“Itt vagyunk, folytatjuk, amit elkezdtünk.”
Elvtársak!
Engedjétek meg, hogy a konferenciánk bevezető beszédét olyan konklúzióval kezdjem, amellyel senki nem ellenkezhet.
Ma és holnap, mind találkozunk, tárgyalunk, döntünk, de mindannyian tudjuk, hogy egy politikai küzdőtéren cselekszünk és harcolunk.
Az elmúlt hónapokban sosem tűnt úgy, hogy megszűnnének ezek a küzdelmek, kicsik és nagyok. Sokat közülük megnyertünk.
Kitartással és állhatatossággal harcoltunk a görög nép jogaiért.
Azért a puszta célért véreztünk, hogy érvényesítsük egy egész nép jogát a reményre; az új generáció jogát, hogy jobb jövőről álmodhasson; a munkások és a munkanélküliek jogát az élethez és az alkotáshoz; az idősek jogát a tisztességhez.
Súlyos feltételek mellett küzdöttünk.
Nem csak a korrupt és lepaktáló politikai rendszer ellen küzdöttünk, hanem a hatalmas hazai és külföldi ellenségek ellen is.
Egyetlen pillanatra sem csüggedtünk vagy féltünk kockázatot vállalni, hogy új talajt törjünk fel, amelyen végigmehetünk a végsőkig.
A harc – mondják néhányan – kárba veszett.
Mi azt válaszoljuk: Képzeljék el, hol lenne az egyezség, a nép, a baloldal enélkül a küzdelem nélkül, e tárgyalások nélkül; milyen egyezséget kötött volna Szamarasz az országnak?
Elhatároztuk, hogy bármeddig elmegyünk, hogy megvédjük Görögország jogait.
Büszkék vagyunk erre.
Végül azt választottuk, hogy nem fogadjuk el a nemzeti öngyilkosság opcióját, amelyet Európa legszélsőségesebben konzervatív erői készítettek elő számunkra; nem taszítjuk pusztulásba a népünk többségét, különösképp a legelesettebbeket és a dolgozó osztályokat, akik életük megtakarításait a görög bankokban tartják.
Ezzel ellentétben a plutokrácia (gazdagok uralma) igyekezett elvinni a vagyonát offshore vállalatokba és külföldi bankokba.
A lelkiismeretünk teljesen tiszta afelől, hogy amit tettünk, helyes volt.
Nem kell sajnálkoznunk, mert teljes erőnkből harcoltunk, és elkerültük a katasztrófát.
Büszkék vagyunk döntéseinkre.
Büszkék vagyunk minden inch-re, amelyet megszereztünk a tárgyalások során.
Ma még mindig itt vagyunk a harcosok sebeivel, akik nem adták fel, hanem a végsőkig harcoltak.
De a szándékkal és a felgyülemlett tapasztalattal, hogy folytassuk a harcot.
Itt vagyunk, még egyszer, egy új választási csata kezdetén, amely eldönti a jövőt.
Egy csata előtt, amely meghatározza a görög nép és a társadalmi többség jogát, hogy folytathassa a harcot, hogy reménykedhessen tovább.
Dönthettünk volna úgy is, hogy elmenekülünk a valóság elől, talán.
Hogy megalkotjuk a virtuális valóságunkat.
Hogy makulátlanok és tiszták maradunk.
Hogy úgy teszünk, mintha az Eurozónán kívül biztosíthatnánk a polgárok életszínvonalát.
Hogy feladjuk népünket a korrupt rezsim bosszúszomjas dühe előtt, egy politikai rendszer előtt, amely ebbe a helyzetbe hozta hazánkat.
Hogy ne piszkoljuk be a kezünket, miközben a sárból próbáljuk kihúzni hazánkat.
Nem törődni vele, hogy ez a generáció és azok, akik majd jönnek, megfulladnak ebben a sárban.
Ezt elutasítottunk!
Itt vagyunk, szemben a valósággal és a saját gyengeségeinkkel is persze.
Hogy új talajt törjünk fel, amelyen haladhatunk előre, új utakat megnyitva.
Mert könnyű a kikövezett utakon járni. De mind tudjuk azt, hogy ha az út ki van kövezve, akkor nem is lennénk itt, hogy képviseljük a görög nép elvárásait, problémáit és reményeit. Mások lennének a helyünkben, ahogy sok évig voltak.
