,1 milliárd dolláros költségvetéssel – ezzel Ecuador a régió legnagyobb USA Külföldi Katonai Finanszírozási (Foreign Military Financing) kedvezményezettjévé vált, 2022 és 2023 között 310 millió dollárral, megelőzve Kolumbiát.
Noboa alatt, miután Fernando Villavicencio elnökjelöltet meggyilkolták a 2023-as kampány során, Laura Richardson tábornok, az USA Déli Parancsnokságának vezetője személyesen utazott Ecuadorba, hogy megállapodjanak egy „közös tervről”, beleértve az ecuadori igazságszolgáltatás alól teljes mentességet élvező amerikai katonai személyzet telepítését – ugyanazok a feltételek, amelyeket Kolumbiában alkalmaztak, és amelyet azonnal „Plan Ecuador”-nak neveztek el. A gyilkossági ráta 2023-ban elérte a 47-et 100 000 lakosonként. Noboa „Plan Fénix” elnevezésű terve fegyveres erőket vezényelt a városi utcákra, a Bukele-féle modell alapján épített óriásbörtönöket, és alkotmánymódosítást kezdeményezett külföldi katonai létesítmények – például a Galápagos-szigeteki bázis – engedélyezésére. A közbiztonság militarizálása nem oldotta meg a válságot. Elmélyítette azt, miközben Ecuador szuverenitását Washington hemiszférikus programjának rendeli alá.
Kétszáz év Panama után: az amfiktionikus* iránytű
A militarizált drogháborús keretrendszer nem védi meg a lakosságot a kábítószer-kereskedelemtől. A politikai eliteket védi meg az elszámoltathatóságtól, és normalizálja az autoritarizmust a biztonság zászlaja alatt. Az Addicted to Imperialism dokumentálja, hogy 2008-ban a kolumbiai szenátorok 35%-a és a képviselőház tagjainak 13%-a ellen nyomozás folyt amiatt, hogy kapcsolatban álltak olyan félkatonai csoportokkal, amelyek egyidejűleg kábítószer-kereskedelmi műveleteket is folytattak. A „Drog elleni háború” nem számolta fel ezeket a hálózatokat. Politikai fedezéket biztosított számukra.
Ez nem meglepő, ha felidézzük a keretrendszer eredetét. Nixon vezető belpolitikai tanácsadója évtizedekkel később bevallotta, hogy a drogok 1971-es „közellenség számú egy”-gyé nyilvánításának más célpontja volt:
„A Nixon-féle Fehér Háznak ezután két ellensége volt: a háborúellenes baloldal és a feketék… Tudtuk, hogy nem nyilváníthatjuk törvénytelenné sem a háború ellenzését, sem azt, hogy valaki fekete, de ha a közvéleményt rávezetjük, hogy a hippiket a marihuánával, a feketéket a heroinnal hozza összefüggésbe, majd mindkettőt erősen kriminalizáljuk, szétzilálhatjuk ezeket a közösségeket. Leterhelhetjük vezetőiket, razziázhatunk otthonaikban, szétverhetjük gyűléseiket, és estéről estére megbélyegezhetjük őket a hírekben. Tudtuk, hogy hazudunk a drogokról? Természetesen tudtuk.”
Regionális szinten, a „Plan Colombia”-tól az „Amerikák Pajzsáig”, az állítólagos kartellek elleni harc következetesen ürügyül szolgált katonai kiadásokra, intervencionizmusra és lakosságok területeikről való elűzésére. A legújabb illusztráció Venezuela: a hivatalban lévő elnök, Nicolás Maduro elrablását drogelhárító akcióként tüntették fel – de gyorsan kiderült, hogy ez egy mechanizmus Venezuela visszaintegrálására Washington olajgazdaságába.
1826-ban Simón Bolívar rendkívüli tisztánlátással hívta össze a panamai Amfiktionikus Kongresszust: a Latin-Amerikai köztársaságok kollektíven fellépő, függetlenségüket garantáló és a nagyhatalmakkal szuverén egyenlőség alapján tárgyaló konföderációjának víziójával. A Haragos Hullám ma ennek a szellemnek az ellentéte. Miamiban Trump kijelentette: „nem engedjük, hogy ellenséges külföldi befolyás megvegye a lábát ezen a féltekén – beleértve a Panama-csatornát is” – miközben Panama elnöke, Mulino a közönség soraiban ült és némán hallgatta. Ez a monroizmus a legkevésbé leplezett formájában.
