Több ellenzéki megmondóember is némileg eltúlozva emlegette érzéseit Trombitás Kristóf Megafon-propagandista cenzúrázott cikkével kapcsolatban.
Mint ismeretes, sikerült valahogy humánus és szolidáris gondolatokat megfogalmaznia arról, hogy a meleg párok is fogadhassanak örökbe gyermeket.
Természetesen a fideszes szélsőjobboldali közeg felhördült, amelynek eredményeképpen a kormánynak nyaló Pesti Srácok törölte az ominózus írást, amelyben elhangzik, hogy inkább az azonos szülők neveljenek gyermeket, mintsem az állami gondozás.
Egyértelmű volt, hogy olyan ellenzéki influenszerek, mint Puzsér és Dave is olyan eltúlzó kijelentéseket tettek, hogy annak „minden szavával” vagy „majdnem minden szavával” egyetértenek. Azért ez nem teljesen helyes, hiszen a cikk számos ponton utal a jobboldali propaganda ostobaságaira – például túlerőltet bizonyos különbségeket melegek és a „meleglobbi” között. Van különbség, csak az a probléma, hogy utóbbi főképp csak a jobboldali hisztériakeltők agyában létezik, és szélsőséges, nem jellegzetes eseményeket próbál felnagyítani, súlyosbítani és általánosítani. Az LMBTQ közösséget a pedofilokkal összemosó jobboldal természetesen nem tehet magáévá normális és emberi gondolatokat, ezért Trombitás cikkét egyszerűen cenzúrázták, azaz úgyahogyvan törölték.
A főszerkesztő képmutató állítása szerint a cikket “méltatlan mocskolódások” miatt távolították el. Trombi cikkét. Nem a mocskolódásokat, amelyre szintén lehetőségük lett volna.
Szintén kérdés, hogy egyáltalán hogyan születhetett meg ez a cikk. Az írást jegyző Trombitás Kristóf múltja enyhén szólva is zavaros. Került már róla elő fiatalkori karlendítgetős kép. De az még mindig semmi ahhoz a propagandához képest, amit a megafonosok és a Prosti Srácok művelnek, nem kis állami támogatással. Ugyanakkor korábban szintén kiállt már melegjogokért.
Az egyik elmélet szerint a kormány tulajdonképpen csak ezzel akarta tesztelni, mennyire nyithat a melegjogok érvényesítése és kiszélesítése felé – ebből pedig kiderült, hogy egyáltalán nem, mert a fasisztoid gyűlöletben tobzódó közösségük ezt nem viseli el. Ez persze elég összeesküvés-elmélet szagú. A másik elmélet, hogy ez megint egyfajta coming out, hiszen az influenszert sokan „buzizták” már a neoliberális kamuellenzék oldaláról, amely legalább annyira undorító és elítélendő, mint amit a jobboldal művel.
Persze emlékszünk Ernst Röhm-re és az SA bandájára, amely nappal melegábárokat támadt meg, este pedig melegorgiában egyesült. De Szájer esetén sem a melegorgiával van probléma, hanem a képmutatással (meg persze a homofób alkotmányozással, a kábítószerbirtoklással, a COVID szabályok megszegésével, a rendőri intézkedés előli meneküléssel és a nemzet szégyenbe hozásával, amik már koránt sem magánügyek, hanem közügyek.)
Azt hittük, hogy a NER-ben ilyen cikk nem történhet meg. De ez sem az első eset. Volt már, hogy valaki felöntött a garatra, és nekiment a rendszernek. A jobboldali lélek nehezen kifürkészhető. Itt van pl. Pesty László esete, akinél még találgatások vannak, mennyire fogja túlélni, hogy beleszállt a rendszer lényegébe, Mészáros Lőrincbe. És itt volt még Matolcsy jegybankelnök saját őszödi beszéde a parlamentben.
A rendszer omladozik, de talán még korai elhagyniuk a süllyedő jachtot.