A Baloldal ámbár – és ez nem véletlen – mindig felvette a kesztyűt a nehéz időkben.
És amikor a Baloldal előrehaladt, megtalálta az utat.
Előre haladva hibák, kompromisszumok és újracsoportosulások történnek.
Csatába mész.
Veszteségeket szenvedsz – és ez biztos – de minden csatának vannak veszteségei.
Nem az a cél, hogy letedd a fegyvert.
És nem tesszük le a fegyvereinket.
Azért vagyunk itt, hogy folytassuk a harcot azért, hogy előre haladjunk – és csakis előre.
Mostantól, ha bárki csüggedni akar, hadd csüggedjen; ha bárki menekülni akar, hadd meneküljön.
Mi előre nézünk – csakis előre!
Mert a legszebb napjaink jőnek el, és a a legnagyobb csaták állnak előttünk.
Tudom, elvtársak, hogy a szívünk tele van vegyes érzésekkel.
A keserűség, harag és bánat érzéseivel.
És azt is tudom, hogy minden olyan gyorsan történt, hogy nem volt idő kifejezni ezeket az érzéseket, és túllépni rajtuk.
De tudom, hogy van végzet.
Mindannyiitokat gondosan meghallgatlak.
Nem kérem, hogy fojtsátok el a gondolataitokat és a kritikátokat.
Csak arra kérlek titeket, tartsátok szem előtt, hogy a csata folytatódik, előttünk van, és el fogja dönteni – ahogy ma is – a nézeteinket, döntéseinket, magatartásunkat, viselkedésünket és a kezdeményezéseinket.
Ne feledjétek, mi a legfőbb kérdés: milyen döntést hozunk azért, hogy megvédjük a görög népet, és esélyt adjunk neki.
Senki sem veheti semmibe, hogy nem csak a kormányzás hat hónapja alatt, de még ma is heves tűz alatt állunk.
Nem kell zseninek lenni, hogy lássuk a másik oldal tervét.
A tervük az első pillanattól fogva az úgy nevezett „Baloldali zárójel”.
Ez nyilvánvaló volt a januári választás és a hat hónapos kormányzás alatt is.
Ez a rendszeres nemzetközi és hazai bombázásban csúcsosodott ki a görög nép tárgyalási álláspontjai ellen.
Az is bebizonyosodott, hogy aszimmetrikus megtorlásokkal fenyegették a polgárokat és a kormányt még a népszavazás előtt.
A félelem háborújával, amely még ma is tart.
Ezért nincs helye az önámításnak.
A kegyetlen valóság, amely nem ad teret az önámításnak.
Olyan pillanatban élünk, amikor mindenkinek döntenie kell, kivel megy tovább és kit hagy maga mögött.
Az ellenfeleink, akik birtokolják a gazdasági nyomás, a zsarolás, a propaganda, a vesztegetés, a korrupció eszközeit azzal a céllal, hogy megsemmisítsenek, bevégezzenek, keresztülhúzzanak minket.
Hadd vonjunk le egy következtetést ebből a kegyetlen háborúból, amelyet minden lehetséges eszközzel vívnak ellenünk:
Amit elmulasztottak megtenni ezen hónapok alatt az eszközeik ellenére is.
Amit nem láthattak előre – mivel azt hitték, megfelelünk nekik, még február elején is.
Amit nem intéztek el a bankokkal és a hitel elfojtásokkal.
A végére akartak járni, hogy előnyre tegyenek szert a saját gyengeségeink felett.
Csak emlékezzetek, mennyi időt és teret adott a mainstream média a nézeteink bemutatásának, amikor megvédtük a NEMet a népszavazáson.
Mennyi teret és élvezetet szánnak arra, hogy reklámozzák, mekkora nézeteltérés van a tagjaink között.
Mennyi teret adnak és hogyan élvezik, hogy reklámozhatják ezt az „abszurd színjátékot”, amelyet a parlament bizottságaiban játszanak, és amelyet élőben tudósítanak.
Milyen nagylelkűséget mutatnak hirtelen, amikor a TV képernyőn állandóan a Baloldalon belüli civil konfliktusokat kell bemutatni.
Hadd vonjuk le a következtetésünket.
