Az alábbiakban a horányi Baloldali Szigetfesztivál előadásainak kivonatait közöljük érdekes és tanulságos következtetésekkel. A sorozat első része.
Hetedszer került sor a Baloldali Szigetfesztivál megrendezésére 2020. szeptember 4–6. között Horányban. A fesztivál programjának tervezésében és megvalósításában egyaránt nehézséget jelentett a Covid–19 világjárvány, illetve a pandémia okán bevezetett korlátozások. A fesztivál megkezdése előtti napokban rendeltek el a hatóságok határzárat, így több külföldi, csaknem tucatnyi európai országból meghívott előadó – köztük Janisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter, a Demokrácia Európában Mozgalom (DiEM 25) alapítója – nem tudott Magyarországra jönni. A szervezési, rendezési és egyéb problémákat azonban sikerült megoldani: több, a rendezvényre eljutni nem tudó előadóval az internet segítségével sikerült kapcsolatot teremteni. Ugyancsak a világhálónak köszönhető, hogy a fesztivál egyik programjaként élő egyenes adásban láthattak-hallhattak helyszíni tudósítást a részvevők az éppen Minszkben zajló, Lukasenka belarusz elnök elleni tüntetésről. Érdeklődők is szép számmal megjelentek a fesztiválon, ahol hat nagyobb témakörben – Trianon és a jelenlegi kurzus emlékezetpolitikája, a mai kapitalizmus és válságai, európai zöldfordulat, a kelet-európai civil szervezetek együttműködése, klímaváltozás–szegénység–koronavírus, a szélsőjobboldali vonulatok hatása Európában – hangzott el mintegy ötven előadás, amelyet tekintélyes kutatók, egyetemi tanárok, ismert közéleti személyiségek tartottak. Csaknem húsz egyetemet, politikai és civil szervezetet – köztük baloldali pártokat, a Roma Parlamentet, az ATTAC Magyarország mozgalmat, az Európai Balpártot, a Marx Károly Társaságot és a horányi fesztivált megszervező Szervezők a Baloldaltért mozgalmat – jegyeztek a rendezvényen felszólaló előadók. A fórum résztvevői szolidaritási nyilatkozatban álltak ki a Színház és Filmművészeti Egyetem tiltakozó hallgatói mellett.
A fesztivál programjában kiállítások is szerepeltek – köztük a politikai karikatúrák, illetve a roma festők tárlata –, színpadi produkciókat, dokumentumfilmeket (mások mellett az Oscar-díjas Amerikai gyáregységet) is megtekinthettek az érdeklődők. Többször fellépett a Ságvári Kórus, például a Trianon-témakör előadásai során a közönség aktív tagjainak bevonásával korhű katona- és népdalokat adott elő.
E témakörhöz kapcsolódva Mit tettek veled, Kossuth tér? címmel Rényi András művészettörténész, esztéta tartott előadást. A Kossuth tér–Alkotmány utca kereszteződésében kialakított Nemzeti Összetartozás Emlékhelyéről szólva kijelentette: művészettörténészi szempontból nem érdekes, de arról érdemes beszélni, hogy a tájépítész által tervezett mű az 1920-as szimbolizmus, a „nem, nem soha!” nyomdokain halad. „Karmos kezek ragadják ki zsákmányukat a keresztre feszített történelmi Magyarországról területéből.” Hozzátette: tizenkétezer-ötszáz település neve szerepel az emlékművön, köztük több mint háromezer olyan település kapott magyar nevet, ahol soha egyetlen magyar személy sem élt. Rényi föltette a kérdést: mit keres száz év múltán egy ilyen emlékmű Budapest centrumában? Miért kell nekünk ma trianoni emlékmű, mikor a történelmi traumák után Magyarország megoldotta ezt az ügyet az Európai Unióhoz való csatlakozással. Ma nincsenek határproblémáink. Ma szabadon mozgunk az elcsatolt területeken is. Hasonlóképpen kritikusan értékelte a német megszállás emlékművét is, amit az erős tiltakozások miatt átkereszteltek a Német Megszállás Áldozatainak Emlékművévé.
Összekötve az emlékművek, a koronás Kossuth-címer, majd a korona Parlamentbe helyezésének problematikáját, kijelentette: jelzik az Orbán-kormány szimbolikáját, tudatos identitásépítő gesztus volt az is, hogy 2012-ben a Kossuth teret alkotmányos főtérré emelték. A jelkép üzenete, hogy Trianon, majd a német és szovjet megszállás után Orbán Viktor építi újra alkotmányosan Magyarországot – új István királyként.
