Sahra Wagenknecht a német Die Linke politikusa a hónap elején jelentette be, hogy pártokon átívelő baloldali populista mozgalmat a neoliberalizmus ellen. A mozgalom neve Aufstehen, azaz Felkelés. Mind a hazai-, a német-, és az európai baloldalon nagy port kavart a helyzet.
Jó magam is több elvtársammal beszélgettem és vitáztam, hogy vajon mi lehet. A kulcskérdés a migráció volt. Wagenknecht kritikusai mindenhol (így itthon is), azzal vádolják, hogy bevándorlásellenes és demagóg nacionalista. Wagenknecht elmondása szerint egy (reális) középutat keres a Wilkommenskultur és az (Orbán Viktor által is propagált) idegengyűlölet között. Sokat mondó az is, hogy a török származású szintén Die Linkés Sevim Dagdelan is beállt a kezdeményezés mögé. Mellette még szociáldemokrata, és zöld politikusok is támogatják a mozgalmat.
Tekintsük át hogy milyen törésvonalak húzódnak meg a háttérben. A Die Linkét 3 csapásirány osztja fel. Egy keményvonalas marxista (ebbe a frakcióba tartozik Wagenknecht), egy poszthatvannyolcas liberális újbalos és egy klasszikus reformista szocdem csoportosulás.
A 3 irányvonal közül 2 látványosan nem találja a megfejtést a német baloldal bajaira, 1 pedig most kezdte el a kiútkeresést. Ez a keménymarxista platform Wagenknecht és Oscar Lafontaine vezetésével. Miért írom hogy a másik 2 frakció nem jutott ötről hatra? Nos a Linke liberális újbalosainak vezetői Katja Kipping és Gregor Gysi. Nem áll szándékomban méltatni sem Kippinget, sem Gysit, hiszen végighakniztak már ők minden bűzös odút, amit az AfD szavazók fasisztázásával, szociális idealizmussal és militáns genderizmussal végig lehetett.
A Die Linke szocdem frakciójának vezetője a jószándékú, ugyanakkor valamit aligha csináló Dietmar Bartsch. Kicsit hasonlít Karácsony Gergelyhez, aki a megfejtést a jól kiötölt, kialkudott tárgyalásokban és a parlamentarizmusban látja. Németországban ez még talán valid is, de itthon semmiképp. Bartsch egy szakszervezetis. Biztonsági játékos. Nem akarja kockáztatni a pártja biztos 10%-át az újabb kísérletezgetések miatt, úgy hogy tevékenysége a bundestagi munkájában kimerül.
Nem tudni mi lesz az eredménye ennek a groteszk frakciózásnak a német baloldalon, de én már most örülök neki, hogy valaki fel merte kavarni az állóvizet. Ez lehet a legnagyobb bazmegje a kontinentális baloldalnak, ha Wagenknecht terve bejön. Ez évtizedes viszonylatokban határozhatja meg nem csak a német, de az európai baloldal jövőjét. Jelenleg az Aufstehen tematizál. Kíváncsian várom, hogy itthon milyen hatása lesz. A hazai baloldal mérhetetlenül szektás és fragmentált, talán ez sok sebet, és sok aljas előítéletet fog beforrasztani, de akár az ellenkezője is megtörténhet.
Ennek a cikknek mentén megkérnék minden kedves olvasót, hogy írja meg kommentben a véleményét, hogy miben látja a megoldást a centrum országok, és a félperifériás országok baloldalinak a problémáira. Az építkezést sosem késő elkezdeni, mi a Táncsics Alapszervezet is így teszünk. Építkezünk!
A szerző Tóth Atilla (Nurlan/Atis) – baloldali mozgalmár