Latin-Amerikának és a Karib-térségnek – mozgalmainak, pártjainak és progresszív kormányainak – megújított regionális szuverenitási és konkrét együttműködési programra van szüksége, beleértve azokat az intézményeket, amelyek képesek összehangolni a szuverén választ a kábítószer-gazdaságra. Egy kilogramm kokain ára a kolumbiai termelési helyen körülbelül 1500 dollárról 20 000 dollárra emelkedik az Egyesült Államokban. A termelők – a parasztgazdák – a globális kokainpiac értékének kevesebb mint 1%-át kaparintják meg. Eközben a mexikói kartellerőszakot tápláló fegyverek több mint 70%-át az Egyesült Államokban gyártják, és onnan áramoltatják be. A drogháború hiper-militarizált változata pontosan azoknak az egészségügyi problémáknak, korrupciónak és büntetlenségnek a strukturális keretét hozza létre, amelyek ellen állítólag harcol.
E század első negyede bizonyítja, hogy egy másfajta törekvés eredményeket hoz. Az Operación Milagro (Csoda Hadművelet) több mint 3 millió ember látását állította helyre. Az ALBA írástudatlanság felszámolási programjai felszámolták az írástudatlanságot Bolíviában, Venezuelában, Nicaraguában és Ecuadorban. A regionális egységet, amelynek valódi célja a szuverenitás megerősítése és a lakosság méltó életének garantálása, nem szabad feladni kudarcos politikák és reklámfogások kedvéért.
Carlos Ron a Tricontinentális Társadalomkutató Intézet Nuestra Amerika irodájának társ-koordinátora. Korábban venezuelai diplomata.
Ez a cikk a Globetrotter számára készült.
A Monroizmus pajzsa: A Haragos Hullám és a neokoloniális rend Latin-Amerikában
Latin-Amerika és a Karib-térség mozgalmainak, pártjainak és progresszív kormányainak megújított regionális szuverenitási és konkrét együttműködési programra van szükségük.
A csúcstalálkozó Miamiban
2026. március 7-én a miami Trump National Doral Golf Clubban Donald Trump megnyitotta a „Amerikák Pajzsa” csúcstalálkozót, amelyre összehívta Latin-Amerika és a Karib-térség „Haragos Hullámának” jobboldali vezetőit egy általa „kartellellenes koalíciónak” nevezett kezdeményezés köré. Washington receptjét egyértelműen megfogalmazták: „Az egyetlen módja, hogy legyőzzük ezeket az ellenségeket, ha szabadjára engedjük hadseregünk erejét.” A monroizmus offenzívába lendült, és a Haragos Hullám lett a pajzsa – nem a kartellek, hanem a nemzeti szuverenitás népi projektjei ellen.
A meghívott vezetők – Argentína részéről Milei, Bolívia részéről Paz, El Salvador részéről Bukele, Ecuador részéről Noboa, Honduras részéről Asfura, Paraguay részéről Peña, Costa Rica részéről Chaves, Panama részéről Mulino, a Dominikai Köztársaság részéről Abinader, Guyana részéről Ali, Trinidad és Tobago részéről Persad-Bissessar miniszterelnök, valamint Chile megválasztott elnöke, Kast – mind a politikai spektrum jobb oldalán helyezkednek el. Feltűnően hiányoztak Latin-Amerika legnagyobb gazdaságainak progresszív vezetői: Brazíliáé, Kolumbiáé és Mexikóé. Mexikóról Trump kijelentette: „A kartellek irányítják Mexikót. Ezt nem engedhetjük.”
A miami képek éles ellentétben álltak az elmúlt két évtized regionális összejöveteleivel, ahol Latin-Amerika vezetői egyenlő félként találkoztak, hogy a politikai koordináció és együttműködés kereteit kidolgozzák – mint például a Dél-amerikai Védelmi Tanács és a Dél-amerikai Egészségügyi Tanács az UNASUR keretein belül. Miamiban az összegyűlt elnökök egy reklámfogásban versengtek egymással, hogy ki állhat a legközelebb Trumpoz a fényképen, vagy ki tarthatja meg az emléktollat, amellyel a megállapodásokat aláírta.