Ha mind szilárdan összetartunk, azt csak egyesülve, elhatározva és fegyelmezetten, a hatalmi egyensúlyra való tiszta rálátással, tervvel, radikális kezdeményezésekkel, komolysággal és következetességgel lehet.
Csak ha észben tartjuk és megvédjük a radikális, baloldali identitásunkat.
Csakis, ha hallgatunk a társadalmi többség aggodalmaira, amelyet célunk képviselni.
És együtt előrehaladva azokkal, akik megértik, hogy nem engedhetjük visszatérni a korrupció, az adóelkerülés, a csalás és az összejátszás Görögországát, mert az mindent megrohaszt és megfertőz maga körül.
Ezért sem torzítás, sem a vereség propagandája, sem a felmagasztalás, sem álca nem rejtheti el azon erők valódi természetét, amelyek összecsapnak ebben a háborúban.
A küszöbön álló választási harcban, amely évekre eldönti az ország és a dolgozó osztályok holnapját.
Egyfelől itt vannak a régi politikai rendszer erői.
Az összejátszás, a korrupció, a partizánkodás, a kleptokrácia, a nép hatalmi érdekeknek való alárendelésének erői.
A nevek, mint Meimarakisz, Szamarasz, Venizelosz, Gennimata, Teodorakisz nem is igazán számítanak.
A régi rezsimmel állunk szemben, amely tragédiába taszította az országot.
Kísérti és kigáncsolja minden lépésünket.
Kiszívja az életet a munkásokból.
Olcsón eladja a demokráciát.
A decentralizált korrupció felépítette és kihasználta a rendszert, amely végül a memorandumhoz vezetett.
Másik oldalon mi vagyunk, a Baloldal, a Syriza, a társadalmi erők, amelyeknek haszna lesz a nagy, radikális, demokratikus és progresszív forradalomból.
Mi vagyunk, akik kisebb és nagyobb, politikai és társadalmi csatákkal, választásokkal és népi mozgalmakkal el akarjuk törölni ezt a régi rendszert; akik a földdel akarják egyenlővé tenni.
És meg is fogjuk tenni. A végzetünk, hogy sikerrel járjunk.
Elvtársak!
Január óta olyan, mintha évek teltek volna el csak pár hónap alatt.
Küzdöttünk, tanultunk, tapasztalatot szereztük, kemény csatákat vívtunk teljes erőnkkel – néhány sikeres volt, mások kevésbé.
Egy kemény és bonyolult háborúban olyan ellenségekkel, amelyek a hitelmegfojtás, a zsarolás, a propaganda és a provokáció végtelen mennyiségű eszközével rendelkeznek.
Nincs kétség, hogy követtünk el hibákat.
De a nehézségeken át, elértük, hogy nyomot hagytunk, amelyet senki sem becsülhet le.
Mind idehaza, mind külföldön a nehéz konfliktusban a hitelezőinkkel, amelyet tárgyalásnak neveztek.
Nem időzök ezen. Mind tudtok róla, és meg van róla a saját véleményetek.
Arra emlékeztetlek csak titeket, hogy minden beavatkozásunk és törvényi kezdeményezésünk – gyakran konfliktusban a hitelezőkkel – haladó természetű volt és a nép javát szolgálta.
Az ERT (görög közszolgálati televízió) elindítása.
Az iskolai felvigyázók, közszolgák, takarítók 2500 tanár újbóli alkalmazása.
A kórházi jegyek eltörlése.
Változások az igazságszolgáltatásban és a börtönök túlzsúfoltságának csökkentése.
Az új polgári törvény, amely gyermekek ezreinek tette lehetővé, hogy először lélegezhessen szabadon.
A Skouries bányáinak bezárása.
A csapás a korrupcióra és az összejátszásra.
Egyik sem volt egyszerű és magától értetődő.
És ezeket akarja az Új Demokrácia megszüntetni.
És az előttünk álló új reformok sem lesznek egyszerűek és maguktól értetődőek.
A nagy politikai dilemmák, amelyek előttünk állnak.
Mi fog történni a kollektív szerződésekkel?
Mi fog történni a zéró deficit záradékkal?
Mi fog történni az adósság tárgyalásokkal?
What will happen with the zero deficit clause?
What will happen with the negotiation about the debt?
Óriási feladat áll előttünk.
