Az írás a brit Szocialista Munkáspárt lapjában, a Socialist Worker-ben jelent meg, és a párt alapelveit bemutatni hivatott sorozat első része.
Ray Charles énekelte: “Them that’s got are them that gets”, (magyarul kb. “aki kapja, marja” – a szerk.) és valóban így van.
Nos, a világ 148 legnagyobb vállalata 1,5 ezer milliárd fontnyi nettó profitot szedett össze a 2023 júniusáig terjedő évben, ami 52 százalékos ugrás az előző évhez képest. Ebből a nyereségből minden 100 fontból a gazdag részvényesek zsebre vágtak 82 fontot. Ahogyan Charles megjegyezte: “Valaminek birtokában kell lenned, mielőtt szerezhetnél valamit. Hogy az elsődet hogy szerzed meg, még mindig rejtély számomra.”
Az embereknek azt mondják, hogy a kemény munka és a jó munkahely segít abban, hogy elérjék a jólétüket. Az igazság az, hogy a gazdagság elérésének legfontosabb tényezője a zsákmány öröklése.
A másik mítosz az, hogy te is lehetsz “vagyonteremtő”, mint a Dragons’ Den vámpírjai, akik nagy székeken, óriási pénzhalomok mellett ülnek. De honnan származik a vagyon? Kapitalizmusban a vagyon alatt a dolgok gyűjteményét értjük – árucikkeket.
Ezek az árucikkek olyan termékek, amelyeket kifejezetten a piaci kereskedés céljából gyártanak. Ez a folyamat emberek közötti kapcsolat, nem a dolgok közötti kapcsolat.
Az uralkodó osztály irányítja azt, amit a forradalmár Karl Marx „termelési eszközöknek” nevezett – gyárakat, hivatalokat és így tovább. Gyakran magántulajdonban vannak. Néha nemzetállamok birtokolják őket. A többség csak akkor tud megélni, ha másoknak dolgozik, bérért vagy fizetésért cserébe. Ők állítják elő a társadalom számára szükséges árukat és szolgáltatásokat – olyan munkahelyeken, amelyeket sem tulajdonukban, sem irányításukban nincs.
Ahogy az amerikai szocialista Eugene Debs leírta: „A tőkések azokat az eszközöket birtokolják, amelyeket nem használnak, és a munkások azokat az eszközöket használják, amelyeket nem birtokolnak. A tőkések, akik azokat az eszközöket birtokolják, amelyeket a munkásosztály használ és előállít, maguknak szerezik meg, és ez magyarázza azt a tényt, hogy néhány kapitalista mesésen gazdag lesz, míg a dolgozó milliók szegénységben, tudatlanságban és függésben maradnak.”
Tehát a munkások valójában kulcsfontosságú “vagyonteremtők”. És mint minden rabszolga tudta, a “vagyonteremtés” nem teszi gazdaggá. A munkások által előállított áruk és szolgáltatások nem nekik, hanem a főnökeiknek készülnek.
A dolgok előállításának folyamatában a munkásosztály valójában újratermeli a tőkések vagyonát. A munkás csak annyi értéket kap, amennyi lehetővé teszi számára, hogy visszatérjen dolgozni. A bér feletti érték, amit Marx „többletértéknek” nevez, a tőkéseknél marad.
Ez az, amit kizsákmányolásnak neveznek. A munkások óriási többletértékeket termelnek, amelyek a felettük uralkodók kezébe kerülnek. Minél többet dolgoznak, annál gazdagabbá és hatalmasabbá válnak kizsákmányolóik. Vannak társadalmi rétegek, amelyek lehetővé teszik ezt a rablást – menedzserektől rendőrökig.
A gyárvezetők, multinacionális vállalatok vezetői és nagybirtokosok nem azért zsákmányolják ki a munkásokat, mert “rossz emberek”. Ezt azért teszik, mert tőkések.
A cégek tulajdonosai rendszeresen változnak. A főnököket és igazgatókat gyakran kirúgják és helyettesítik. Mégis, az ő működési módjuk nem változik. Ami őket hajtja, az a vagyon termelésének rendszerszintű igénye. “Gyűjts, gyűjts – ez Mózes és a próféták” – ahogy Marx leírta.
Mindegyik tőkés ezt teszi. De minden más tőkés ugyanezt teszi. Habár összefoghatnak a munkások ellen, mindig egymással versengenek.
Az egész rendszert ez a két erő hajtja – az akkumuláció szükséglete és a tőkések közötti verseny. Ez teremti meg a stabilitás hiányát. Az állandó az, hogy azok, akik birtokolják és irányítják a javakat, mindig több profitra vágynak.
Az új technológia – szövőszékek vagy számítógépek – felgyorsíthatja a termelést, és adhat egyetlen tőkésnek ideiglenes előnyt egy másik tőkéssel szemben. De ami igazán különbséget tesz, az a munkásokból kisajtolható munkamennyiség, ami meghaladja azt, amit a munkásnak meg kell kapnia a túléléshez.
Ez azt jelenti, hogy a munkásokat hosszabb órákra és keményebb műszakokra kényszerítik, miközben alacsonyan tartják a fizetéseket. A rendszer a munkásosztály munkájára épül. De az a mód, ahogyan kizsákmányolja ezt a munkát, elkerülhetetlenné teszi az osztálykonfliktust.