ÉLŐLÁNCCAL A VILÁG SZEMETEI ELLEN

Magyarország fővárosában , Budapesten nemzetközi , árja, fajvédő kongresszust terveznek megrendezni

A Magyar Kormány semmit nem tett ez ügyben , sőt engedélyezi, hogy Budapesten a világ fajvédő mozgalmainak vezetői tanácskozhassanak a Jobbik elnökével és egyik vezető képviselőjével.

Ráadásul a Holokauszt 70. Emlékévében. A kormány újabb aljas gesztusa a szélsőjobb felé!

Orbán Viktor tusványosi beszéde óta tudjuk , bármi megtörténhet, a Magyarországon épített új illiberális állam megkezdte működését.

A – rasszista – kongresszus magyar vendége a jobbikos Gyöngyösi Márton, aki a Parlamentben ülő zsidó képviselőket akarta listázni és Vona Gábor a Jobbik elnöke.
Meghívott vendégek és felszólalók : az amerikai Jared Taylor – ismert fajvédő , a “fehér érdekek” védője. A francia Philippe Vardon, valamint az orosz Alexander Dugin az eurázsiai felsőbbrendűség legnagyobb szószolója ,Putyin egyik legfőbb ideológusa.

A fent említett neonáci szeánszt szeretnénk minden erőnkkel megakadályozni 4.-én élőlánccal kéz a kézben fogjunk össze együtt az embertelen ideológiák ellen!!

Ne hagyjuk hogy ezek a szörnyetegek felszólalhassanak hazánkban és veszélyes eszméiket terjeszhessék!

Álljunk ki büszkén, felemelt fejjel legyünk emberek az embertelenségben!

Csatlakozó szervezetek: Hét Olajfa Egyesület
Demokratikus Polgári Ellenzék
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete
MCOBH Béke és Jogvédő Egyesület
Antifasiszták Egységbe Facebook Csoport
Nemzetközi Roma Internetes Hálózat
Romák és Mindazok, Akik Elutasítják a Faji Megkülönböztetést Facebook Csoport
Ellenállók Nemzetközi Szövetsége (FIR)
MEASZ

Cím: 1124 Csörsz utca 18/b

Vélemény, hozzászólás?