Ás nem becsüljük alá, nem adjuk fel, vagy – ami még rosszabb – nem engedjük a reakciós restauráció híveinek, hogy érvénytelenítsék az első lépéseinket.
Tehát engedjétek meg, hogy mindnyájatokat személyesen felkérjelek, hogy csatlakozzatok a harchoz.
Mindnyájatokat.
Mindenkinek részt kell vennie ebben a harcban.
És azok mind, akik értik, hogy a következő választásokon a Syriza erős mandátuma nagy esély lehet, nem számunkra, hanem Görögországnak.
Mindenki, aki megérti, hogy ami elkezdődött, annak semmi köze a Baloldal vagy egyes személyek jövőjéhez, hanem a dolgozó osztályok és minden szenvedő társadalmi osztály jövőjéhez.
És ezen a ponton nem csak azt akarom kifejezni, mit értünk el, mint kormány, hanem a morális felemelkedést és a demokráciát is, amelyet létrehoztunk.
Mert a konfliktus tetőfoka, a referendum, amely egyesítette ellenünk a politikai rendszer erőit, a felemelkedés történelmi csúcspontja volt.
És a NEM elsöprő többségét nem hagyhatjuk hátra a sírásóinak, vagy az önjelölt képviselőinek.
Ez mindenek felett a mi NEMünk.
Mi, a Syriza kormánya, nagy kockázat árán szélesre tártuk az ajtót a nép akarata előtt, hogy átjöhessen a népszavazással.
A Syriza, mi mind támogattuk a NEMet, és harcoltunk érte, amikor a reakciós restauráció minden ereje cselt szőtt és terrorizált, kéz a kézben a legkegyetlenebb hitelezőkkel.
Nem adjuk oda akárkinek ezt a NEMet.
Ez a görög nép tulajdona és a kormányé, amely megadta a lehetőséget, hogy hangja legyen; és minden módon támogatta.
És engedjétek meg, hogy azt mondjam, hogy ez a NEM nem ért véget a tárgyalások befejezésével.
Ez a nagy erőfeszítéseink leghatalmasabb pillanata volt január 25-e óta.
Ez sokáig fogja inspirálni és vezetni a tetteinket.
Mert ez nem valami múzeum ablakába kell tenni, hogy mutogathassuk a leszármazottainknak, ahogy hiszik, remélik és állítják egyesek.
A NEM nem volt IGEN a drachmára, ahogy néhányan már trükközve állítják, mivel eddig senki nem merte ezt állítani.
Ellenkezőleg, azért kértem a NEMet, hogy összehozzunk egy megegyezést, amely jobb, mint amelyet ajánlottak.
Ez NEM volt a régi és gyűlöletes politikai rendszerre.
Ez NEM volt az összejátszásra, a korrupcióra és a protekcióra.
Ez NEM volt a függőségre, a védnökségre, a nemzeti szuverenitás korlátaira, a népi függetlenség elértéktelenedésére.
Ez NEM volt minden báróra, nemzeti szerződőre, pártra és politikusra, akik úgy kezelik Görögországot, mintha a tulajdonuk lenne, és a munkásokat mintha jobbágyok lennének.
Ez NEM volt a rezsimre, amelyet a nép nem akart többé; és az elit nem lesz képes ezt visszaállítani.
Ez NEM volt a bürokratikus államra, amely rugalmatlan, ellenséges a polgárokkal és barátságos a megvesztegetőkkel, összejátszókkal, a partizánkodókkal.
A NEM eme mélyebb jelentése a görög nép ellenállásának legőszintébb megnyilvánulása; a programunk magva az elkövetkezendő négy évre.
Ez ott van abban a NEMben, amellyel előre haladunk, elvtársak!
Ez a NEM összefoglalja a társadalmi többség akaratát és kitartását, hogy megváltoztassuk az országot.
Mi szerves része vagyunk ennek a többségnek.
Inspirál minket és mi is inspirálni akarjuk.
Támogat minket és mi is azért vagyunk itt, hogy támogassuk.
És sem a szolgaság pártfogása,
sem a korlátlan leminősítés, amely szerint mi mind ugyanazok vagyunk,
sem rágalom nem változtat ezen.
És a hitelezőkkel való megállapodás, amelyet nagy terjedelemben jogosan megtárgyaltak, nem csak az ő akaratukat képviseli, ahogy a korábbi esetekben.
