Kinek a szavaival is tudnánk jobban megvilágítani a hazaáruló Horthy-fasizmus jellegét, mint az ellene küzdő Kádár Jánoséval.
Manapság egyre inkább terjed a Horthy-korszak nyílt és burkolt restaurációja, és ezt már nem csak a Jobbik, de a Fidesz is zászlajára tűzte.
Olyan rezsimben, amelyben Orbán Viktor nyíltan méltathatja Horthy Miklós rendszerét, kötelességünk figyelni Kádár János szavaira.
Kádár János rendkívül jól mutatott rá arra a tanulságra, amelyet a mai szélsőjobboldal teljesen negligál Horthy hazaárulásával kapcsolatban:
„Kik harcoltak a nemzeti függetlenségért? Az előbb már említettem, hogy nem Horthy harcolt a magyar nemzeti függetlenségért 1919 tavaszán, hanem a salgótarjáni vöröskatonák. Horthy Szegeden a francia katonai parancsnokságon, Bethlen István pedig Bécsben, a bécsi ellenforradalmi komiténál áruba bocsátotta a magyar nemzet függetlenségét azért, hogy osztályuralmukat visszaszerezzék. Árulásuk sikerrel járt, mert a nemzet függetlenségét elárulva, megnyerték az antantba tömörült imperialisták támogatását és az antant támogatásával vérbefojtották a magyar proletárdiktatúrát — de ugyanakkor megölték a magyar nemzeti függetlenséget is. A második világháború időszakában nem Horthy, nem Kállay Miklós, és általában nem a földbirtokosok és a burzsoák védték a magyar nemzet függetlenségének ügyét, ők annak idején elmentek Berlinbe, és eladták a magyar nemzet függetlenségét, eladták a magyar népet Hitler háborús gépezete számára. Magyarországot 1944 március 19-én megszállták a német fasiszták, ez a magyar népnek 600 000 ember életébe került. Ez nem a nemzeti függetlenség védelme, hanem elárulása volt. A nemzeti függetlenség nagy és szent dolog, elsősorban a mi számunkra, kommunisták számára szent dolog és nem a burzsoák számára. A nemzeti függetlenségért a második világháború idején a kommunisták, Rózsa Ferenc, Schönherz Zoltán, Ságvári Endre és társaik harcoltak, akik közül sokan elestek ebben a harcban.”
„Azt hiszik talán ezek az urak, hogy a magyar nép elfelejtette, hogyan adta el a magyar nemesség és a burzsoázia Nemzetünk függetlenségét 1867-ben az úgynevezett ‘kiegyezéssel’ a Habsburgoknak? S elfelejtette, hogyan árulta később a hazát fűnek-fának: a Vilmos császári német imperializmusnak, azután 1919-ben az antantnak, majd Hitlernek? A magyar nép nem felejtette el ezt. S azt sem felejtette el, hogy ezek az urak a Horthy-korszak idején egyáltalán nem féltették nemzeti függetlenségünket a német, az olasz, a francia, az angol és az amerikai bankoktól és iparmágnásoktól, trösztöktől, amelyek valójában akkor a magyar nép sorsa felett rendelkeztek. A szabadság bajnokainak szerepében tetszelgő egykori földbirtokosok és nagytőkések csak folytatják elődeik hagyományait : miként elődeik, ők is árulják a hazát, ezúttal némely amerikai milliárdosnak. Csupán egy a különbség: most olyasmit akarnak eladni, ami felett ők már nem rendelkeznek és nem is fognak soha többé rendelkezni!”
Kádár elemzi a Horthy rendőrállam elnyomó gépezetét is, és megemlékezik az ellene harcoló, haladó baloldalról is:
„Ez alatt a 67 év alatt a magyar munkások, a falvak és a hivatalok legöntudatosabb dolgozói hol titokban és üldözöttként, hol horthysta rendőrökkel és csendőrökkel verekedve, hol szabadon, ünnepi módon, de mindig, minden év május 1-én hitet tettek amellett, hogy a magyar dolgozók a proletár nemzetköziség hívei, mindenkor hűek a munkásság nemzetköziségét és sorsközösségét jelképező vörös zászlóhoz.”
„A horthysta ellenforradalom sötét negyedszázada nagy megpróbáltatást hozott az egész népre. A fehérterror tizedelte az öntudatos forradalmárokat, az ellenforradalom megfosztotta a dolgozókat a Tanácsköztársaság minden társadalmi vívmányától és visszavetette őket a kapitalista kizsákmányolás igájába. Az ellen- forradalom 25 éve alatt pártunk kijárta az illegalitás, a fasizmus és a háború elleni harc nehéz és hosszú iskoláját is.”
