Minden állam, amely a világtörténelemben létezett, megpróbálta külföldi akcióit azzal igazolni, hogy az erkölcsi jog és az igazság az ő oldalán van.
Csak a fundamentalista rezsimek vagy a nem állami szereplők, mint manapság az Isis állítják, hogy „Isten az ő oldalukon van”, de ahogy a közelmúltban is, az 1914-1918-as első világháborúban az imperialista hatalmak mindkét oldalon azt hangoztatták, hogy isteni felhatalmazásuk van.
A mai modern államok, mint Nagy-Britannia, a nemzeti érdek, az emberi jogok fenntartása és a szövetségeseik támogatása alapján keresik külpolitikájuk igazolását.
A 2015-ös Stratégiai Védelmi és Biztonsági Szemlében, amelyet egy hete publikáltak, a brit kormány hozzátett még egy indokot, hogy támogassa külpolitikai céljait, amely a „gazdasági biztonság” megvédése.
Valójában David Cameron miniszterelnök azt állítja a politikai irat bevezetőjében, hogy „a nemzetbiztonság a gazdasági biztonságtól függ.”
A szemle azt állítja: „Az Egyesült Királyságnak büszke hagyománya, hogy megvédi népét, előtérbe helyezi a polgári szabadságjogokat, fenntartja a törvényes rendet, valamint a különböző hitek és felekezetek sokszínű, integrált, toleráns közösségeit építi.”
Tisztán kézenfekvőnek kell lennie, hogy ezek az emberi jogi, polgári szabadságjogi, toleráns, rendteremtő értékek olyan értékek, amelyet jóformán senki nem vitat vagy nem tér el tőle a nézete.
Mint olyant, ezeket nem jegyzi senki Nagy-Britannia vagy nyugati szövetségesei kizárólagos tulajdonaként, dacára annak, hogy Cameron azt bizonygatja, hogy „kesztyűs kézzel bánunk” szövetségeseinkkel, hogy világszerte fenntartsák ezeket az alapvető jogokat.
Valójában elég veszélyes egy állam számára, hogy kinyilvánítja felsőbbségét bármely riválisa felett, vagy gyakorlatilag magára vállalja a világ rendőrének kiváltságát, aki azt keresi, hogyan tudná foganatosítani bármilyen alapelvét.
Bizony erősen arrogáns ilyen pozíciót elfoglalni, de senki sem állíthatja, hogy David Cameron egy szerény személyiség.
A szemlében folytatódik az alapvető célok körvonalazása, amelyik közül az egyik, hogy „stabilitást építsünk, fenntartsuk értékinket, és jobban koncentráljunk a törékeny államok és régiók fejlesztésének erőfeszítéseire.”
Hogy ezt elérjük, a szemle azt bizonygatja, hogy Nagy-Britannia „megerősítette biztonsági partnerségét a Közel-Keleten, különösképp az Öbölben és Afrikában.”
Érdekes, hogy nem említik Törökországot ennek kapcsán, bár gyakran utalnak a NATO-ra, amelynek Törökország természetesen a tagja. Visszatérően utalnak „más szövetségesekre” a Közel-Keleten, az Öböl államain kívül, amely minden bizonnyal Törökországot jelenti.
Nagy-Britannia gyakran szégyenlős, hogy kinyilvánítsa kapcsolatát Törökországgal, és nem ok nélkül. De bizton állíthatjuk, hogy Cameron számára Törökország kulcsfontosságú szövetséges.
A szemle kifejti, hogy két fő fenyegetés hárul Nagy-Britanniára, a NATO szövetségeseire és a globális biztonságra.
A két fenyegetés szerintük a nemzetközi terrorizmus és Oroszország.
A terrorizmust illetően az Iszlám Államot sokszor említik, de a szemle nem csak az ISIS-re vagy az iszlamista terrorizmusra gondol, amikor terrorizmusra beszél. Világosan utalnak más terrorizmusra, mint például a folyamatos észak-írországi terrorista fenyegetésre.
Ott valójában nincs utalás szándékra, hogy kiegészítsék, felülvizsgálják vagy frissítsék azokat a csoportokat, amelyeket betiltottak a brit antiterrorista törvény alatt. Ezen a listán van természetesen többek között a Kurd Munkáspárt (PKK).
A szemle, kifejtve, hogy otthon és külföldön is fokozódik a terrorizmus fenyegetése, azt állítja, hogy a „világ sokkal veszélyesebb és bizonytalanabb ma, mint öt évvel ezelőtt.”
Kevés remény van az ebben a közleményben ajánlott antiterrorista törvénykezés enyhülésére. Ha valami, akkor ez a törvény egyre makacsabb lesz az elkövetkező időszakban. Ráadásul a szemle azt állítja, hogy a védelem „rangsorolja a terrorizmus, a radikalizáció és a szélsőségesség elleni harcot otthon és külföldön.”