Ez a NEM is képviselve van.
A NEMünket is beleírták.
Egy NEMet és egy ellenállást, amely világszerte emberek millióit mozgósította az oldalunkra.
Megmozgatott elismert szakértőket és tudósokat Görögország mellett.
Kormányokat mozgatott meg.
Baljós terveket állítottak le az „engedetlen” ország kirekesztésére és elpusztítására.
Csak mert mi vehemensen és kitartóan feltártuk Európa és az adósság problémáit az Európai Parlamentben.
És ez valójában mély nyomott hagyott a Megegyezésben.
Amelynek 20 milliárddal kevesebb megszorítása van, mint amelyet egyesek elfogadtak, nem rendelik alá az Angol Törvénykezésnek, és olyan befektetési tervet tartalmaz, amelyet időben és célzottan lehet felhasználni, hogy a gazdaságot újra mozgásba hozzuk.
Előttünk vannak a problémák, amelyek a kemény harc által nyíltak meg.
Az adósságprobléma, amelynek csökkentése megkezdődik, ahogy néhány hét alatt megtárgyaljuk.
A nyugdíjak és a zéró deficit záradék problémája.
A farmerek megadóztatásának és a kompenzációs intézkedések problémája, amely szükséges a vidéki lakosság és a görög vidék védelméhez.
A munka rendszer, a kollektív szerződések és a tömeges elbocsátások határozott tiltásának problémája.
Kiben bízik igazából a görög nép, hogy megtárgyalja ezeket a problémákat?
Azokban, akik úgy tekintenek a memorandumra, mint saját tulajdonukra és privilégiumra, és fenntartják azt, hogy ha nem a hitelezők varrják a nyakunkba, akkor majd mi a sajátunkba?
Akik megkötözték az ország kezét és lábát, aláírták a hazai piac kipusztítását és a gazdaság elsorvasztását, zsákutcába vezették a középosztályt, megsokszorozták az adósságot azt állítván, hogy fenntartható, és végül térden álló, adósságokban úszó országot hagytak ránk, valamint az egyezményeket, amelyeket a görög nép nevében kötöttek?
Vagy azokban, akik vállalták a kemény harcot és a kockázatot, a tárgyalásokat a végsőkig feszítették, előtérbe hozták a népet a népszavazással, és biztosították, hogy lehessen akaratuk és bátorságuk elszántan kiállni a nehéz időkben?
Mert ez a szeptember 20-ai választások dilemmája.
Ez az Új Demokrácia, Meimarakisz és a régi politikai személyek célpontja.
Hogy eltöröljék a baloldali zárójelet, és aztán végtelen elbocsátások lehessenek a privát szektorban, valamint még több elbocsátás az állami szektorban, eltemessék az adósság-problémát, és lehetővé tegyék, hogy az elsődleges lakhelyek áldozatául essenek a spekulatív tőkének.
Hogy véghezvigyék, amit a hitelezők képtelenek voltak beletenni az egyezségbe.
De a hitelezőkkel való megegyezéstől és tárgyalásoktól függő dolgok csak részei annak, ami még következik.
A hitelezők csápjai, amelyeket egyenként kell levágni, nem az egyetlenek, amelyek elkapták Görögországot.
Görögországot számos komoly probléma megfertőzte, amelyeket a régi rezsim elmulasztott megoldani, kiegyezett velük, spekulált rajtuk politikailag és pénzügyileg, súlyosbította őket, és feladta az egész társadalmat nekik.
Hiheti bárki is igazán, hogy a régi politikai rendszer fejetlensége megküzdhet a korrupcióval?
Képes-e a lepaktálás nemzeti csapata harcolni a lepaktálással?
Használhatnak az adócsalók és fekete pénzes bárók olyan listákat, mint a Lagarde féle?
Engedheti a rendszer, amely menedéket ad a svindlizőknek és a rossz befektetőknek, hogy az igazságügy a helyére kerüljön?
Természetesen nem.
Csak a Baloldal kormánya, erős mandátummal, tudja átvágni ezt a Gordiuszi csomót.
Csak a baloldal radikális programjával és erős néi támogatással lehet ezt az országot lépésről lépésre kivezetni ebből a megpróbáltatásból.
Elszántak vagyunk, hogy ne hátráljunk meg.
És nem is hátrálunk meg.
