1. November 6-án – amikor egy egész páncélos oszlop nyomult Donyeck elővárosáig, Jaszinovatajáig – mindenki okkal gondolhatta: a „fegyverszünetnek” vége. Ebben a hitben volt Alekszandr Purgin első miniszterelnök-helyettes, aki a támadás hírére kijelentette: a fegyverszünetnek ezzel vége.
Noha abból jószerivel semmi sem teljesült – legföljebb a néphadsereg katonai akcióit korlátozták. Miközben a junta szép lassan, de céltudatosan készült az offenzívára. Amit viszont továbbra is „offenzívaként” emlegetnek. Minden esetre – a népköztársaságok hivatalos adatai szerint – az un. „fegyverszünet” két hónapja alatt 400 békés állampolgár esett a junta tüzérségi támadásainak áldozatául.
Ám a hadijelentések továbbra is számon tartják: ki hányszor sértette meg aznap a „fegyverszünetet”.
Az orosz külügyminisztérium „pontosította” minapi kijelentését. A félreértések elkerülése végett leszögeztetett: Moszkva „tiszteletben tartja” a donyecki nép választását, de semmi esetben sem ismeri el azt. (Helyesebben annak alapüzenetét: a két nép már nem akar Ukrajnában élni.)
Ahogy nem akar az a Kirovszk elővárosában élő idősebb férfi, akinek házát ripittyára verte szét a becsapódó löveg, megölve 53 éves feleségét és 10 éves kisunokáját. (A löveg annyira hirtelen jött, hogy már nem volt idejük elérni a hevenyészett óvóhelyig.) Ez a fájdalmában félőrülten ordító bányász – aki nyugodtabb pillanataiban személyes bosszút esküdött, mindenekelőtt a fő-fő gyilkos, Porosenko ellen – már egészen biztosan nem fog akarni vele egy államban élni.
De hát, hiába – minden megy tovább, mint eddig. Moszkva még mindig a minszki tárgyalásoknál tart, amelyeket feltétlenül folytatni kell. (?)
2. A háború pedig folytatódik. A hadijelentések megszokott fordulatává lett, hogy tovább folyik a harc a repülőtérért, és a junta ugyanarról a két településről lövi állandóan a repülőteret, illetve a közelében lévő kertvárosokat, lakótelepeket. (Az előbbit gyújtóbombákkal is támadták). Minthogy, eszerint, még mindig „fegyverszünet” van, ennek megfelelően a néphadsereg is kénytelen visszafogni magát. Így nem is megy semmire. Folyik a heves ágyúzás (mi tagadás, mindkét részről), de egyik fél sem tud a másik fölé kerekedni. Ettől függetlenül a junta újabb és újabb hadoszlopai, egyre félelmetesebb haditechnikája egyre csak jön, csak jön. Luganszk megyében már olyan „Scud” rakétát is láttak, amely minden eddiginél pusztítóbb erejű. (Holott, ha valóban fegyverszünet lenne, már mennie kellene. És mivel erre volt már két hónapja, már hetedhét határon túl kellene lennie.) És csak egyre lövik a frontzónába eső (visszaeső) településeket, ahol mások is úgy járnak, mint az a szerencsétlen bányász.
Annyi, minden esetre, történt, hogy a donyecki néphadsereg meglehetősen nagy erőket vezényelt a főváros védelmére. Valószínűleg el is kell majd a plusz segítség.
Minden fegyverszünetnél többet segítettek azok a harkovi és kramatorszki ellenállók, akik a minap felrobbantották a páncélosok és tüzérségi lövegek működtetéséhez szükséges üzemanyag-raktárt, illetve a junta aktivistáinak azt a raktárát, amelyben meleg téli ruhákat és felszereléseket tároltak a gyilkos ármádia részére.
Üde színfolt a mostanában elég lehangoló hadihírek közepette, hogy hellyel-közzel a junta különböző egységei egymásnak is esnek: többnyire a katonák és az őket strázsáló fasiszta rohamosztagosok (v.ö.: tábori csendőrök) összetűzéseiről van szó.
