Mikor a rendszerváltás hajnalán mindenki sajnálta, hogy a hatóságok hogyan is vegzálták az olyan kamurockereket, mint Nagy Feró és Schuster Lóri, ma már kibújt a szög a zsákból és megértette.
A két „zenész” ugyanis hamar szélsőjobboldali politikai propagandistává avanzsálta magát.
Nagy Feró többek között a menekültellenes kirohanásairól és a jobboldalhoz dörgölőzései miatt vált a nemzet csótányából a Fidesz csótányává.
Schuster Lóránt is elég hamar a MIÉP-hez csapódott és kimutatta foga fehérjét. Volt buzizás, cigányozás, zsidózás.
Egy ECHO Tv-s vitaműsorban szintén szerepelt, ahol Budaházy György egy zsidó csillagot szemétbe dobó figurás pólót vett fel, amiért Kende Péter és pártunk elnöke, Vajnai Attila még a műsor elején elhagyta a stúdiót. Akkor Schuster Lóránt a már terrorizmus miatt első fokon elítélt fasiszta Budaházy védelmére kelt.
A legújabb videóklipjüket a Fidesz azon szerve támogatta meg közpénzzel, amely a neve ellenére se nem nemzeti, se nem kulturális. Az adózóknak a „Kell a pénz a lóvéra” totális igénytelensége 500 ezer forintjukba került.
Ennek egyik jelenetében a
1, szélsőjobbos Schuster
2, feketére mázolt arccal,
3, White lives matter feliratú pólóban (az amerikai neonácik jelszava a Black Lives Matter mozgalom ellen),
4, banánt eszik.

Kép forrása: 444.hu / Youtube
Ez a négy dolog együttálva és kontextusban értelmezve már egyértelműen arra utal, hogy a fekete bőrű emberek „majmok”. A banán dobálását és mutogatását a rasszisták elég elterjedten használják – többek között focimeccseken is.
Erre a rasszizmusra dobott ki 500 ezer adóforintot a nemnemzeti nemkulturális közpénzalap.