A Mi közünk Trianonhoz? Magyarország a Trianon-palotában című témakör – amelynek tárgyalása során Karsai László történész, Dalos György író-történész az első világháború és az azt követő békeszerződés tényeit és összefüggéseit elemezte – bevezetőjeként Ránki Péter, a beszélgetés levezetője elmondta: Székely Gábor történészprofesszor, a fesztivál egyik szervezője betegség miatt nem tud rész venni a rendezvényen, viszont üzenetet küldött. Lényege: az első világháború legnagyobb vesztese Franciaország volt, mert a háború főképp francia területen folyt, német földön „egyetlen puskalövés sem dördült el”, így a háborús rombolások főképpen Franciaországot érintették, amely annyira meggyengült, hogy leírta magát a nagyhatalmak köréből; Németország lakossága a háború után egyharmaddal meghaladta Franciaországét, ipari kapacitása pedig a dupláját tette ki. Székely Gábor nézetét sem Karsai László, sem Dalos György nem osztotta.
A Trianon-témakör érdekes előadásai egyikeként Tóth Zoltán választási és közigazgatási szakértő, volt közigazgatási államtitkár egyebek mellett azt fejtegette, hogy az 1867-es kiegyezés már magában hordta Trianon okait. Az Osztrák–Magyar Monarchiát ugyanis a környező nagyhatalmak nem fogadták be, a duális államon belüli nemzetiségi harc kiéleződött, a nemzetiségek autonóm létét, akaratát a kiegyezés figyelmen kívül hagyta. A harmadik ok a magyar uralkodó osztály évszázadok óta beidegződött hatalomgyakorlása volt.
A szavazati jog és a választhatóság – mind a mai napig – a kormányzati politika céljait szolgálta és szolgálja, ennek megfelelően alakítgatták. A jelenlegi választási rendszer – túl azon, hogy arányossági mutatója igazságtalanul magas –, a határon túli magyarok szavazati jogának bevezetésével, alkotmányellenes megkülönböztetésekhez vezetett. Az így megkülönböztetett szavazók jogegyenlősége nem áll fenn. Tóth Zoltán kijelentette: ebben a Nemzeti Választási Iroda súlyos, törvénysértő szerepet játszik. A határon túli magyar szavazólapok szinte ellenőrzés nélkül kerülnek az érvényes szavazatok közé, tehát konkrét csalási lehetőségek adódnak. Mivel a levélszavazás „nemzeti hatáskör”, az EU nem vizsgálja ezt az ügyet. A baloldal elemi kötelessége a választási jog egyenlőségéért való folyamatos küzdelem.
Nagy figyelmet keltett Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke és Tverdota György irodalomtörténész, professor emeritus előadása arról, mit tanítanak a diákoknak Trianonról. Tverdota György úgy látta: a diákok már akkor sok mindent hallanak Trianonról, mielőtt iskolába kerülnének. Az igazságtalan békeszerződésben fő bűnösnek Károlyi Mihályt és Kun Bélát hallják legtöbbször emlegetni. Miklósi László egyebek mellett arról beszélt, hogy a jelenleg érvényes tankönyvben Trianon békediktátumként és nem békeként szerepel.
A tanterv három követelményt tartalmaz: nincs olyan fogalom, hogy őszirózsás forradalom; vörös terror van, fehérterror nincs; csak „különítményes megtorlásokról” mint „jogos” következményről beszél. Miklósi szerint a mai magyar ifjabb generáció történelmi tudata üres. A Horthy-korszakban Trianont mint Magyarország tragédiáját reggel-este sulykolták. De nekünk nem kell azt hinni, hogy amit ma hasonlóképpen sulykolnak, eredménnyel fog járni.
Trianon nemzeti „egységet” teremtett a gazdagok hajója és a szegények lyukas lélekvesztője között. A nacionalizmus hulláma hatalmasat emelkedett. A baloldal feladata, hogy differenciáltan láttassa a történteket, s azt, hogy nem ugyanazon csónakban evezünk, mint például Orbán és társai.
