A brit Legfelsőbb Bíróság jelenleg a For Women Scotland nevű csoport fellebbezését tárgyalja a „nő” definíciójáról. Ez egy kísérlet arra, hogy jelentős támadást intézzenek a transz+ emberek jogai ellen.
Aidan O’Neill KC, aki a transzfób skót női csoportot képviseli, arra kérte a bíróságot, hogy vegye figyelembe a „biológiai valóság tényét”. Azt állította, hogy a biológiai nem már az anyaméhben eldől el, és egy „változtathatatlan biológiai állapot”.
A transzfóbok, mint például J.K. Rowling, gyorsan támogatták a fellebbezést. „Ha egy férfi nő, akkor nincs olyan, hogy nő” – írta.
Ezek a reakciós eszmék a „józan ész” azon nézeteire építenek, miszerint a férfiak férfiak, a nők pedig nők.
Az a gondolat, hogy a biológiánk rögzített és változhatatlan, igazolja a társadalom legreakciósabb nézeteit is – például azt, hogy a férfiak természetüknél fogva versengőek és határozottak, míg a nők szeretőek és gondoskodók.
A női felszabadítási mozgalom az 1960-as és 1970-es években hevesen megkérdőjelezte ezeket az eszméket. Akkoriban azt mondták: „A biológiánk nem a sorsunk.”
Ez a kihívás élesen elválasztotta a biológiai nemet a társadalmilag konstruált gender fogalmától.
A nők joggal kérdőjelezték meg azokat a gender sztereotípiákat és normákat, amelyek korlátozták és elnyomták életüket. Megmutatták, hogy a nők képesek kitörni a háztartás keretei közül, és olyan társadalmi szerepeket vállalhatnak, amelyek nem csupán a másokról való gondoskodásra korlátozódnak.
Azonban a nem és a gender megkülönböztetése miatt néhány feminista elfogadott egyfajta biológiai determinizmust, azt állítva, hogy a férfiak biológiája erőszakosabbá és dominánsabbá teszi őket, míg a nők biológiája gondoskodóbbá és együttműködőbbé.
Ez a biológiai determinizmus néhány nőt arra késztetett, hogy transzfób nézeteket valljanak. Számukra a rögzített biológiai nem kulcsfontosságú az elnyomás megértésében.
Egyesek azt állítják, hogy míg a gender a társadalom által formált, a biológiai nem anyagi valóság. Úgy vélik, hogy a transz+ emberek megkérdőjelezhetik a gender fogalmát, de soha nem kérdőjelezhetik meg a biológiai nemet.
Az elmúlt legalább 40 évben azonban biológusok kimutatták, hogy a biológiai nem egy spektrum, nem pedig bináris rendszer. Számos összetett folyamat befolyásolja a magzat nemének kialakulását.
Új DNS-szekvenálási eljárások azt mutatják, hogy szinte mindenki genetikailag eltérő sejtek mozaikja. A sejtek neme változhat, és a kromoszómális nem eltérhet a nemi szervektől.
A tesztoszteronszint jelentősen eltérhet azok között, akiket nőként határoznak meg születéskor.
A tudósok egyre árnyaltabb képet alakítanak ki a biológiai nemről, miközben a társadalom továbbra is intenzív nyomást gyakorol arra, hogy a bináris modellhez igazodjunk. Még mindig végeznek műtéteket interszex babák nemi szerveinek „normalizálása” érdekében, hogy testük megfeleljen a társadalmi elvárásoknak. Az interszex babák száma akár 60-ból 1 is lehet.
Igaz, hogy a gender már születéskor társadalmi konstrukcióként jelenik meg, és az élet során a nyelv, a ruházat, a játékok, valamint a szülők és tanárok elvárásai és interakciói rétegezik rá a biológiai testre.
A merev gender normák a társadalmunk egyik legkártékonyabb jellemzői. Ezek, ahogy Jacqueline Rose írta, „mint egy parazita tapadnak rá a biológiai testre”.
Sok ember fejleszt ki magában egy gender identitást – a gender mélyen érzett, belső és egyéni tapasztalatát. Ez az identitás lehet összhangban a születéskor meghatározott nemmel, eltérő genderrel, vagy akár a nem nélküli léttel is.
De a biológiai nem és a gender nem külön világokban létezik. Nincs egy szilárd, anyagi „torta”, amelyre a gender „habja” kerülne.
A gender alakítja a biológiai nemet, ahogy az emberek testét mások érzékelik, a gender értékek és elvárások társadalmi tényezői, valamint az egyén szexuális lényként való fejlődése.
A biológia ugyanakkor a gender és más társadalmi tényezők által is formálódik. A szegénység és nélkülözés hatással van a nők testére és a gyermekeikére is. Azoknak a nőknek, akik nem férnek hozzá fogamzásgátláshoz, testét megtöri a „természetes” gyermekvállalási folyamat.
Lányokat gyakran visszatartanak az erőt fejlesztő fizikai tevékenységektől és játéktól.
Testünket, hajunkat, fogainkat számtalan módon változtatjuk meg, hogy megfeleljünk a gender alapú megjelenési normáknak.
Az, hogy hogyan éljük meg a szexualitásunkat, a termékenységünk szabályozásának képességét, valamint az erőszakot mind-mind befolyásolja, hogyan formálódik a testünk és hogyan érzékeljük azt.