„A horthysta fasiszta ellenforradalmi diktatúra idején volt úgy, hogy még a szopós gyereknek is hallgatnia kellett; volt, hogy valakinek a családja érdekében nem lehetett véleménye. De ezt a ‘bölcsességet’ a kommunisták akkor sem ismerték el. Pedig akkor az embernek esetleg az életével kellett fizetnie az elveiért.”
„A személyes élmények és tapasztalatok alapján természetesen én annak a nemzedéknek a gondolatait ismerem a legjobban, amelyikhez tartozom: a két világháború között felnövekedett és még ma is aktív nemzedékét. A harmincas évek elején a vasas ifjúmunkások mozgalmának keretében ismerkedtem meg a szocializmus eszméjével és érlelődött meg bennem a politikai cselekvés akarata. Ez természetesen sok mindent meghatározott; azt is, ahogyan kontinensünk kérdéseivel találkoztam akkor, s ahogyan ma látom. Az akkori, félfeudális maradványokkal terhelt, gazdaságilag elmaradott Magyarországon a Horthy Miklós nevével jelzett kegyetlen, elnyomó politikai rendszer uralkodott. Nagy gazdasági válság volt. Fent a nagytőkések, nagybirtokosok és kedvezményezettek élték a maguk farsangi életét, lent a millióknak, a munkásoknak, a parasztoknak, az értelmiségieknek kizsákmányolás, munkanélküliség, éhség és nyomor, jogtalanság, rendőrterror volt az osztályrészük. Ez ellen harcoltunk mi, fiatal kommunisták, szociáldemokraták, más világnézetű, haladó, jobb jövő után sóvárgó, dolgozó emberek.”
„A két világháború közötti időszakban a Horthy-fasizmus kegyetlen terrorral nehezedett rá ennek a gyárnak a munkásságára, tűzzel-vassal irtotta itt a szocialista forradalom képviselőit, mert tudta: ha Csepelen, ebben a munkáskollektívában erős a kommunizmus, akkor erős az egész magyar munkásosztályban, és akkor elveszett a burzsoázia ügye.”
Kádár – nem véletlenül – rendkívül sok párhuzamot vont az 56-os ellenforradalom és Horthy ellenforradalmi rendszere között:
„Mindannyian emlékszünk még az ellenforradalmi támadás sötét és véres napjaira. Budapest utcáin az ellenforradalmi terror lett az úr, tömegesen gyilkolták a kommunistákat és a haladó embereket. Az országban ezrével vetették börtönbe a párt harcosait, termelőszövetkezeti vezetőket, tanácselnököket, a szocializmus híveit, és lemészárlásukra készülődtek. Ismét megjelentek a politika porondján a tőkések, földesurak, bankárok, hercegek és grófok, élükön Mindszentyvel. Megjelentek a Parlamentben, két nap alatt 28 ellenforradalmi pártot alakítottak, még a hírhedt Magyar Élet Pártjának megalakítását is bejelentették, és megjelentek a falvakban, a gyárakban a mindent vissza jelszóval. Ahogy 1919-ben Horthy gyilkos bandája mögött ott volt az antant — úgy sorakoztak fel az imperializmus sötét erői pénzzel, fegyverrel, széles propagandagépezettel 1956 októberében is az ellenforradalom sötét erői mögött.”
„Az ellenforradalmi támadás osztálybázisát természetesen a volt kizsákmányoló osztályok és az átmenetileg hozzájuk sodródott kispolgári elemek alkották. Az ellenforradalmi támadás szervezésében és vezetésében hegemón szerepük volt a régi Horthy-fasiszta hadsereg tisztjeinek, a horthysta állam vezető lisztviselőinek, az egykori uralkodó fasiszta pártok tagjainak. A Magyar Népköztársaság elleni ellenforradalmi támadás fő kezdeményezői, irányítói, pénzelői, az összes reakciós erők fő támaszai azok az amerikai vezetés alatt álló imperialista körök voltak, amelyek népköztársaságunk megszületése óta nyílt uszító és titkos aknamunkát folytatnak népi demokratikus rendünk ellen.”
