A napokban ünnepelhettük az első világvégés lezárásának 100. évfordulóját.
Egy ilyen jeles nap minden érintett társadalom és állam számára kiemelt jelentőségű kellene, hogy legyen. Súlyos megemlékeznivalónk lenne rengeteg katonáról és polgári személyről, akik meghaltak a mészárszékeken. Elemezni kellene a lövészárok-háború borzalmait, a vegyi fegyverek bevetését és a hihetetlen technikai vívmányok háborús célú felhasználását. Ez csak a dolgok felülete, de még csak ezt sem kaparták meg. Nem is vártuk, hogy az okokról és a következményekről szó essen… kivéve, ha lehet egy jót trianonozni.
A fegyvernyugvás 100. évfordulóján és afelé közeledve elvárhatnánk, hogy végre ne csak Sorosról és a migránsfantomokról szóljon az egész köz- és álkereskedelmi média.
Az első világháború lényegében a totális történelemhamisítás áldozata lett. Aki tud róla valamit, az is csak annyit, hogy egy Gavrilo Princip nevű szerb “anarchista” robbantotta ki, majd végén a kommunisták és Károlyi Mihály miatt megkaptuk Trianont. Ez a mai „nemzeti”-fideszes-keresztény történelemírás (=hamisítás), ahol minden rosszért a balosok felelnek. Holott a dolog épp a fordítottja: a neohorthysta körök, akik Károlyira fogják Trianont, épp arról feledkeznek el, hogy a békediktátum az első világháború következménye, és azért annak kirobbantói – köztük Ferenc József szárnysegédje és tengernagya, Horthy – felelőssége is. Az is elsikkad, hogy a háború befejezése a baloldali munkásmozgalom érdeme, amely sikerrel vitte véghez az oroszországi forradalmat, amely belekezdett a németországi forradalmakba, és amely sikerrel agitált a lövészárkokban a békéért és az értelmetlen öldöklés befejezéséért.
Persze voltak, akik megemlékeztek ezen évfordulóról, de ki sem esett a szájukon az egyetlen kulcsszó, amely az okokat a legjobban összefoglalja: IMPERIALIZMUS.
Aki ma az „imperializmus” szót használja, egyből valami “rákosista” besorolásba esik, aki csakis az ötvenes évekből szabadulhatott, holott ez a fogalom sokkal nagyobb behatással van az életünkre, mint bármi más.
28 év történelmi és kulturális agymosása elérte, hogy a marxista zsargon néhány kulcsszavának használatát ne csak kikoptassák, de dehonesztálják is. Ilyen – többek között – az imperializmus, az osztály, a kizsákmányolás, a fasiszta. Miközben a világon tombol a klasszikus imperializmus az újgyarmatosító rablóháborúk képében; miközben borzalmas osztálykülönbségek határozzák meg a hazai társadalom képét is; miközben a gazdasági rendszerünk alapja a kizsákmányolás; és miközben az államunk pedig nem tudja tovább tisztességes eszközökkel fenntartani a hatalmát, ezért a fasiszta diktatúrák eszköztárából már rég elkezdett válogatni.
Ezen kulcsszavak alapvetően határozzák meg életünket, még ma is, és 100 éve is alapvetően határozta meg az akkor élők életét… és halálát. Hiszen a világégésben 10 millióan haltak meg és 20 millióan sebesültek meg.
És ma csak azt divat kimondani, hogy ezért egy „anarchista terrorista” felelős, aki agyonlőtte a megszálló állam uralkodóházának tagját, aki egyben egyenruhát viselő tábornok is volt; véletlenül sem az imperialista nagyhatalmak közti feszültségek és a világ gyarmatai újrafelosztásának vágya a felek részéről. Pedig pont ez az igazság, ahogy azt a marxizmus klasszikusai elemezték és többen előre is jelezték. Pont úgy, ahogy a második világháború kitörését is jó előre megmondták.
Még a wikipedia első világháborús szócikke is csak egyetlen egyszer említi az „imperializmus” kifejezést a háború „közvetett előzményei” között!
De ma a „széplelkű” politikusok kiállnak, virágokat visznek sírokra, majd hallgatnak arról, miért haltak meg ezek az emberek, vagy ami még rosszabb: el is kenik azt. Ez lényegében nem csak az elhunytak meggyalázása, hanem a jövő generációk veszélyeztetése, akiket újra világégés tragédiája fenyeget. Hiszen szélsőségesen jobboldali politikusok állnak az Egyesült Államok, Brazília, Törökország és számos európai ország élén. Az EU jobboldali befolyás alatt áll, Nagy-Britanniában egy konzervatív gonosztevő a miniszterelnök, Németországban pedig a kancellár, nem is beszélve a putyini tekintélyuralomról. A francia Macron és a kanadai Trudeau is már bizonyította, hogy a neoliberálisokat csak egy lépés választja el a szélsőjobbtól. Ilyen világpolitikai helyzetben nem sok jóra számíthatunk.
Elvégre a kapitalizmus most sem képes megküzdeni saját rendszerválságával: csak a magasfokú környezetrombolással, brutálisabb elnyomáson (fasizmus) alapuló kizsákmányolással és a rablóháborúk fokozásával képesek fenntartani az extraprofitot. Ennek pedig csak egyetlen vége lehet: ami 1914-ben és 1939-ben.
Akkor az emberiség választhatott, hogy vagy emberi politikát választ a szocializmus képében vagy világégés lesz. Mindkét esetben a világégésre esett a választás. A szocializmus vagy barbárság jelszava ma ugyanúgy aktuális, mint az első és második világháború előestéjén. A jelenkori tragédia azonban, hogy a választás most még ennél is súlyosabb. A technika jelenlegi szintjén ugyanis a világégés helyett csak az apokalipszis az alternatíva.
Ha nem tanulunk a történelemből, kénytelenek leszünk megismételni azt. 1914 és 1918 között 10 millió emberi életbe került levonni a tanulságot, amely 100 év után feledésbe merült a nagyhatalmak, az államok, a gazdaságok és a társadalmak részéről.