Az Arktiszi Kezdeményezés az Európai Baloldali Párt és a Finn Kommunista Párt közös kezdeményezésére 16 politikai párt, 3 nem kormányzati szervezet, környezetvédő, emberi jogi és béke szervezetek, számos kutató, sok munkás, művész és értelmiségi gyűlt össze, hogy konkrét kezdeményezéseket tegyenek az Északi-sark környezetvédelmi és emberi jogi problémái ügyében.
Az Arktiszi Kezdeményezést június 6-án tartották Helsinkiben. Ez egy közös kezdeményezés és nyílt fórum politikai pártok, nem kormányzati szervezetek, civil társadalmi aktivisták, környezetvédők, pacifisták, emberi és őslakos jogi szervezetek, munkások és függetlenek, a Finn Kommunista Párt és az Európai Baloldali Párt Környezetvédelmi Munkacsoportja számára.
Az esemény meghívójában a szervezők kiemelték, hogy a nemzetközi, globális, neoliberális tervek a természeti kincsek kizsákmányolására, súlyosan sújtották az Északi-sarkot. A NATO és Oroszország közötti szembenállás is jelen van. Az őslakosok jogait elnyomják a nagytőke érdekei. Az idő sürgeti a politikai pártokat, NGO-kat, környezetvédőket, emberi és békejogi aktivistákat, munkásokat, művészeket és értelmiségieket, hogy nyilatkozatot tegyenek, és közös vitában vegyenek részt az Északi-sark környezetvédelmi és emberi jogi problémáiról.
Az Arktiszi kezdeményezés a kezdetétől fogva világosan megfogalmazta, hogy eszközként fog szolgálni, hogy erősebbé tegyék a radikális baloldaliak kollektív fejtegetéseit az északi-sarki problémákról. Az Arktiszi Kezdeményezés szellemében konkrét kezdeményezések alakultak minden résztvevő számára, hogy ezeket új, kollektív eszközökként használják a munkában, amely során a jelenlegi, északi-sarki politikai helyzet megváltoztatását követelik.
Kezdeményezés az őslakos népek önrendelkezési mozgalmainak és aktivistáinak támogatására.
Kezdeményezés a környezet és a természeti kincsek kapitalista kizsákmányolása ellen aktivizálódó őslakos népek támogatására.
Kezdeményezés a NATO-val való együttműködés befejezésére.
Kezdeményezés, hogy a békéért való küzdelem elválaszthatatlan legyen az antikapitalista küzdelemtől.
Kezdeményezés a minden párt és szervezet jövőbeni közös akcióinak összehangolására és erősítésére.
Kezdeményezés a Párizsi Klímaegyezmény végrehajtásának felgyorsítására, mivel mindent leírnak, de minden cselekvésre vár.
Kezdeményezés, hogy az IPCC (Kormányközi Panel a Klímaváltozásról) javaslata szerint követeljük az államok hagyják meg a fosszilis tüzelőanyagokat a sarki talaj alatt. Támogatjuk a „hagyd a földben” kampányt.
Kezdeményezés a katonai eszkaláció megállítására, és a nemzeti hadseregek és blokkok, mint a NATO földi, tengeri és légi jelenlétének megszüntetésére.
Kezdeményezés, hogy a klímafejlődés, a biodiverzitás megőrzés és a megújuló energiaforrások nagyobb állami kutatását követeljük.
Kezdeményezés a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztésére az északi-sarki népekkel az őslakos népek hagyományainak tiszteletben tartásával.
Kezdeményezés, hogy felkérjük Európát, vegyen részt egy szerződés megalkotásában az Északi-Sarki Tanács keretein belül és együtt az őslakos népekkel, hasonlóan az Antarktiszihoz, amely lecsendesíti a területi követeléseket. Ilyen egyezmény biztosítaná az egész emberiség érdekét, hogy az Északi-sarkot csak békés célokra és kutatásokra használják, valamint nem lenne színtere vagy tárgya nemzetközi vitáknak.
Az Arktiszi Kezdeményezés résztvevői Két fő szervező: Finn Kommunista Párt és a Európai Baloldali Párt Résztvevők 13 országból: USA, Oroszország, Finnország, Svédország, Norvégia, Dánia, Észtország, Németország, Belgium, Franciaország, Görögország, Portugália és Olaszország
Két politikai ifjúsági szervezet: Fiatal Baloldal, Finnországi Ifjú Kommunista Liga
Felszólalók három egyetemről: Lapföldi Egyetem (Finnország), Bécsi Egyetem (Ausztria) és Giellakas Instituutti (Finnország)
9 kommunista párt a régióból: Egyesült Államok Kommunista Pártja, Orosz Föderáció Kommunista Pártja, Svéd Kommunista Párt, Norvég Kommunista Párt, Dán Kommunista Párt, Dániai Kommunista Párt, Kommunista Munkáspárt (Finnország), Kommunista Liga (Finnország), Finn kommunista Párt.
Három nem kormányzati szervezet: City Saamit (saami népek jogai), Nukleáris Leszerelés Előadói és Művészei (PAND) és a Demokratikus Civil Egyesület (DCA)
8 résztvevő az Európai Baloldali Párt Környezetvédelmi Munkacsoportjából, beleértve az EBP alelnökét és nyolc hivatalnokát.
Európai Baloldali Párt