„Magyarországon Horthy Miklós már 1919 augusztusában tulajdonképpen az európai fasizmus előhírnökeként lépett fel. A történelem elsodorta egész rendszerét, magát Horthyt is, aki valahol Portugáliában élt emigrációban az ötvenes évek elején, s ott jelentek meg emlékiratai is. Emlékirata első fejezetének címe ifjúságára utalt, amikor a Habsburg császár és király szárnysegéde volt. A második fejezet címe így hangzott: ‘Ellenforradalom’. Manapság nem ilyen ‘őszinte’ ellenséggel állunk szemben: mostanában az ellenforradalmakat világszerte inkább forradalomnak nevezik a szocializmus ellenségei. Ebben is kifejezésre jut a kapitalistáknak az a felismerése, hogy a szocialista eszme, a szocialista forradalom rendkívüli vonzóerőt képvisel az egész világon, s nem ajánlatos saját osztályharcát, saját rohamát nevén nevezni, ellen- forradalomként emlegetni.”
Kádár sokszor hasonlította össze a szocializmus eredményeit a Horthy-fasizmus viszontagságaival:
„Emlékezzenek csak vissza, a régi világban itt Szolnok megyében a föld fele a nagybirtokosok és a falusi tőkések, a kulákok kezén volt. Itt Kisújszálláson például a föld 70 százaléka volt a kulákok kezén. A felszabadulás után 34 000 család kapott Szolnok megyében földet. Ez lényeges változás az életben. A régi világban, mondjuk 1934-ben, Szolnok megyében 34 000 munkanélküli volt. Most az emberek élnek és dolgoznak. Nincs örökös lakodalom, de az a helyzet, amikor a mindennapi kenyérért reszketnie kellett a dolgozó népnek, ahogyan az a Horthy-rendszerben volt — Magyarországon megszűnt.”
„Ha az előttem szóló hétgyermekes anya elmondta volna régi életét, bizonyára arról is tudott volna beszélni, hogy jó termés esztendejében, amikor a föld adott kenyeret, a gabona egy részét emberi táplálkozásra alkalmatlanná tették azért, hogy a nagytőkések — akiké a termés volt — az árat tartani tudják. Nem tudom, hány gyermeke élt akkor ennek az elvtársnőnek, de bizonyos, hogy az ő gyermekeinek nem jutott akkora darab kenyér, amekkorát megkívántak és amekkora ma jut nekik.”
„Valóban, még ínség, középkori nyomorúság volt Magyarországon nem is nagyon sok évvel ezelőtt, a Horthy-kormányzat idején a dolgozók széles tömegeinek az osztályrésze, amikor világszerte úgy tartották számon hazánkat, mint a hárommillió koldus országát. És ebben a jelzőben sajnos nem volt sok túlzás. De bármennyire megerőltetjük emlékezetünket, egyetlenegy amerikai hangra, sem szenátori, sem képviselői felszólalásra nem emlékszünk, amely akkor szót emelt volna ez ellen.”
„Hazánkban az általános iskola nyolc osztályát az adott korosztály szinte teljes egészében elvégzi. Középfokú képzésben a megfelelő korosztály 96 százaléka részesül, amihez mindjárt hozzáteszem, hogy a középiskolai tanulók száma most a hétszerese, az egyetemi és a főiskolai hallgatóké pedig csaknem a tízszerese annak, amennyien a Horthy-rendszerben voltak.”
„A Horthy-rendszerben az emberek a keresetük 40 százalékát adták lakbérre, most csupán öt-hat százalékát. Komolyan szembe kell néznünk tehát a lakáskérdéssel, és kézbe kell vennünk megoldását. Elhatároztuk, hogy 15 év alatt — a társadalom segítségével, mozgósításával — egyszer s mindenkorra rendbe kell hozni a lakáshelyzetet.”
„Mint már említettem, az életszínvonal 1949-re érte el az 1938-as év színvonalát. Azt követően a legnagyobb horderejű eredmény, hogy amíg a Horthy-rendszer idején évi átlagban 200 000—300 000, az 1929—1933-as válság idején pedig 700 000-800 000 volt a munkanélküliek száma, addig rendszerünkben a munkanélküliség — mely a dolgozó osztályok életének átka — gyakorlatilag megszűnt. Az 1949-et követő 10 esztendő alatt a keresők száma 650 000-rel növekedett.”
„Tudvalevő, hogy a Horthy-rendszer idején Magyarországon az egyszerű emberek Spanyolország és Törökország dolgozóival együtt a leggyengébben és legrosszabbul táplálkoztak Európa népei közül. Ma a helyzet a következő: Olaszországban az egy főre eső napi kalóriafogyasztás 2560, Jugoszláviában 2710, Franciaországban 2830, Ausztriában 2950, a Német Szövetségi Köztársaságban 2970, Angliában 3210 és Magyarországon ennél is több, 3240 kalória. Ebben már a világszínvonalat elértük.”