A biológia és a gender kölcsönösen hatnak egymásra. A nők gyermekvállalási képessége évezredek óta állandó, de az, hogy ez a biológiai valóság hogyan alakította életüket és gyermekvállalási tapasztalataikat, óriási mértékben változott a történelem során.
Judith Butler teoretikus szerint nem lehet elválasztani egymástól a biológiai nemet és a gendert. Ehelyett azt mondják, hogy a gender „egy olyan hely, ahol a biológiai és társadalmi valóságok kölcsönhatásba lépnek egymással”.
Néhányan azt állítják, hogy ha elismerjük, hogy a transz nők nők, azzal a nők jogait töröljük el. Ezek az érvek azonban egy durva és történelem nélküli elnyomásfelfogáson alapulnak.
Számos kultúra elismert már két nemnél többet, például a dél-ázsiai Hijra közössége vagy az észak-amerikai őslakos csoportok eltérő genderi kategóriái.
A nemi binaritás iránti megszállottság az osztálytársadalommal jelent meg, és a kapitalizmus 19. századi családszervezési átalakulásával erősödött meg. A nemi binaritás az európai gyarmatosítás eszköze is volt, amelyet a „civilizáció” nevében erőltettek más népekre.
Nincs egyetemes „női” tapasztalat, amelyet a transz nők soha nem oszthatnának meg teljesen. Ez az érv arra szolgál, hogy kizárják a transz nőket más nők képviseletéből.
A Globális Északon élő gazdag fehér nők soha nem tapasztalják meg például a menekülttáborban menstruálás nehézségeit, nem nevelnek gyermeket rendőri erőszaktól rettegve, és nem mennek át menopauzán úgy, hogy félnek betegszabadságot kivenni. Mégis, ezek a gazdag fehér nők gyakran minden nő nevében beszélnek.
Az az elképzelés, hogy a transz nők jelenléte az egynemű terekben és menedékekben aláássa a nők biztonságát, azon a feltételezésen alapul, hogy ők valójában csalók. A transz nőknél esetlegesen megmaradó pénisz pedig a nemi erőszak fenyegetését jelképezi. Ez a biológiai determinizmus legrosszabb formája.
Ezek az elképzelések nem újak. 1979-ben Janice Raymond kiadta The Transsexual Empire: The Making of the She-Male című könyvét. Raymond azt állította, hogy a transz nők „csalók”, akiket ki kell zárni a női terekből. Raymond szerint minden „transzszexuális” erőszakot követ el a nőkkel szemben pusztán a létezésével.
Ma a transz nőket ragadozó férfiakként állítják be, akik az átállás rendkívül nehéz folyamatán mennek keresztül azért, hogy nőket támadjanak nyilvános vécékben.
A transz nőktől származó, más nőkkel szembeni erőszak ritka eseteit arra használják, hogy megerősítsék az elképzelést: minden transz nő veszélyes. Az 1980-as évek Nagy-Britanniájában hasonlóan látták a meleg férfiakat, akiket veszélyes pedofiloknak bélyegeztek.
De a szexuális erőszak nem a biológiánkból fakad – a társadalomból ered. A legtöbb nemi erőszakot nem idegenek követik el, hanem partnerek vagy volt partnerek.
A privatizált család lehetetlen elvárásai és a szexualitás kapitalista társadalomban történő árucikké tétele mind hozzájárul egy nők számára erőszakos társadalom kialakításához.
Sokan elképzelünk egy olyan jövőt, amelyet megtisztítottunk a szexuális erőszaktól, de nem a péniszektől.
A transzfóbok az egyre növekvő érdeklődést a gender nonkonformitás iránt divatnak bélyegzik. De történészek kimutatták, hogy interszex és transz gyermekeket már az 1920-as és 1930-as években orvosi kísérleti alanyként használtak az Egyesült Államokban.
Manapság a 65 év felettiek közel annyira genderfluidak, mint a fiatalok. Ők már mentesültek a családi felelősségek és a munka terhei alól, így szabadabban fedezhetik fel genderidentitásukat.
A transz+ emberek nem élnek elszigetelten. Családokban élnek és munkahelyeken dolgoznak. A nők kulcsszerepet játszanak a munkaerő társadalmi reprodukciójában a privatizált család keretein belül, és a családhoz kapcsolódó elvárások minden nő életét befolyásolják – akár egyedül élnek, akár gyermeket vállalnak, akár leszbikusok, akár transzok.
A transz+ emberek gyakran alulfizetett, bizonytalan állásokba kényszerülnek. Különösen a fekete transz nők egyre nagyobb mértékben fenyegetettek az erőszak által.
Ugyanazokat az érdekeket osztják, mint mások: igénylik a gyermekgondozást, az egészségügyi ellátást, valamint egyesülnek az alacsony bérek és az egyenlőtlenség elleni harcban.
A nemi binaritás a kapitalista társadalomban mélyen gyökerező kényszerítő kontroll formája. Bárki, aki megkérdőjelezi ezt a kontrollt, hozzájárul a társadalom felszabadításához.
Azt, hogy mi számít nőnek és mi lehet egy nő, nemcsak felülről diktálják, hanem alulról, a diszkrimináció és elnyomás elleni ellenállás által is megkérdőjelezik.
A nők jogai nem fognak előrehaladni transzfóbia által. Az elnyomás legyőzésének egyetlen stratégiája a szolidaritás és a harc a „Buen Vivir”-ért – egy olyan életért, amely mentes a gyarmatosítás, a kapitalizmus és a nemi binaritás fullasztó béklyóitól.
forrás: Socialist Worker