Ezt diktálják alapelveink, eszméink és erkölcsünk.
Nem azt, hogy kezdjünk jajveszékelésbe, és azt ismételgessük, hogy „Hát nem megmondtuk. A legrosszabb jön.”
Ma már sokkal tapasztaltabbak vagyunk, sokkal érettebbek; sokkal elszántabbak; sokkal járatosabbak.
A programunk – a négyéves program – jól megalapozott a valóság és a szükségletek tekintetében.
Engedjétek meg, hogy csak néhány pontot, néhány fontosabb célunkat említsem, amely a kormány fókuszában fog állni a következő négy évben.
Első: Beindítani az ország termelési újraszervezését kezdeményezések és beavatkozások által, amelyek támogatni fogják a dolgozó osztályokat.
Így új, stabil és biztos munkahelyeket lehet teremteni.
Ez nehéz küzdelem lesz.
Csata az országon kívül és belül olyan erők ellen, amelyek Görögországot és Európát a munkaerő dzsungele felé akarják fordítani. Minden erőnkkel védőfalat kell emelnünk.
Ki kell használnunk minden rendelkezésre álló pénzügyi forrást az európai programokból, csakúgy mint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD), hogy nagy infrastrukturális projekteket hajtsunk végre és valódi erőfeszítésekbe kezdjünk, hogy a hazai termelést átirányozzuk a magas hozzáadott értékű termékek felé a minőség és innováció hangsúlyával.
Előtérbe kell tolni a társadalmi és szövetkezeti gazdaság formáit, és olyan termelési modell felépítésébe kezdeni, amely versenyképes az uralkodó fajtával, és amelyet az emberek közti különféle kapcsolatok, valamint a környezettel és a munkaerő termékével való különféle kapcsolatok irányítanak.
Mert, ahogy a neoliberalizmus napról napra és emberről emberre meghódítja a világot, ugyanolyan módon kell megalkotnunk az igények gazdaságát lassan, csatáról csatára, az alapoktól kezdve.
Türelemmel és kitartással a dolgozó osztályok javára.
Ugyanezt kell tennünk a szociális állam átalakítása és megvédés érdekében.
Folytatni a harcot a hátrányos helyzetűek védelmében a programmal, amely megszünteti a humanitárius válságot.
Amely nehezen megnyerhető csata.
Folytatni erőfeszítéseinket a szétzúzott egészségügyi rendszer átalakítása felé.
Források spórolásával a készletekből, mély adminisztratív változásokkal és az orvosi és ápoló személyzet tiszteletével.
Támogatva a perifériás kórházakat és átalakítva az elsődleges egészségügyi hálózatot.
Hatalmas demokratikus, radikális reformot végrehajtva az oktatásban, bevonva az egész oktatási közösséget a valódi párbeszédbe, hogy nagy véghezvihessük az óriási változásokat, amelyek szükségesek a közép- és felsőoktatásban.
A demokratikus iskoláért és egyetemért, az egyenlőség és szabadság alapelvén nyugvó oktatási rendszerért.
Egyenlőséget a hozzáférhetőségben; az önkifejezés, a gondolat, a kutatás szabadságát.
Mély demokratikus reformot végrehajtva a görög államban.
A bürokrácia elleni harccal, amely annak a technológiája, ahogy a korrupt és lepaktáló rendszer gyakorolja a hatalmát.
Az adóbegyűjtő mechanizmusok támogatásával és az évek óta fiókban fekvő nagy adótartozók eseteinek megtisztításával, mert néhányan védik magukat és azokat az érdekeket, amelyek védik őket.
Megvédve és mélyítve a polgárok személyes jogait és demokratikus szabadságjogait, valamint leverve a régi politikai rendszert, amely erőszakon és elnyomáson alapult.
Gyakorlatban támogatva az egyenlőséget támogató ambiciózus programot a következő jelszóval: „Minden különböző – minden egyenlő.”
Megszüntetve a nem, faj, bőrszín, nemzetiség és szexuális orientáció szerinti diszkriminációt.
Ezek a nagy változások, amelyeket szolgálnunk kell.
És ezen a ponton hadd tegyem fel magunknak a kérdést:
Ha a remény és küzdelem tavaszának most vége, mi fog következni?
A mozgalmak nyara, talán?
Vagy a restaurálás kemény tele és a burzsoá politikai rendszer bosszúja?