Egész világosan pártpolitikai előítéletek határozzák meg ennek a szemlének a következtetéseit.
Új hidegháborút tükröz, amelyben Oroszország és a terrorizmus a két ellenség.
Az elért következtetést az ország stratégiai szövetségei befolyásolták, valamint olyan kulcsfontosságú szövetségesek követeléseinek tekintetbe vétele, mint az Egyesült Államok, az Öböl-menti államok és Törökország.
Az új hidegháborús mentalitás egészen világos az Oroszországnak szentelt bekezdésben, amely ezt mondja: „A NATO 2010-es lisszaboni ülésén úgy határoztunk, hogy szövetségeseinkkel partnerséget alakítunk ki Oroszországgal.
„De azóta Oroszország egyre agresszívebb, tekintélyuralmibb és nacionalistább lett, egyre inkább a nyugat ellenfeleként definiálva önmagát.
„A Krím 2014-es törvénytelen bekebelezése és a kelet-ukrajnai szeparatisták további támogatása a tagadható, hibrid taktika és médiamanipuláció használatával megmutatta, hogy Oroszország szándéka aláaknázni az együttműködés széles, nemzetközi szabványait azért, hogy biztosítsa saját, felismert érdekeit.”
Ezek az állítások súlyosan elfogultak és teljesen tévesek.
Oroszország jellemzése mint „egyre agresszívabb tekintélyuralmi és nacionalista”, például olyan szavak, amelyet könnyen használhatnánk Törökország, Szaúd-Arábia vagy Katar jellemzésére, de ezek kulcsfontosságú brit szövetségesek.
Valójában ez a három állam támogatta az olyan radikális iszlamista terrorista csoportok fejlődését, mint az Iszlám Állam és az al-Nusra Front, amelyek súlyos atrocitásokat követnek el Szíriában és Irakban.
Szóval hatástalan és abszurd a szemlében azt írni, hogy Nagy-Britannia „előtérbe akarja helyezni a terrorizmus, a radikalizáció és a szélsőségesség elleni harcot itthon és külföldön.”
Ez egyszerűen csak azért van, mert Nagy-Britannia sosem lesz képes megfogni a probléma gyökerét, és kiirtani az iszlamista terrorizmust, miközben segítséget, pénzügyi és ideológiai támogatást nyújt a szunnita iszlám azon formájának, amelyet wahhabizmusnak neveznek, amely Szaúd-Arábia hivatalos állami ideológiája.
Visszatérve Oroszországhoz, valójában Nagy-Britannia és a nyugati szövetségesei látják, hogy Moszkva Vlagyimir Putyin alatt fenyegetést jelent, mivel az ország többé nem hajlandó meghajolni a NATO diktátumai előtt, és minden alkalommal a kisebbik szerepet eljátszani Washingtonnak.
Ez ahhoz vezetett, hogy a nyugati szövetség újabb veszélyes hidegháborút kezdett, amelynek a szíriai konfliktus folytatása is részét képezi.
Az olyan csoportok növekedése, mint az ISIS, ahogy látható, pontosan ugyanazon nyugati politika eredménye, amely a mudzsahedineket támogatta és bátorította 1970-ben, hogy harcoljanak a Szovjetunió ellen Afganisztánban.
Valójában, amikor közelről megvizsgáljuk az iszlám fundamentalizmust, mindig nyugati szponzorokhoz lyukadunk ki, különösképp a nyugat közel-keleti szövetségesei által, hogy aláaknázzák és legyőzzék a baloldali, haladó erőket, mint a munkásmozgalmat, a kommunista és szocialista pártokat. A Kurd PYD és a PKK harca az Iszlám Állam ellen ma ugyanígy megérthető ebből a perspektívából.
Cameron stratégiai védelmi szemléje nem kínál eszközöket az Iszlám Állam legyőzéséhez, mert elmulasztja megfogni a probléma gyökerét, amely az a támogatás és finanszírozás, amelyet a már említett államoktól kapnak.
A konzervatív politikai dokumentum ehelyett egy új hidegháború megharcolását preferálja, és az Iszlám Állam fenyegetését arra használja politikailag, hogy stratégiai előnyöket szerezzenek a Közel-Keleten azzal a céllal, hogy aláaknázzák Oroszországot – és hogy gyengítsék a szekuláris, haladó erőket, mint a kurd mozgalom, amely fenyegetést jelent Törökország és a fundamentalista iszlamista rezsimek számára, amelyek a nyugat szövetségesei.
Nagy óvatossággal kell kezelnünk ezt a védelmi szemlét. Messze van attól, hogy elfogulatlan dokumentum legyen, és a célja, hogy igazolja az új hidegháborút.
Írta: David Morgan
forrás: Morning Star
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.