Az írás Buharin: A Világforradalom Programja című művének XV. fejezete
„Állami finanszírozás” és pénzügyi gazdaság a Szovjet Köztársaságban
A pénz jelenleg a javak megszerzésének eszközét képviseli. Ezért, akinek sok pénze van, sok dolgot vehet; ők a gazdagok. Ha még zuhan is a pénz értéke, mindig könnyebb lesz megélni azoknak, akiknek sok van belőle. A gazdag osztályok, akiknek sok pénzük van, könnyen megélnek. A városokban a kereskedők, árusok, tőkések és a spekulánsok; vidéken a „kulákok” (gazdag parasztok), a cápák, és kizsákmányolók, akik hihetetlen módon híztak a háborútól, több százezer rubelt szerezve. A helyzet olyan szintet ért el, hogy néhányan a föld alá, dobozokban és üvegekben ásták el pénzüket.
A munkások és parasztok állama másfelől szükséget szenved pénzből. További probléma, hogy a papírpénz elveszti értékét; minél több papírpénzt nyomatnak, annál olcsóbbá válik. És most a munkahelyeket és a gyárakat ezekkel a papír bankjegyekkel kell fenntartani; a munkásokat fizetni kell, az adminisztrációnak működnie kell, az alkalmazottaknak meg kell kapniuk a bérüket. Honnan jön a pénz? Hogy pénzt szerezzünk, első sorban meg kell adóztatnunk a gazdagokat. A jövedelem- és vagyonadónak – azaz adónak a nagy profitra és a nagy vagyonra – kell lennie az alapvető adónak; a gazdagok adójának, adó azok számára, akik többletjövedelemmel rendelkeznek.
De jelenleg, amikor mindenki forradalmi lázban ég, amikor nehézkes intézni az adók szabályos kivetését, a pénzszerzés bármely eszköze ésszerű és elfogadható. Például a következő egészen kiváló intézkedés. A kormány kijelenti, hogy ettől kezdve minden pénzt újra kell cserélni, és a régi pénz elveszti az értékét. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek ki kell üríteni a dobozait és az üvegeit és a szerkényeit, és elvinni a felhalmozott készleteit a bankba beváltani. És itt a következő rendszert kellene bevezetni: a szegény emberek megtakarításait érintetlenül kell hagyni, és egy új rubelt adni minden egyes régiért; de kezdetben egy bizonyos összegű részt az állam javára kell levonni. És minél nagyobb a megspórolt pénz összege, annál nagyobb összeget kell visszatartani. A következő tervet javasoljuk: 5000-ig minden rubelért egy rubel a váltás; a következő 5000 egy tizedrészét visszatartjuk, a harmadik 5000-ből a hetedét; a negyedikből a negyedét; az ötödikből a felét; a hatodikból háromnegyedét; és egy meghatározott összegtől kezdve lefoglalnánk az egészet.
Ezzel a gazdagok hatalmát meglehetősen aláaknáznánk, és további eszközöket alkalmaznánk a Munkások Államának szükségletei számára, és mindenki többé vagy kevésbé egyenlő lenne a bevételek tekintetében.
Egy forradalom idején a burzsoáziára kiszabott terhek igazolhatók. Bizonyára nem lenne tanácsos egy helyi szovjet számára, hogy a burzsoáziát egy adott rendszer szerint adóztassa meg, miközben egy másik szovjet másféle rendszer szerint teszi ezt, és egy harmadik majd egy harmadik szerint. Ez olyan rossz lenne, mintha különféle adókivetések lennének egy adott helyszínen.
Az adózás egységes rendszere felé kell törekednünk, amely alkalmazható az egész Szovjet Köztársaság területén. De ha közben képtelenek vagyunk felépíteni egy ilyen gépezetet, a hozzájárulások elfogadhatók. Van egy orosz mondás, mely szerint: „Ha nem tudsz halat szerezni, egy rák majd fog.” Észben kell tartanunk, hogy a párt és a szovjetek feladata, csakúgy, mint a munkásosztályé és a szegényparasztságé, hogy az adók beszedését egy egységes és központosított terv szerint végezzük, ezzel szisztematikusan kiszorítva a burzsoáziát gazdasági erődjéből.
Habár meg kell jegyeznünk, hogy minél sikeresebb a termelés szervezése egy új munka-alapelv szerint, annál jobban fog csökkenni a pénz fontossága. Korábban, amikor a magánvállalatok uralták az felépítményt, ezek a magánvállalatok eladták javaikat egy másiknak. Most az a tendencia, hogy különféle iparágazatok egyesülnek, és az általános társadalmi termelés különféle részlegeivé válnak. A termékeket pusztán egy könyvelési folyamat által cserélik ki a különféle részlegek között, pénzhasználat szüksége nélkül. Ez a módszer jelenleg is folyik a kapitalista trösztök és kartellek különféle ágazatai között.