Ez a valódi dilemma, elvtársak!
És nem a Syrizáé, hanem a valóságé!
Elvtársak!
Nem véletlen, hogy a végére hagytam a párt nehézségeit és a szerepet, amelyet ma játszania kell.
A szerepet, amely nélkül mind csak céltalanul körbe-körbe forognánk.
Nem jött el az idő – természetesen – hogy megoldjuk a pártunk problémáit.
Ez majd demokratikusan, felelősséggel, kollektíven és komolyan fog eljönni, miután együtt győztesen felülkerekedünk a jelenlegi nehézségeken.
Mert ezek a legújabb fejlemények rávilágítottak a hibáinkra és gyengeségeinkre, valamint felruháztak minket a feladattal, hogy gondoljuk át és tárgyaljuk meg, milyen pártot akarunk, milyen párt szükséges manapság ezekhez a feltételekhez.
De most eljött a csata ideje.
Idő az általános mozgósításra.
Idő az ajánlatra, nem pedig követelésre.
Idő a Baloldal minden értékének kifejezésére, amely a régmúltból ered.
Amely az egyetlen, amely messze a jövőbe vihet minket.
Úgy érzem, el kell mondanom pár dolgot, amelyet erősen és megátalkodottan hiszek.
És ezt a barátaimnak és az elvtársaimnak szánom, de a régi és új ellenfeleimnek is.
Egy jottányit sem fogunk változtatni értékeinken és eszméinken.
Nem adjuk fel a harcot a demokráciáért, a társadalmi igazságosságért és a nemzeti szuverenitásért.
A létezésünk és tetteink oka a hűségünk azok érdekeiért és felszabadításáért, akik emberi kizsákmányolás által szenvednek.
Az élet és a politika gyakran manőverezést, visszavonulást és kompromisszumokat igényel; csak egy ostoba nem értheti meg ennek jelentőségét.
De ez számomra, számunkra nem azt jelenti, hogy valaha is feladnánk a célt, amely hatalomra juttatott minket, vagy valaha is feladnánk azokat, akik nekünk adták a reményüket.
Nem fogjuk elvesztegetni a fiatalok, a dolgozó osztályok, a mindennapi drámák áldozatainak reményét, hogy pártérdekeknek kedvezzünk.
Végül, elvtársak! Utalok a sebre, amely a Syriza testén keletkezett, amikor a kormánytöbbség kisebbségbe került, amikor a kormányt gyakorlatilag belülről megbuktatták; amikor a párt szétszakadt, és a reakciós restauráció hívei gyorsan előnyre tettek szert ebből a gonoszságból.
Nem jött el az ideje, hogy ez mélységében megtárgyaljuk. Ezt meg kell tenni és meg is tesszük a megfelelő időben.
Most, ebben a kemény közdelemben, szilárdan ellen kell és ellen fogunk állni azokkal, akik megbontják sorainkat, valamint súlyos és rágalmazó vádakat szórnak ránk.
De nem kezdünk polgárháborúba a Baloldalon, semmilyen körülmények között sem szabad így tennünk.
Mert az ellenfelünk a régi rezsim, és a hatalom régi rendszere, amely újra felüti a fejét.
Elismétlem, hogy most van itt az ideje ellepni az utcákat, kimenni a terekre, a kávézókba, a kisvárosokba és falvakba, hogy egy és egyetlen üzenetet közvetítsünk.
Csak egyet:
Itt vagyunk, folytatjuk, amit elkezdtünk.
Erős mandátumot kérünk, hogy folytathassuk, amit elkezdtünk.
És párttagként kérjük egymást arra, ami magától értetődő:
Hogy maradjunk állásainkban tudással, szilárdsággal, elhatározással és határozottsággal bárki ellen, akik le akarnak győzni és a posványba taszítani minket.
Hogy félelem és tétovázás nélkül nyíljunk fel a társadalom felé, amely vár ránk.
Mert ebben a szenvedő, kétkedő, csodálkozó, várakozó és reménykedő társadalomban benne van az, hogy mindnyájunkat a szavaink, de legfőképp a tetteink alapján fognak megítélni…
Győzni fogunk!
Nem a pártunk túléléséért. A népünkért.
Ebben legyetek biztosak.
Alexisz Tsiprasz
2015. szeptember 1.