1. Így volt ez, például, a Donyeck (és a környező települések) védelmére felvonuló haditechnikával és fegyverzettel. Az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) tüstént riadót fújt: a népfelkelők megsértik a minszki megállapodásokat, a tűzszünetet!
A NATO-hoz ez már úgy jutott el, hogy (már megint) orosz invázió van, hosszú tömött sorokban vonul az orosz hadsereg és fegyverzet Ukrajna lerohanására.
Legott összerántották az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli ülését. (Volt eset – amikor ezt Oroszország kérte – messze nem volt ennyire sietős, vagy éppen össze sem hívták az ülést. Pedig legalább annyira fontos lett volna, mint most. Vagy még fontosabb.)
Itt mindenki előadta a maga verzióját az egyébként egységesen értelmezett ügyről. Az amerikai ENSZ-nagykövet asszony, például, a miatt is tiltakozott, hogy Oroszország, úgymond, drónokat szállít a donyeckieknek. Holott éppen az ő országa ajánlott fel három drónt a juntának, valamivel több, mint 3 millió dollárért.
Azzal kapcsolatban viszont, hogy ki is sértette meg a minszki megállapodást, az Oroszország nevében felszólaló ENSZ-diplomata osztotta ki a díszes társaságot. Kezdte az ukrán képviselővel, akinek a fejére olvasta: legalább három magas állású politikusuk (közöttük, például az államfő szóvivője) hencegett nyíltan a nyilvánosság előtt: a „fegyverszünet NEKIK CSAK ARRA VOLT JÓ, HOGY FELTÖLTSÉK, ÁTCSOPORTOSÍTSÁK ERŐIKET A KÉSZÜLŐ TÁMADÁSHOZ. Majd az orosz diplomata folytatta a többiekkel: az EBESZ például egyszer sem észrevételezte az ukrán csapatok hadmozdulatait. Folytatta az alkalomra összetákolt ENSZ titkársági jelentéssel. Amiből csak olyan dolgok maradtak ki, mint a polgári lakosság módszeres gyötrése a rendszeres ágyúzással, a lakóépületek, civil infrastruktúra rombolása, pusztító erejű nehéztüzérség, rakétafegyverek felvonultatása a donyecki települések körül, tiltott fegyverek (gyújtólövegek, foszfor- és kazettás bombák) bevetése (megint csak a védtelen polgári lakosság ellen, aminek – a két iskolásfiú minapi tragédiája mellett – áldozatul esett a Nemzetközi Vöröskereszt donyecki irodájának svájci állampolgárságú vezető-helyettese is. Holott, például, az ilyen tüzérségi eszközöket éppenséggel el kellett volna távolítani a lakott települések közeléből.
(Mi több, ukrán részről most bejelentették: a nukleáris leszerelés miatt raktárba került egyik rakétarendszerüket most elővették: folyamatban van olyan fajta átalakítása, hogy nukleáris töltet helyett hagyományos töltetet szállíthasson. A „Pion” nevezetű önjáró rakétakilövő hatótávolsága csaknem 50 (47) km, 100 kilónyi robbanótöltetet tud célba juttatni, percenként akár háromszori sortűzzel is.)
Az orosz ENSZ diplomata emlékeztetett: országa tiszteletben tartja a november 2-i Donyec-medencei választások eredményében kifejeződő népakaratot. Így azt is, hogy a nép immár felelős politikusokat választott az ország képviseletére nemzetközi fórumokon – így a minszki tanácskozáson is.
Az persze kétségtelen: azáltal, hogy a népi erők is csapatok, fegyverzetek átcsoportosítására vetemedtek, kétségtelenül megnehezítik (netán lehetetlenné is teszik) a Nyugat kedvenceinek olyannyira, és általuk nem is leplezetten várt győzelmét. Ahogy az EBESZ megfigyelőinek sem igen sikerül leplezniük, melyik fél javára részrehajlóak. Éppen a múltkor volt például szó arról, hogy a megfigyelő csoportok mindig akkor tűnnek fel a helyszínen, amikor a néphadsereg indítana valamilyen hadműveletet. Az EBESZ ilyenfajta buzgalmát méltón honorálta is a donyecki vezetés: hivatkozva az ilyenfajta missziók tagjainak a személyi biztonságára, mostantól korlátozzák mozgásukat. MISSZIÓKAT PEDIG EZENTÚL CSAK A NÉPKÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTÉRIUMÁNAK KÜLÖN ENGEDÉLYÉVEL VÉGEZHETNEK.
2. A nyugati „objektivitás” példaképe volt a repülőgéproncsok átadásának ügye is. A pontosított információk szerint az ezek átadásáról szóló jegyzőkönyv aláírása azon egyszerű okból maradt el, hogy A HOLLAND KORMÁNY NEM HAJLANDÓ SEMMIFÉLE DOKUMENTUMOT ALÁÍRNI AZ EL NEM ISMERT ÁLLAM HATÓSÁGAIVAL (még egy olyan merőben technikai jellegű ügyben sem, mint amilyen a roncsok átadása).