Horthy-rendszer, Kádár-rendszer, és mi van ma? címmel Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke és Kupi László ELTE doktorandusz előadásaival fordult a múltba nézés a mába. A kérdésre Földes György történész, a Politikatörténeti Intézet ügyvezető igazgatója és Antal Attila jogász, politológus válaszolt: a Horthy- és a Kádár-rendszer egybemosása hamis történelmi megközelítés. Célja: megfosztani a baloldalt saját történelmi hagyományaitól, hogy ki lehessen törölni a jelenkorból – ehhez a baloldal is hozzájárult. A jelenlegi abszurd emlékezetpolitika – amely egyik oka a baloldal jelenlegi bénultságának – megszüntetéséhez a rendszerváltásig kell visszanyúlni. A liberálisok mindent elutasító viszonyát a Kádár-rendszerhez fel kell számolni. A baloldal lehetetlen helyzetbe szorította magát: emlékezetpolitikai defenzívába és koncepciótlan helyzetbe került. A közvélemény-kutatások azt jelzik, hogy egyre több fiatal értékeli pozitívan a Kádár-rendszert. Mivel magyarázható ez? Lényegében a jelenlegi rendszer kritikájából fakad ez az érzés, vagyis nem a „jobb vagy rosszabb” a kérdés, hanem az, hogy ez rossz. A történészeknek nem az a dolguk, hogy bizonyítsák: a Kádár rendszer jobb, mint a mostani, hanem hogy ne engedjük meghamisítani a nemzet történelmét.
Az előadók részéről fölvetődött a kérdés: hogyan oldható fel az a paradoxon, hogy az Orbán-rendszerre tömegesen szavaznak azok, akiknek nem ez a valódi érdekük? Elhangzott: amíg a baloldal erre nem tud válaszolni, nem fog változni a helyzet. A Fidesz nemzetpolitikájával szemben baloldali nemzeti politikát kell állítani: „Vissza a népet a nemzetbe!” Orbánék kiszorították a nemzet jelentős részét mind a politikai, mind a kulturális nemzetből – nem védekezni kellene tehát, hanem támadni, mégpedig a kormány gyenge pontjain: a szociálpolitikában és a kultúrában.
Jelen viszonyaink – közelebbről az orbáni hatalomtechnika – volt annak a beszélgetésnek a tárgya, amelyet Vajnai Attila, Hegyi Gyula újságíró, az MSZP alelnöke, a Baloldali Tömörülés elnöke, volt EP-képviselő, valamint Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője folytatott. Abból indultak ki, hogy az elmúlt harminc év alatt több mint egymillióval csökkent Magyarország lakosainak száma, a Kádár-rendszer születésszámához képest alig félannyi gyermek jön most a világra. Ez mutatja, hogy mindaz, amit az Orbán-kormány a nemzeti érdekről mond, hazugság. Persze a rendszert nyilvánvalóan politikai mozgalmak nélkül, politikai pártok nélkül nem lehet leváltani. Ám a civil szervezetek harminc éve torz szerepekbe sodródtak, választáskor megjelennek, majd elvonulnak, és finomkodva távol tartják magukat a politikától.
Kijutott a kritikából az ellenzéki médiának is: óriási a felelőssége abban, hogy igyekszik önálló – „független” – politikai tényezővé válni, betegesen fél attól, hogy szerepet játsszon a rendszer leváltásában, amelynek szerves része a korrupció, a nemzetközi tőke és a magyar oligarcharendszer. Erre válaszként markáns baloldali programot kellene meghirdetni, amely érintené a tulajdonviszonyokat és az ehhez is kapcsolódó adórendszert.
Elhangzott: az Orbán-rendszer ideológiája a definíció nélküli antikommunizmus. Ez ellen állna föl egy ellenzéki népfront, amely a Jobbikig terjedő szerkezetben igen nehezen tud megfogalmazni antikapitalista programot. Az elmúlt évszázad tőkelogikája nem tartható tovább, egy új társadalmi-gazdasági rendszerben a piaclogikának sokkal kisebb szerepet kell hagyni. De ez nem jelent kapitalizmustagadást olyan értelemben, hogy a piacot teljesen ki kellene vagy lehetne hagyni. A gazdaság némely területén le kell szakadni a profittermelésről. A rendszerváltás előtti időkben jó példa volt az úgynevezett szocialista vegyes gazdálkodás, mint pl. a szövetkezetek, a termelőszövetkezetek, a háztáji.