A „Drog elleni háború” ötven éve: egy kudarcos politika
Aggasztó, hogy ez a koalíció elkötelezi magát a mélyebb együttműldés mellett az Egyesült Államokkal a kartellek elleni harcban, figyelembe véve az USA vezette kábítószer-ellenőrzés mérlegét. A Tricontinentális Társadalomkutató Intézet (Tricontinental Institute for Social Research) által a Lawfare Observatory-val, a CEPDIPO-val és a COCCAM-mal közösen készített Addicted to Imperialism (A imperializmus rabjai) tanulmánysorozat pusztító egyértelműséggel tárja fel a tényeket: több mint ötven évnyi „Drog elleni háború” után a DEA az USA Kongresszusa előtt elismerte, hogy a Sinaloa és Jalisco kartelleknek egyedül „az Egyesült Államok mind az 50 államában vannak társaik, segítőik és közvetítőik”. Ez az eredménye a történelem legdrágább és leginkább militarizált kábítószer-ellenőrzési erőfeszítésének fél évszázada után.
Az összesített adatok is megerősítik az ítéletet. 2023-ban 316 millió ember fogyasztott illegális drogokat világszerte – ez 22%-os növekedés az előző évtizedhez képest. Az USA kormánya 1999 óta több mint 10 milliárd dollárt fektetett be kábítószer-ellenes erőfeszítésekbe Kolumbiában, mégis a kokaintermelés több mint megháromszorozódott 2013 és 2017 között. A tanulmány kimutatja, hogy 2016 és 2022 között – az intenzív USA-Kolumbia együttműködés időszakában – a potenciális kokaintermelés Kolumbiában 1053 tonnáról 1738 tonnára nőtt, miközben a lefoglalások és a kényszerű felszámolások is egyidejűleg növekedtek. Több felszámolás, több termelés. Több együttműködés, több kokain.
Ecuador: egy drámai példa
Egyetlen kortárs eset sem szemlélteti ezt élesebben, mint Ecuador, amelynek elnöke, Noboa feltűnő helyen állt Trump miami eseményén. Ahogy az Addicted to Imperialism tanulmányok dokumentálják, Ecuadort legalább 2017 óta külföldi beavatkozási folyamatnak vetették alá – ami a jogállamiság jelentős romlásához és a közbiztonság fokozatos militarizálásához vezetett négy strukturális tengely mentén: külföldi beavatkozás, gazdasági liberalizáció és külső adósság, intézményi hanyatlás, valamint a társadalmi problémák biztonságiasítása.
Moreno alatt (2017–2021) Ecuador helyreállította a Correa által felfüggesztett USA-biztonsági kapcsolatokat, és újra csatlakozott a Déli Parancsnokság (Southern Command) gyakorlataihoz. Lasso alatt (2021–2023) egy egyetértési megállapodást írtak alá, amelyet kifejezetten a „Plan Colombia” mintájára modelleztek, hétéves időszakra tervezett 3,1 milliárd dolláros költségvetéssel – ezzel Ecuador a régió legnagyobb USA Külföldi Katonai Finanszírozási (Foreign Military Financing) kedvezményezettjévé vált, 2022 és 2023 között 310 millió dollárral, megelőzve Kolumbiát.
Noboa alatt, miután Fernando Villavicencio elnökjelöltet meggyilkolták a 2023-as kampány során, Laura Richardson tábornok, az USA Déli Parancsnokságának vezetője személyesen utazott Ecuadorba, hogy megállapodjanak egy „közös tervről”, beleértve az ecuadori igazságszolgáltatás alól teljes mentességet élvező amerikai katonai személyzet telepítését – ugyanazok a feltételek, amelyeket Kolumbiában alkalmaztak, és amelyet azonnal „Plan Ecuador”-nak neveztek el. A gyilkossági ráta 2023-ban elérte a 47-et 100 000 lakosonként. Noboa „Plan Fénix” elnevezésű terve fegyveres erőket vezényelt a városi utcákra, a Bukele-féle modell alapján épített óriásbörtönöket, és alkotmánymódosítást kezdeményezett külföldi katonai létesítmények – például a Galápagos-szigeteki bázis – engedélyezésére. A közbiztonság militarizálása nem oldotta meg a válságot. Elmélyítette azt, miközben Ecuador szuverenitását Washington hemiszférikus programjának rendeli alá.
Kétszáz év Panama után: az amfiktionikus* iránytű
A militarizált drogháborús keretrendszer nem védi meg a lakosságot a kábítószer-kereskedelemtől. A politikai eliteket védi meg az elszámoltathatóságtól, és normalizálja a tekintélyuralmat a biztonság zászlaja alatt. Az Addicted to Imperialism dokumentálja, hogy 2008-ban a kolumbiai szenátorok 35%-a és a képviselőház tagjainak 13%-a ellen folyt nyomozás amiatt, hogy kapcsolatban álltak olyan félkatonai csoportokkal, amelyek egyidejűleg kábítószer-kereskedelmi műveleteket is folytattak. A „Drog elleni háború” nem számolta fel ezeket a hálózatokat. Politikai fedezéket biztosított számukra.