Az átadási szertartás helyett a holland küldöttség így egyszerű vizsgálatot végzett a helyszínen, amelyre, SAJÁT ÚJSÁGÍRÓIKON KÍVÜL SEMMILYEN EGYÉB SAJTÓSZERV MUNKATÁRSAIT NEM ENGEDTÉK A KÖZELBE. A donyecki fél biztosította a rendőri kíséretet, adott emelődarut a roncsok fölemeléséhez (amelyek alatt újabb áldozatok földi maradványaira bukkantak) – ám a hivatalos szervek (nyilván a történtekre tekintettel) nem képviseltették magukat az eseményen.
Történetesen a helyszínen végzett oknyomozó vizsgálódást a moszkvai Komszomolszkaja Pravda egyik (az ilyen jellegű ügyekben láthatóan jártas) tudósítója. Aki, alaposan szemügyre véve a roncsokat, a valamifajta lövedék okozta roncsolásokat, lyukakat a gép törzsén, arra a következtetésre jutott: A GÉPET (mégiscsak) „LEVEGŐ-LEVEGŐ” RAKÉTÁVAL LŐTTÉK LE. Erre utalnak a gép törzsén a golyónyomok, illetve a repeszdarabok által ejtett roncsolások, vágások. Egy föld-föld rakéta legkésőbb a céltól 30 méterre robban – ezek a repeszdarabok viszont közvetlen közel (úgy egy méterre a törzstől) robbantak. Ami olyan „levegő-levegő” rakéta becsapódására utal, mely rakétát EGY VADÁSZGÉP LŐHETTE KI. (Amije, ugyebár, a donyecki néphadseregnek mindmáig sincs.)
3. A harci cselekmények, az ismert körülményekhez képest, aránylag visszafogottan folynak. (Egyesek úgy értékelik, hogy a G-20-as országcsoport hétvégi, ausztráliai csúcsértekezlete előtt a junta már nem támad. Az is elképzelhető, hogy a támadással megvárják Joe Biden alelnök 21-i látogatását, aki majd várhatóan kiadja a tűzparancsot – ahogyan tette azt áprilisban is, a terrorhadjárat megindítására.)
Tűzszünet, óh! A repülőteret ismét gyújtóbombákkal lőtték. Az ellenség újra tankokkal próbált benyomulni a repülőtér területére, de a néphadsereg ismét visszaverte a támadást, az ellenség megint vesztett tankokat, páncélosokat. (Már nem először) a néphadsereg bejelentette: SIKERÜLT ELLENŐRZÉSE ALÁ VONNIA A REPÜLŐTÉR TELJES TERÜLETÉT, az ellenség a föld alatti járatokba, vezetékcsatornákba húzódott vissza. A hírt – mármint a repülőtér elvesztését – azonban, ezúttal, a Jobb Szektor is megerősítette.
Tovább folynak a harcok Avgyejevka előváros bekerítéséért. Az ellenség ezzel együtt is, azonban innen is folytatja Donyeck, a repülőtér, az elővárosok, sőt a közeli bányaváros, Gorlovka ágyúzását is – szerepét azonban egyre inkább átveszi (kénytelen átvenni) az ellenséges tüzérség másik központja: Peszki település (a harcok ott is megindultak).
Heves harcok folynak Luganszk megyében is, a székváros közelében. Luganszk egyes elővárosait már lövik. A harcok során az ellenség bevetette a kb. 35 km hordtávolságú „Uragan” („Orkán”) típusú rakéta aknavetőket. A „fegyverszünet” e kirívó megsértését azonban az EBESZ-nek nem sikerült észrevennie, közbe sem léptek annak érdekében, hogy e pusztító fegyverrel ne romboljanak békés településeket. (Ennyit a pártatlanságról, illetve arról: jogosan kezdi-e korlátozni a donyecki vezetés, a saját területén e nyilvánvalóan ellenségesen elfogult testület aknamunkáját.) Akárhogy is van, A PUSZTÍTÓ ÁGYÚZÁSNAK EGYETLEN HÉT LEFORGÁSA ALATT 50 HALÁLOS ÁLDOZATA VOLT A KÖRNYÉKEN (a junta tehát bevadult).