„A mozik száma ma hétszer annyi, mint a Horthy-rendszer idején volt, s a mozilátogatók száma az utóbbi 10 évben a háromszorosára növekedett. A nemzetközi összehasonlítást e tekintetben is álljuk: egy lakosra egy évben Hollandiában kereken 6, Svédországban 10, Franciaországban 10, Magyarországon 13 mozilátogatás jut.”
Kádár megemlítette a fasisztákkal paktáló szociáldemokratákat is:
„A történelem megmutatta, hogy a Horthy-fasiszta burzsoázia uralma halálra volt ítélve, és megsemmisült, annak ellenére, hogy a szociáldemokrata jobboldal huszonöt éven át mindenben segítségére volt léte meghosszabbításában. A Horthy-fasizmust a magyar munkásosztály a nemzetközi munkásosztály támogatásával megsemmisítette. Ugyanaz a munkásosztály, amelyet ezek a burzsoákat kiszolgáló peyerek és kéthlyk oly soká tartottak a megosztottság állapotában, de amely őket végül is félreállítva, 1948-ban végleg egyesítette erőit.”
Bár a nürnbergi per során csak tanúként hallgatták ki Horthyt, mi tudjuk, hogy a vádlottak padján is ott lett volna a helye. Kádár is tudta:
„Magyar Tanácsköztársaságot annak idején idegen fegyveres erők beavatkozásával leverték, és ellenforradalmi rendszert létesítettek. De a szovjet kormány 1941-ben, még a vele szemben ellenségesen viselkedő horthysta kormányhoz intézett figyelmeztető üzenetében is arra törekedett, hogy a magyar népet és országot megóvja a háborús szenvedésektől és katasztrófától. Horthy fasiszta kormánya azonban, amely nem a magyar nép érdekeit képviselte, képtelen volt a józan ész szavára hallgatni, és csatlakozott Hitler szovjetellenes háborújához.”
„Ma emlékezünk, és emlékeztetnünk kell: 1919-ben az imperialisták fegyveres erővel a magyar nép nyakára ültették az ellenforradalmi Horthy-rendszert, amely középkori viszonyokat teremtett az országban. Fasiszta ideológiájával negyedszázadon át fertőzte a tömegeket, kegyetlen terrorral üldözött minden haladó gondolatot, kizárta a politikai jogokból a dolgozó népet. Magyarország iparilag fejletlen volt, mezőgazdaságát feudális maradványok terhelték, a dolgozók milliói létbizonytalanságban, nyomorban éltek. A háborúban az ország amúgy is fejletlen iparának harmada megsemmisült, hídjait módszeresen elpusztították, lakóházai súlyosan megrongálódtak, a föld nagy része műveletlen maradt, az állatállomány nagy részét elhajtották. Az emberek éheztek, ellátatlanok voltak. A kilencmillió lakosságú Magyarország állampolgárai közül több mint félmillió ember pusztult el a harcban és a fasiszta megsemmisítő táborokban. Összes háborús embervesztesége ugyanannyi volt, mint az akkor 140 millió lakosú Egyesült Államoknak.”
Kádár többször utalt beszédeiben az imperialista Egyesült Államok és a Horthy-fasizmus közti kapcsolatokra:
„1924-ben, az Egyesült Államok kormánya Horthy fasiszta rendszerének kormányával egész sor együttműködést, megállapodást kötött — konzuli, fizetési, örökségi ügyekben. Ezeket a szerződéseket az Egyesült Államok kormánya 1946-ban a magyar nép kormányával szemben egyoldalúan felmondta, pedig a magyar nép és a Magyar Népköztársaság véget vetett a fasiszta rendszernek. Különös felfogás ez: a fasiszta Horthy-rezsimmel tudtak együttműködni, tudtak szerződést kötni, míg a demokratikus Magyarországot csak támadni, mocskolni és ócsárolni tudják.”
„Az imperialisták és kiszolgálóik gyakran szemünkre vetik, hogy ’a régi rendszerben Magyarország fél Európát ellátta gabonával — most pedig vannak esztendők, amikor még be is kell hozni gabonát’. És persze szitkot, átkot szórnak új rendszerünkre. Nekünk azonban nyugodt a lelkiismeretünk. Igaz, hogy a Horthy-rendszer idején Magyarország jelentős gabonaexportot bonyolított le. De hogyan? Ügy, hogy — habár a régi statisztikák szerint a kenyér fő élelmezési cikk volt hazánkban — milliószámra éltek itt dolgozó emberek, akik éheztek, még a mindennapi kenyerük sem volt meg.”