A jelenlegi rezsim már akkor elcsalta a 2018-as választást, amikor még ki sem hirdették.
A szavazókerületek megváltoztatása, a határon túliak szavazati joga és trükkök százai szolgálják, hogy a kormánynak titulált valaminek túlhatalma legyen, amellyel bebetonozhatja a megszorító rendszerét.
Erre jött Gyurcsány, aki kiragadott egy faktort a rengetegből, és azzal kezdett kampányolni, hátha attól igazságos lesz a választási rendszer. Igen, ő csak a határon túli magyarok szavazati jogát firtatja, méghozzá nem is akármilyen vehemenciával, hiszen ez a téma lett a fősláger az álságos ellenzék oldalán.
Szó sem esik már azokról, amit egy igazi baloldalinak mondani kellene, és amellyel megnyerhető lenne egy választás: nincs szó szegénységről, gyermekéhezésről, munkahely-teremtésről, bérekről, nyugdíjakról, a betegekről, tehát azokról a kisemmizett rétegekről, akiknek képviseletére mi, baloldaliak az életünket tettük fel. (Ellenben sikerült politikailag lekaraktergyilkolniuk Botkát, aki felvállalta a „Fizessenek a gazdagok” jelszót.)
Az álellenzék megint azt csinálta, amit szokott. Egy komplex probléma nüansznyi kérdését vállára vette, mintha az bármit is változtatna. A lényeghez pedig nem nyúltak!
Ez pedig a kampány- és pártfinanszírozás.
A magyar választási rendszer a rendszerváltás után arról szól, hogy az a párt kerül nyeregbe, amelynek több pénze van. És természetesen kinek van több pénze? Azon pártoknak, amelyek kiszolgálják azokat az érdekeket, amelyektől pénzt kapnak. A választási rendszerünknek semmi köze a demokráciához. A választási rendszerünk egy üzlet! A tőkés-oligarcha érdekcsoport X összeget belepumpál a pártba, kormányra kerülés esetén pedig az X összeg többszörösét várja vissza profitként, adókedvezményként, közbeszerzésként, pályázati nyertesként és hogy a NAV néha látogassa meg a konkurens üzleti érdekeltséget. Ez a pénzügyi tőke és a politikai tőke átkonvertálása oda és vissza.
Akinek pénze van, annak van plakátfelülete, van óriásplakátja, van szórólapja, van reklámideje, van busza emberek ezreit összetoloncolni kampányrendezvényekre, van házi zenekara, van fizetett „aktivistája” és van internetes reklámja. A politikai üzenet információs társadalomban csak azt illeti meg, akinek pénze van, a pénz pedig a milliárdos vállalkozók privilégiuma. Hiába van társadalmi többségben a szegénység, ők a javak csupán pár százalékát birtokolják, míg a felső tízezer szinte mindent!
Ebből az következik, hogy a szegények valóban ellenzéki és valóban baloldali pártjai milliárdos támogatók híján kiszorulnak a politikai bizniszből. Ezek a pártok hiába működnek, a médiából cenzúrázva vannak. Hiába tesznek a közért, hiába szerveznek lokálisan rendkívül jó dolgokat, hiába vannak forradalmi ötleteik bizonyos területek megreformálására, hiába vannak szakembereik, akik előre megmondják, hogy a rezsim politikája miért katasztrofális és mi lesz a következménye, valamint mit kellene inkább tenni, a média ezekről nem tudósít, a sajtótájékoztatókon nem jelennek meg, a rendezvényekre nem küldenek kamerát, a sajtóközleményeket nem hozzák le, márpedig, akit információs társadalomban megfosztanak az üzenetet közvetítő csatornáktól, az lényegében halott.
Márpedig ez a média sem a szegények kezében van, hanem a már említett milliárdos oligarchák és a kizsákmányoló állam karmaiban.
Gyurcsány és Gulyás Márton, amikor az igazságos és arányos választási rendszerről prédikálnak, egy szót sem ejtenek arról, hogy esetleg nem kellene elnézni, hogy pártok 100 millió forintokból kampányolnak hivatalosan és tízmilliárdokból nem hivatalosan. Arról sem, hogy azt sem kellene elnézni, hogy „magánszemélyek” tíz és százmilliós nagyságrendű adományokkal támogatnak pártokat, miközben a szegények olyan szinten elnyomorodtak és eladósodtak, hogy képtelenek anyagilag és munkával támogatni az őket képviselő pártokat.
Ennél fogva Magyarországon a dolgozók, a szegények, a diákok, a fiatalok, a nyugdíjasok és a betegek érdekképviselete lényegében megszűnt, ők maximum a választások előtt kapnak valami alamizsnát, ha éppen folyik a szavazatfelvásárlás ebben a fenenagy demokráciában.
Közben az „ellenzék” az igazságos választási rendszer jelmondatával megfosztja a határon túliakat a szavazati jogtól (helyesen!), ugyanakkor nem fosztja meg a rabló oligarcha milliárdosokat, hogy beleszóljanak a politikába, és nem szól bele a média cenzúrájába, hiszen ők ezeken a csatornákon rendszeresen szerepelhetnek.
Márpedig a parlamentáris demokrácia csak itt kezdődik! Utána jöhet az elherdált szavazati jog és a matekosan átrajzolt kerülethatárok. Arról nem is beszélve, hogy a demokrácia NEM a parlamentáris demokráciával kezdődik, hanem a nép közvetlen és tartalmasabb bevonásával az életét befolyásoló döntésekbe, és ott, hogy nincs milliókat érintő társadalmi nyomor.