Újabb kegyetlenkedésekről is érkeznek hírek. Az ellenség által megszállva tartott egyik faluban egy férfit éjnek idején elhurcoltak, majd a településtől távolabb elevenen felgyújtották.
A két hónap nem bizonyult elegendőnek a „fegyverszüneti” megállapodás által előírt fogolycserére sem. Mintegy ötszáz ukrán katona van fogságban – és mintegy 400 népfelkelő. Ami azért is figyelemre méltó, mert nagyon sok esetben a junta a tényleges harcosok helyett külön e célból az utcán lefogott ártatlan civileket sózott rá a másik fél nyakára.
3. November 7-én újabb álhír (koholmány) borzolta fel a kedélyeket világszerte. Ezúttal azt a NATO röppentette azt világgá – mint kiderült, némileg még fel is tupírozva az eredeti álhírt. Az eredeti álhír szerint Oroszország nagyarányú csapatösszevonást hajt végre az ukrán határ közelében. Mire ez Brüsszelig jutott, már ukrán területen vonuló óriási orosz hadoszlop lett belőle, orosz katonákkal, természetesen.
A szokásoktól eltérően most nem a brit miniszterelnök, hanem a német kancellár asszony bizonyult a legjobb médiumnak. Dacára annak, hogy az ENSZ, és utóbb még az USA, sőt, a NATO is kénytelen volt elismerni: nincsenek bizonyítékaik erre vonatkozólag.
Az orosz honvédelmi minisztérium, cáfolva a rémhírt, finom iróniával nyilatkozott a rút kiskacsa eredetéről: „a hír egyetlen, bár nem ukrán forrásból, noha egy ukrajnai közintézményből” ered. Aki csak egy kicsit is követte, követi az ukrán eseményeket, az tudja: AZ UKRÁN NEMZETBIZTONSÁGI SZOLGÁLAT KIJEVI KÖZPONTJÁRÓL VAN SZÓ. AMELYNEK: 1. az ukrán-amerikai kettős állampolgár Valerij Nalivajcsenko a vezetője; 2. A SOKEMELETES ÉPÜLET EGYIK SZINTJÉT TELJES EGÉSZÉBEN AZ AMERIKAI TITKOSSZOLGÁLATOK RENDELKEZÉSÉRE BOCSÁJTOTTÁK (oda bennszülötteknek tilos a bemenet).
Hogy mi szükség volt erre? A junta – mint már annyiszor – megint lőtt egy csúnya, pancser öngólt az iskola lövetésével. Erre már a külvilág is felkapta a fejét. Számos nemzetközi szervezet ítélte el a történteket és követelt vizsgálatot. Még az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) is megszólalt: a rakéták északnyugati irányból – tehát a repülőtéren túli, a junta által megszállva tartott települések felől érkezett (onnan, ahonnan a repülőteret és a környező lakónegyedeket is rendszeresen lövik). Aztán az EBESZ hamar meg is bánta merészségét: gyorsan közölték: ők nem fognak vizsgálódni az ügyben.
Nos hát, hogy ilyen csúnyán sült el az ügy, kellett valami, amivel el lehet terelni a figyelmet. Erre jó volt az ugyan mindig bukta rémhír, amely azonban ideig-óráig talán alkalmas arra, hogy feledtesse e csúnya malőrt. Elég hatásos fegyver, máskor is bevált. Augusztusban például a brit miniszterelnök még akkor is mondta a magáét az akkor személyesen Porosenko által feltupírozott és erősen kiszínezett rémhír nyomán, amikor arról mér régen kiderült, hogy álhír (akkor is az oroszok bevonulásáról volt szó).
