A Gulyás Márton fémjelezte Közös Ország Mozgalom vitafórumot rendezett Józsefváros-Ferencváros országgyűlési képviselőjelöltjei számára.
Bár minden párt meghívót kapott, Kalmár Szilárd, a Balpárt jelöltje azonban nem.
A vitát személyesen Gulyás Márton moderálja, akinek – Kalmár Szilárd facebook bejegyzése szerint – pontos tudomása van róla, hogy a Balpárt is indulna a körzetben.
„Ezek szerint lesz egy lakossági fórum, ahova Gulyás Mártonék engem nem hívnak, holott vele leveleztem korábban az indulásról. A helyzet kb. az, mint a csúnyán elbukó Közös Ország Mozgalom Agórával. Oda azért nem csatlakozhattunk, mert lecsúsztunk valami határidőről, de közben meg várták a Jobbik csatlakozását.”
Gulyás elég gyenge magyarázatot adott. „Marci azt írta, hogy azért nem, mert a Balpárt nem állít országos listát míg a többi pártnak szándékában áll.”
A Közös Ország Mozgalom tevékenysége abból a szempontból is rendkívül aggályos, hogy a fasiszta Jobbik pártot mindenhol szerepeltetni óhajtják. Ezen fórummal kapcsolatban még várnak Dúró Dóra jobbikos képviselő visszajelzésére.

Gulyás, Hadházy (LMP), Staudt (Jobbik)
Külön aggályos, hogy a vitafórumon részt vevő „demokraták” közül egynek sem jutott eszébe lemondani a szereplést a Jobbik meghívása miatt.
Olyan ellenzékkel, amely hatalmi ambíciókból szemet huny a szélsőjobboldal eddig emberellenes cselekedetei és szavai felett; amely nem érzi át a náciveszélyt; amely ostobán bedől a cukikampánynak, nem lehetséges – és felesleges is – kormányt váltani.
Élünk a gyanúperrel, hogy bizonyos pártok háttéralkut készítenek elő a Jobbikkal, hogy a szélsőjobb és a neoliberálisok által támogatott “független” képviselőket indítva számos helyen létrejöhessen egy fű alatti “összefogás”. Ilyen Mellár Tamás indítása Pécsett, de jelentős botrányt kavart, hogy Hadházy Ákos LMP-s képviselő titokban Vona Gáborral találkozott.
Amíg a neoliberális pártok a baloldali jelszavak és pártok ellen sikeres kirekesztést hajtanak végre a Jobbik asszisztálásával, addig nem lehet ellenzékről és ellenzékiségről beszélni. Pontosabban azok a valódi ellenzékiek és baloldaliak, akik felvállalják a tömeges nyomor felszámolását, és akik felismerik az épülő diktatúra fasisztoid jellegét.