A kormány Márai-díjjal tüntette ki Tompa Andreát, aki morális okok miatt a pénzjutalom részét elutasította.
Pontosabban jótékony célra ajánlotta fel, mivel nem tud azonosulni a kormány tevékenységének nagy részével. Ez is helyes cselekedet volt. A díjat ugyanis teljes egészében elutasíthatta volna, ezzel megalázza a kormányt, így viszont még jótékonyságra is jut. Ráadásul így még nagyobb sajtóhírverés is lett belőle.
Tompa Andrea helyesen cselekedett. Nem úgy, a Magyar Nemzet gerinctelen és fasiszta újságírója, aki bosszúvágytól hajtva betámadta a fiatal hölgyet.
A fidesz által bérelt Magyar Nemzet újságírója óriási magabiztossággal jelenti ki, hogy a – többek között – díjazott regény szerinte „bűnrossz”. Bár mi nem olvastuk, de a regény bizonyára nem bűnrossz, hiszen – az írónő munkássága részeként – Márai-díjat kapott, az pedig holtbiztos, hogy a propagandista író a Fidesz bealázása miatti bosszúvágyból szólta le a hölgyet.
Utána pedig elkezdte kritizálni a díj jótékony célra való felajánlását. „…rendkívül örülünk annak, hogy ezek szerint ő nem tartozik az elvbarátai által vizionált négymillió szegény ember közé, nincs rászorulva a számára utálatos kormány pénzére.”
Tehát ha pénzt ajánl fel valaki a szegényeknek, annak már “elvbarátai” vannak, tehát kommunista. (Ebben részben azért igaza van, mert minden kommunista törődik a szegényekkel, de nem mindenki, aki törődik a szegényekkel kommunista).
Aztán persze a négymillió szegény ember szerinte „vizionált”. Ekkora pofátlanságot is csak egy olyan gerinctelen fideszestől hallhatunk, aki propagandista munkásságával jelentősen járult hozzá, hogy ma Magyarországon naponta 200 ember szegényedjen el.
Nem mellesleg kicsit alábecsülte a szegények „vizionált” számát, mert az nem négy millió, hanem négy millió és hatszázezer.
Aztán a következő logikai hiba, hogy nyilván, aki adakozik, az nem szorul rá. Nos, kedves fidesznyik! Ha bármi fogalma lenne az emberségről, akkor tudná, hogy a legönzetlenebb és legtöbb felajánlást olyanok teszik a rászorulók számára, akik maguk is rászorulók. Itt van pl. pártunk, az Európai Baloldal esete, amely a párthelyiségek számláit is rendkívüli nehézségek árán képes fizetni, mégis mi vagyunk az egyetlenek, akik ezeket a helyiségeket telente nappali melegedőként ajánljuk fel a szegényeknek, hogy azok az utcán, vagy a saját lakásukban meg ne fagyjanak. És ha már ott vannak, és éhesek, miért ne venne az ügyeletesünk néhány zsemlét, kis kenyeret is, bár ő is szegény diák, munkás vagy nyugdíjas?
Az ilyen elvakult nacionalisták, akik önnön „nemzeti” értékeikre oly’ büszkék, nem lehetnek büszkék másra, mert csak olyan bűnrossz cikkeket tudnak lerakni az asztalra, amelyekben rendszer ellen fellázadó bátor írónőket szekálnak a hatalom megbízásából. Ők nemzeti szolidaritásban gondolkodnak, és ehhez igazítják a politikájukat. Persze nem értik, miért is szegényedett el több millió ember a csodálatos nemzeti rendszerükben. Ők nem tudják elképzelni, hogy az osztályszolidaritás az igazi erkölcsről szól. Mikor az is adni bír, akinek kevés van. Miért? Mert így helyes.