A kartell-vállalatok azok, amelyek a termelés számos különféle ágazatát ölelik fel. Amerikában például vannak vállalatok, amelyek tulajdonában fémüzemek, szénbányák, vasércbányák és gőzhajó vállalatok vannak. A vállalat egyik ágazata ellátja a többit nyersanyaggal, vagy elszállítja az előállított terméket. De ezek a különféle ágazatok csak egy vállalat részeit képviselik. Az természetesen érthető, hogy az egyik ágazat nem adja el termékét a vállalat másik ágazatának, hanem elosztják a különböző részlegek központi főhivatalának utasításai alapján. Vagy vegyünk egy másik példát: egy részleg a félkész terméket átszállítja egy másikba, így a munkák között nincs vásárlás és tranzakció sem. Ugyanez a módszer működik a termelés általános tervében. A termelés főbb ágazatait egy óriási társadalmi vállalatba szervezik a munkások igazgatása alatt. A szükséges termelőeszközök szisztematikus elosztása is megtörténik a különféle ágazatok között, ebbe beletartozik az üzemanyag, nyersanyagok, félkész termékek, segédanyagok és így tovább. És ezt azt fogja jelenteni, hogy a pénz elveszti jelentőségét. A pénz csak akkor szükséges, ha a termelés szervezetlen; minél szervezettebbé válik, annál kisebb szerepet játszik a pénz, és a szüksége fokozatosan csökken.
Mi lesz a munkások fizetésével? – kérdezhetnénk. Ugyanez ide is jól illik. Minél jobban szervezi a termelést a munkásosztály, annál kevesebbet kapnak pénzben, és annál többet kapnak természetben, vagyis termékekben. Már beszéltünk a kooperatív közösségekről és a munkaügyi nyilvántartásokról. A munkások által igényelt termékeket pénz nélkül megkapják, pusztán annak bizonyításával, hogy ez vagy az az ember dolgozott vagy dolgozik; kiadják azokat a kooperatív boltok aszerint, milyen bejegyzés van a munkaügyi nyilvántartásokban. Ezt természetesen nem lehet egyszerre megszervezni. Sokáig fog tartani, mire képesek leszünk ezt a megfelelő munkarendet megszervezni. Ez egy új terv, amelyet eddig még nem dolgoztak ki, és ezért kivételesen nehéz kivitelezni. De egy dolog világos: olyan arányban, ahogy a munkások a termelést és az elosztást birtokukba veszik, a pénz szüksége egyre kisebb és kisebb lesz, és később fokozatosan elhal.
A javak „cseréje” megkezdődik város és vidék között, a pénz közreműködése nélkül; a városi ipari szervezetek kiküldik a textilt, vasat és más javakat vidékre, miközben a falvak körzeteinek szervezetei kenyeret küldenek cserébe a városoknak. A pénz fontossága itt is csökkenni fog annak arányában, ahogy a városok és a vidék munkásainak és parasztjainak munkaügyi szervezetei egyre szorosabban egyesülnek.
De jelenleg, ebben a pillanatban a munkások kormányának szüksége van a pénzre, és nagyon is kell neki. Ez azért van, mert a termelés és elosztás szervezetei épp csak munkarendbe álltak, és még mindig a pénz játssza a legfontosabb szerepet. A pénzügyek – beleértve az állami pénzek bevételeit és kiadásait – jelenleg a legfontosabbak. És jelenleg ezért olyan sürgető az adózás kérdése; minden eszközzel be kell hajtani. A városi és vidéki burzsoázia többletjövedelmének elkobzása elkerülhetetlen, ahogy a periodikus adózás is.
De a jövőben az adózás is elavul. Amilyen mértékben államosítjuk a termelést, úgy tűnik el a kapitalisták profitja; mintha nem lennének többet földesurak, az úgynevezett földjáradékot is eltöröljük. Az ingatlan tulajdonosokat is megfosztjuk házaiktól, így az adózás másik forrása is eltűnik. A felesleges javakat elkobozzák, a gazdagok elvesztik főbb támogatásukat, és az egész népességet fokozatosan alkalmazzák a proletár állami szervezetek. (Később, a teljes kommunizmusban, amikor nincs állam, az emberek, ahogy láttuk, egyenlő elvtársak lesznek, és a burzsoázia által megosztott társadalom régi emléke is szertefoszlik.)
Amikor egy ilyen állam életre kel, sokkal egyszerűbb lesz levonni a szükséges adókat közvetlenül a fizetésekből, mintsem jelentős összegeket levonni adók vagy díjak útján. Nem éri meg, miközben pénzt és időt fordítunk az értelmetlen tranzakciókra, amelyet egyik kézzel adunk és a másikkal elvesszük.
Láttuk másfelől, hogy amikor a termelést és az elosztást részletesen megszervezzük, a pénz nem fog szerepet játszani, és magától értetődően semmiféle pénzdíjat nem fognak követelni senkitől. A pénz általánosságban szükségtelen lesz, a pénzügyek kihalnak.
Ismételjük, hogy ez az idő még messze van. Nem jöhet szóba a közeli jövőben. Jelenleg eszközöket kell találnunk az állami finanszírozás számára. De már tettünk lépéseket a pénzrendszer eltörlése felé. A társadalom egy hatalmas munkaügyi szervezetté vagy vállalattá alakul, hogy megtermelje és elossza, amit már az aranyérmék és papírpénzek közvetítése nélkül termelnek. Küszöbön áll a pénz hatalmának megszűnése.
Nyikolaj Buharin
1918