Visszatérve még egyszer a tüzelésekre: 7-én nagy részvéttel temették el a két iskolásfiút. Ez alkalomból a néphadsereg illetékesei, majd személyesen Zaharcsenko államfő tárta fel: TISZTEKTŐL AZ EGYSZERŰ KATONÁKIG TUDJÁK MINDAZOK NEVÉT, AKIK LÖVIK A BÉKÉS TELEPÜLÉSEKET. Tudják – és a felelősségre vonás nem fog elmaradni. Merthogy a donyecki hírszerzés és felderítése sem alszik.
4. Fegyverszünet ide, vagy oda, az Egyesült Államok nem tétlenkedik. Az amerikai kormány felajánlott három drónt, valamivel több, mint három millió dollárért. Az USA vállalta továbbá, hogy katonai szakértői, egy nyugat-ukrajnai támaszponton, még ez év vége előtt FELKÉSZÍTIK AZ UKRÁN HADSEREG KATONÁIT A TÉLI HADVISELÉSRE. (Érdekes, miről fognak akkor tárgyalni Minszkben – illetve, Jacenyuk miniszterelnök szorgalmazásában, miért kellett volna bevonni az Egyesült Államokat is a rendezésről szóló tárgyalásokba?)
Porosenko bábelnök bejelentette: mintegy 400 km. hosszan elkészült a védvonal a hadműveletektől érintett területek körül – és hozzálátnak egy második vonal kiépítéséhez is.
5. Közben Kijevben a demokrácia dúl, a maga teljes pompájában. A központi választási befejezte az október 26-i választáson leadott valamennyi szavazat összeszámolását. Listán Jacenyuk miniszterelnök „Népi Frontja” csaknem egy teljes százalékkal megelőzte „Petro Porosenko Blokkját”. Julia Timosenko „Batykivscsina” pártja alaposan leszerepelt: éppen hogy csak bejutott a parlamentbe. (Igaz, eredeti tagjai közül sokan elpártoltak tőle)
Az egyéni körzetek eredményei azonban alaposan módosítottak a végeredményen: az államfő pártja így jóval több mandátumot kapott vetélytársainál.
És bár a választások utáni első hírek még arról szóltak, hogy Jacenyuk hallani sem akar az államfő pártjával való koalícióról – mára gyakorlatilag A PARLAMENTBE BEKERÜLT MIND AZ ÖT FASISZTA PÁRT KOALÍCIÓ LÉTREHOZÁSÁRÓL TÁRGYAL. (Aminek nemigen látszik értelme: valamivel több, mint 6 százalékkal egyedül az un. „Ellenzéki Blokk” alkot ellenzéket. A nem tetsző ellenvélemények elfojtásának már régi hagyományai vannak az ukrán parlamentben – de kiváltképpen a február 22-én győztes puccs óta. Egymást is halálosan gyűlölő fasiszta politikusok abszolút fölösleges koalíciója lesz – de valahol (Ukrajna határain kívül) valakik nagyon így akarhatták. Jóllehet legfontosabb résztvevői közismerten megfojtanák egymást egy kanál vízben.
Közben furcsa dolgok is történnek – aligha elvonatkoztathatóan az államfő, illetve Dnyepropetrovszk rettegett ura, Igor Kolomojszkij közötti mélységes személyes ellentétektől. A Kolomojszkij által létrehozott és működtetett (kegyetlenkedéseiről méltán hírhedt) „Ajdar” különítményes zászlóaljra mostanában rájár a rúd. Kijev város ügyésze azon aggodalmának adott hangot, hogy az „Ajdar” fegyveres puccsot készít elő. A főügyészség pedig erőszakoskodásokkal (már-már háborús bűntettekkel) vádolta meg ugyanezt az alakulatot. Míg a nevezett különítmény csakugyan államcsínnyel fenyegette meg, többször is, a túlságosan puhánynak tartott államfőt.
6. Az orosz Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma bejelentette: hamarosan hozzálátnak a sorrendben hetedik segélyszállítmány összeállításához. Augusztus 23. és október 4. között Oroszország 7 ezer tonna segélyszállítmányt juttatott el a harcban álló Donyec-medencébe.
Csikós Sándor