Ez nem meglepő, ha felidézzük a keretrendszer eredetét. Nixon vezető belpolitikai tanácsadója évtizedekkel később bevallotta, hogy a drogok 1971-es „elsőszámú közellenség”-gé nyilvánításának más célpontja volt:
„A Nixon-féle Fehér Háznak ezután két ellensége volt: a háborúellenes baloldal és a feketék… Tudtuk, hogy nem nyilváníthatjuk törvénytelenné sem a háború ellenzését, sem azt, hogy valaki fekete, de ha a közvéleményt rávezetjük, hogy a hippiket a marihuánával, a feketéket a heroinnal hozza összefüggésbe, majd mindkettőt erősen kriminalizáljuk, szétzilálhatjuk ezeket a közösségeket. Leterhelhetjük vezetőiket, razziázhatunk otthonaikban, szétverhetjük gyűléseiket, és estéről estére megbélyegezhetjük őket a hírekben. Tudtuk, hogy hazudunk a drogokról? Természetesen tudtuk.”
Regionális szinten, a „Plan Colombia”-tól az „Amerikák Pajzsáig”, az állítólagos kartellek elleni harc következetesen ürügyül szolgált katonai kiadásokra, intervencionizmusra és lakosságok területeikről való elűzésére. A legújabb illusztráció Venezuela: a hivatalban lévő elnök, Nicolás Maduro elrablását drogelhárító akcióként tüntették fel – de gyorsan kiderült, hogy ez egy mechanizmus Venezuela visszaintegrálására Washington olajgazdaságába.
1826-ban Simón Bolívar rendkívüli tisztánlátással hívta össze a panamai Amfiktionikus Kongresszust: a latin-amerikai köztársaságok kollektíven fellépő, függetlenségüket garantáló és a nagyhatalmakkal szuverén egyenlőség alapján tárgyaló konföderációjának víziójával. A Dühös Hullám ma ennek a szellemnek az ellentéte. Miamiban Trump kijelentette: „nem engedjük, hogy ellenséges külföldi befolyás megvesse a lábát ezen a féltekén – beleértve a Panama-csatornát is” – miközben Panama elnöke, Mulino a közönség soraiban ült és némán hallgatta. Ez a monroizmus a legkevésbé leplezett formájában.
Latin-Amerikának és a Karib-térségnek – mozgalmainak, pártjainak és progresszív kormányainak – megújított regionális szuverenitási és konkrét együttműködési programra van szüksége, beleértve azokat az intézményeket, amelyek képesek összehangolni a szuverén választ a kábítószer-gazdaságra. Egy kilogramm kokain ára a kolumbiai termelési helyen körülbelül 1500 dollárról 20 000 dollárra emelkedik az Egyesült Államokban. A termelők – a parasztgazdák – a globális kokainpiac értékének kevesebb mint 1%-át kaparintják meg. Eközben a mexikói kartellerőszakot tápláló fegyverek több mint 70%-át az Egyesült Államokban gyártják, és onnan áramoltatják be. A drogháború hiper-militarizált változata pontosan azoknak az egészségügyi problémáknak, korrupciónak és büntetlenségnek a strukturális keretét hozza létre, amelyek ellen állítólag harcol.
E század első negyede bizonyítja, hogy egy másfajta törekvés eredményeket hoz. Az Operación Milagro (Csoda Művelet) több mint 3 millió ember látását állította helyre. Az ALBA írástudatlanság felszámolási programjai felszámolták az írástudatlanságot Bolíviában, Venezuelában, Nicaraguában és Ecuadorban. A regionális egységet, amelynek valódi célja a szuverenitás megerősítése és a lakosság méltó életének garantálása, nem szabad feladni kudarcos politikák és reklámfogások kedvéért.
Írta: Carlos Ron, a Tricontinental Társadalomkutató Intézet Nuestra Amerika irodájának társ-koordinátora. Korábban venezuelai diplomata.
forrás: Globetrotter
*amfiktionikus = szomszédos törzsek vagy államok szövetségéhez kapcsolódó, különösen az ókori Görögországban, vallási célból egyesülve