A junta tehát bevadult… Újabb szörnyű tanúvallomások hangzanak el a junta kegyetlenkedéseiről. A néphadsereg egyik harcosa – akinek sikerült megszöknie a fogságból – elmondta: a vallatások azzal kezdődnek, hogy a foglyoknak levágják a mutatóujját. Egy elfogott tüzérnek a lakosság szeme láttára vágták le mindkét kezét. Egy másik harcost, miután megkínozták, lábánál fogva egy tankhoz kötötték és vonszolták keresztül több településen. A holttestet egy útszéli árokba lökték, fagallyakkal fedték el. Ő maga, az élményeiről beszámoló harcos elmondta: a kínzások negyedik napján már azért könyörgött, hogy inkább lőjék agyon. „Túl könnyű és gyors vég lenne neked” – röhögtek hóhérai, a bestialitásukról ismert „Ajdar” terrorkülönítmény keretlegényei. (A néphadsereg által indított heves tüzérségi tűz okozta kavarodásban sikerült azután megszöknie.) Egy 19 éves lányt (akinek az volt a bűne, hogy a néphadsereg harcosainak főzött) két álló napon keresztül erőszakoltak, mielőtt végeztek volna vele.
4. Ilyen ellenséggel jóságoskodik az orosz fél. Az előzmény: maga az ukrán energetikai miniszter jelentette be: az ország szénkészletei nem lesznek elegendőek arra, hogy a télen egyrészt fűtsenek vele, másrészt a hőerőművek termelhessék a villamos energiát. Ukrajna először dacból a világ túlsó végéből kezdett szenet importálni, például Dél-Afrikából. Lett is botrány belőle, mikor kiderült: a szén több mint háromszor annyiba került, mintha a Donyec-medencéből, vagy Oroszországból importálták volna (a szállítási költségeket nem számolva).
Ez a miniszter még arra is hajlott volna, hogy a donyeckiekkel kezdjen tárgyalásokat szén szállításáról. Donyeck először hajlott is erre – ám azután mind a két fél elállt a gondolattól. A kezdeti bizonytalankodás után Donyeck feltételül szabta: szén szállításáról csak akkor lehet szó, ha Kijev abbahagyja a Donbassz településeinek ágyúzását. Utána a junta is bemondta az unalmast: terroristákkal nem tárgyalnak
Orosz partnerének azonban megesett rajtuk a szíve. „Semmiféle korlát nem létezik abban”, hogy orosz bányatársaságok szenet adjanak el Ukrajnában. Ezzel is tanúbizonyságot téve arról: noha nyolc hónappal ezelőtt Putyin még azt ígérte, hogy Moszkva mostantól az amerikaiak szabályai szerint játszik majd – ám az oroszok, mint afféle szlávok, a jó lelkükről ismertek. És most sem lesz másként. Mert bár a putyini diplomácia arra játszik, hogy az elnyomorodástól, az életkörülmények rohamos romlásától elgyötört és feldühödött ukrán tömegek tavaszig maguktól kergetik el a juntát – az mégsem járja, hogy szegény ukránokat még a hideggel és sötétséggel is gyötörjük. Hadd nézzék csak továbbra is, jól fűtött és megvilágított otthonaikban az ukrán televízióból áradó hazugság- és gyűlöletkampányt, az oroszokkal való leszámolásra való uszítást. Jól fűtött és megvilágított irodáikban hadd tervezgethessék, hadd irányítsák továbbra is a junta stratégái a Donyec-medence pusztítását, lakosságának irtását.
Az orosz, mint szláv nép, igen jószívű. A világért sem követné az amerikaiak játékszabályait, hiába ígérte ezt meg istenített elnökük nyolc hónappal ezelőtt. Mert egy amerikai, mint tudjuk, hasonló helyzetben elzárna mindenféle energia utánpótlást, és addig zsarolná, addig fojtogatná az ukrán vezetést, míg az fülét-farkát behúzva nem kullogna oda a tárgyalóasztalhoz. Aláírni a katonai vereséggel is alátámasztott kapitulációs okmányt: kivonulnak a Donyec-medencéből, elismerik a két nép immár két országos rendezvényen is kinyilvánított akaratát a Kijevtől való teljes függetlenségre – egyben szerződésben köteleznék magukat, hogy soha, sehonnan, semmilyen formában nem támadják meg többé a két új államot, és államszövetségüket: Novorossziját.
Így viszont maradnak AZ IMMÁR BIZONYÍTOTTAN SOHA, SENKI ÁLTAL SEM MÉLTÁNYOLT JÓINDULATÚ GESZTUSOK. Minden marad a régiben: a náci Németország lakóinak módjára elhülyített ukránok tízmilliói továbbra is engedelmesen meghúzzák magukat, a junta tovább támad – Novorosszija népe pedig továbbra is tűrheti a népirtó ágyúzást, a rommá lőtt otthonok (vagy azok hűlt helyének) téli hidegét, temetheti egyre gyorsabban növekvő számú halottait. A moszkvai diplomáciai szalonokban pedig továbbra is könnyekig ellágyulhatnak: milyen derék, milyen humánus országunk és elnökünk is van minekünk.
Csikós Sándor