Ne higgye senki, hogy manapság a természetben való pihenés alapvető emberi jog.
Különösképp, ha hazánk fürdésre, úszásra alkalmas állóvizeiről van szó.
A Balaton tőkés megszállása és kiárusítása már 30 éve zajlik, és a Velencei-tó sem kerülte el a sorsát.
Ezen tavaink óriási természeti kincseink, szinte a nemzeti kultúra része a Balatonnál való nyaralás vagy a nyári fürdőzések.
Ettől az élménytől és kikapcsolódástól fosztják meg rendre a kapitalista rendszerváltás után hazánk és a világ hétköznapi embereit.
A cél: profittá konvertálni, ezzel teljesen megszüntetni a szabadstrandokat, hogy a szabad fürdőzés a tehetősebb osztály privilégiuma legyen, mint minden más is, beleértve a fizetőssé váló oktatást, egészségügyet stb.
A Velencei-tó beépítése és privatizálása elleni tiltakozás hatására a helyi fideszes nábob a szabadstrandokat a kommunizmushoz hasonlította és hozzátette, hogy „nem jár minden ingyen.”
Ez nem más, mint annak nyílt elismerése, hogy hazánkban csak annak van joga olyan privilégiumokhoz, mint a szabad strandolás, aki meg tudja fizetni. Tekintve, hogy a tőkés rezsim kb. 5 millió honfitársunkat juttatta a létminimum alá (és százezreket űzött el külföldre), ez csak nagyon kevés ember kiváltsága.
A fideszes polgármester kommunizmusozása éles kritikákat vált ki, miközben ez azon pillanatok egyike, mikor egyiküknek pont igaza van. A szabadstrandolás ugyanis tényleg kommunizmus.
Először a kommunista Tanácsköztársaság kormánya tette lehetővé, hogy gyermekek szervezetten és tömegesen üdülhessenek a Balatonnál. Ez volt az első ilyesféle üdültetési rendszer. Azelőtt a monarchia és az azt megelőző történelmi rendszerek nem tettek ezt lehetővé. Az óriási szociális vívmányokat ránk hagyó Tanácsköztársaságot az antant intervenciójával eltipró Horthy-fasiszta diktatúra igyekezett felszámolni a 133 nap kommunista eredményeit, és „sikeresen” tették hazánkat 3 millió koldus országává, ahol megint csak a burzsoá és arisztokrata elit engedhette meg magának azt a luxust, hogy a Balatonnál fürdőzzön.
Az 1945 utáni szocialista rendszerek ismét nagy hangsúlyt fordítottak rá, hogy a dolgozó osztályok eljussanak a Balatonhoz vagy más természeti értékeinkhez. Lényegében minden állami vállalat, szakszervezet, iskola, kórház stb. rendelkezett saját üdülővel; a megnyílt szállodák árai és az akkori tisztességes bérezés miatt mindenki megengedhette magának a megérdemelt pihenést. Ekkor vált a magyar kultúra részévé a balatoni nyaralás.
Ezen üdülők többsége még ma is áll, sokuk a rendszerváltás utáni kapitalizmusban elenyészett, lepusztult. A többit privatizálták a gazdagok számára. A mai rendszerben, 5 millió koldus országában, ismét csak a tehetősebbek engedhetik meg maguknak, hogy színvonalas hotelekben üdüljenek, vagy akár csak szabadstrandoljanak. A helyismerettel nem rendelkező turistáknak mélyen a zsebükbe kell nyúljanak, ha fürdőzni szeretnének, vagy sokat kell keresgélniük, mire „szabadstrandot” találnak, ahol megint csak súlyos árakat kell fizetni pl. az irreálisan drága parkolásért vagy üdítőkért, lángosért, ebédért stb.
A történelmi tapasztalatok tükrében, mi is kijelenthetjük, hogy: Igen, a szabadstrand tényleg kommunizmus.
Kommunizmus, mert mindig csak a kommunista mozgalom korszakai tették lehetővé ezt a fajta kikapcsolódást. Kommunizmus, mert kommunisták is küzdenek érte manapság. És kommunizmus, mivel a szabadstrand mint közös, társadalmi tulajdon csak a kommunista eszme célja.
A szegény osztályok szabadstrandolásának vívmányát csak olyan valóban baloldali politikai erők tudják elérni, akik nyíltan hirdetik a közösségi tulajdont. A hazai kormányzat és a házi “ellenzék” szintén a kizsákmányoló magántulajdont védik, politikai szervezeteik ugyanúgy hozzájárultak a szabadstrandok privatizálásához, mint a Fidesz-rezsimek.