Január 22-én a nyugati országok és a nemzetközi szervezetek vezetői egy sor fontos nyilatkozatot tettek az Ukrajna délkeleti részén folyó konfliktussal kapcsolatban.
Ezek a nyilatkozatok föllelhetők Barack Obama kongresszusi üzenetében, Stoltenberg NATO-főtitkár sajtókonferenciájának anyagai között, Angela Merkelnek a davosi gazdasági fórumon elmondott beszédében, és más hivatalos személyiségek megnyilatkozásai között. Mindhárom vezető egységes álláspontot foglalt el az ukrajnai kérdésben. Ez az álláspont a következőkben foglalható össze.
- Ukrajnában egy Oroszország által kirobbantott nemzetközi (orosz-ukrán) konfliktus zajlik. Oroszország először annektálta a Krímet, majd Ukrajna délkeleti részébe küldte csapatait.
- A Donyecki Népköztársaság (DNR) és a Luganszki Népköztársaság (LNR) nem tekintendők a konfliktus alanyainak – magát a háborút pedig nem lehet polgárháborúként minősíteni.
- A Délkelet-Ukrajnában található orosz haderők létszáma állandóan növekszik.
- Ukrajnával kapcsolatban addig semmilyen béketárgyalások nem folytathatók, amíg Oroszország ki nem vonja csapatait Ukrajnából.
- Oroszország – azzal, hogy a „szeparatistáknak” nehézfegyverzetet és haditechnikát szállít – nem hajtja végre a szeptemberben, Minszkben aláírt béke-megállapodásokat.
- Ukrajnában demokratikus kormány került hatalomra – az Egyesült Államok pedig támogatja „a fiatal demokráciát”.
- Oroszországot terheli a felelősség a békés lakosság körében bekövetkezett áldozatokért. Az Egyesült Államok nem hajlandó elismerni, hogy az ukrán fegyveres erőknek közük lenne a Donbassz lövetéséért, és vizsgálatot követel.
- Az ukrán válság rendezése céljából Putyin által tett újabb békejavaslatokat Nyugaton „az Ukrajna katonai megszállását célzó tervnek” tekintik.
- Obama véleménye szerint az orosz gazdaságot sikerült „cafatokra szakítani”. Oroszország elszigetelődött és hamarosan kénytelen lesz engedni az egységbe tömörült világközösség nyomásának.
- Az, hogy az ukrán hadifoglyokat január 22-én Donyeckben a tragédia helyszínére terelték,[1] „kegyetlen bánásmódnak” és „a nemzetközi jog normái megsértésének” minősül.
A nyugati sajtó meglehetősen egyértelműen közvetíti a nagyközönségnek az ukrán álláspontot – miközben ennek során minden bajért az orosz felet okolja, illetve mellőzve az ukrán hadsereg által elkövetett háborús bűntetteket. Ez a fajta sajtó úgy befolyásolja az emberek véleményét, hogy Oroszország agresszív, vezetője pedig eszement. Ennek a sajtónak a tálalásában Oroszország nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni Ukrajnával – helyette inkább újabb és újabb csapatokat és haditechnikát küld Délkeletre (t.i.: Délkelet-Ukrajnába). De mik a céljai a nyugati kormányoknak egy ilyen politikával? Az ő véleményük szerint meg lehet teremteni Oroszország teljes politikai és gazdasági elszigetelésének feltételeit. Ami elvezet oda, hogy Moszkva, Ukrajnával kapcsolatban, felhagyjon aktív külpolitikájával, kénytelen lesz kivonni csapatait a Donyec-medencéből és átadja az ukrán határőrségnek a határ fölötti ellenőrzést,[2] ami megkönnyíti Ukrajna területi egységének helyreállítását. Oroszország vezetésének a „gonosz tengelye” újabb jelképévé kell válnia. Miközben a maximális feladat: a mostani kormány megdöntése.
Az eredeti cikk az alábbi hivatkozáson található:
http://rusvesna.su/editorial_column/1421977593
[1] Alekszandr Zaharcsenko donyecki államfő, egy tanácskozáson értesült arról, hogy az egyik trolibusz megállóban végrehajtott terrorcselekményben 13 (utóbbi adat szerint már 15) ártatlan civil vesztette életét. Nyomban elrendelte, hogy a repülőtéren előző nap elfogott ukrán katonákat – közöttük a kérdéses, 93. sz. ukrán gépesített lövészbrigád parancsnokát is – tereljék a helyszínre: hadd lássák, mit művelnek dicső bajtársaik (a tömeggyilkos merényletet végrehajtó diverzáns osztag katonái – akiket még keresnek – ugyanebből a brigádból kerültek ki). A feldühödött tömeg hangos szidalmakkal fogadta a gyilkos hadsereg katonáit, és az egység parancsnokát. Bár a kísérők próbálták védeni a foglyokat az atrocitásoktól, néhány különösen felindult idősebb embernek, asszonynak sikerült egy-egy ökölcsapást vagy rúgást rámérni a katonákra.
A nyugati hatalmak ugyanakkor, más alkalmakkor távolról sem ilyen kényesek. Sem az ágyúzásban immár naponta tucatszám áldozatul eső civilek kapcsán. Sem az október közepén feltárt tömegsírokban talált emberekkel kapcsolatban. Sem az ukrán hadseregnek a fogolycserék során kiderült kegyetlenkedéseivel kapcsolatban, amikor a kiszabadult emberek minden emberi képzeletet felülmúló borzalmas kínzásokról, félig vagy egészen holtra, örök életükre nyomorékká vert emberekről, foglyok egész sorának kivégzéséről számoltak be. Senki sem tette még szóvá a civil létesítmények módszeres és tömeges rombolását, aránytalanul nagy tűzerővel, súlyos fizikai fájdalmak okozásával pusztító, továbbá olyan harceszközök (fürtös és foszforbombák, gyújtó lövedékek, stb.) bevetésének hosszú sorát, mely harceszközök és fegyverzetek alkalmazását nemzetközi egyezmények is tiltják.
[2] A két népköztársaság ma ellenőrzi az ottani orosz-ukrán határszakasz nagy részét. Ezt július–augusztus folyamán véres, váltakozó kimenetelű harcokkal sikerült elérniük. A kijevi rezsim azonban azért törekszik a határ teljes hosszának visszaállítására, hogy elszigetelhesse az orosz segítségtől a néphadseregeket, ezzel pedig meggyengítse, végsősoron pedig megsemmisítse őket. Kijev minden esetleges béke-megállapodás alapfeltételének nevezi, hogy ellenőrzése helyreálljon az orosz határ teljes hosszán.