Múlt héten csütörtökön az Európai Balpárt szellemi műhelyének, a Transform Hálózatnak közgyűlésén vettem részt Prágában. A közgyűlés programjának előzetesében a szervezők arról értesítették a résztvevőket, hogy a Hálózat bécsi központja vezetőjének,Walter Baiernek vis maior okok miatt az eredetileg délelőtt 9 órára tervezett megnyitója késik és arra csak délután 2 órakor kerül majd sor. Kíváncsiak voltunk rá, hogy mi áll az elháríthatatlan akadályoztatás mögött. Nagy meglepetésünkre kiderült, hogy Walter Baier éppen Rómában a radikális baloldali Syriza vezetőjével Alekszis Ciprasz-szal együtt a Vatikánban Ferenc pápánál tárgyal. Az európai baloldal és a Szentszék közötti megbeszélésre több hónapig tartó titkos tárgyalás eredményeként került sor.
A közel egy órán át folytatott vatikáni magántalálkozót eredetileg az Európai Unió országgyűlési választásait megelőzően szerették volna lebonyolítani, de a Szentszék úgy döntött, hogy inkább elhalasztja a megbeszélést, hogy ne zavarja az uniós választásokat. Kiderült, hogy miközben jelentős különbségek is vannak a két fél között, de néhány alapvető kérdésben egyetértenek.
„Az emberek a piacoknál és a profitnál is fontosabbak „ – mondta a szegények pápájának tartott argentin születésű katolikus vezető. A görög baloldali politikus azért kérte a találkozót, hogy megvitassák a társadalmi igazságtalansággal, a szegénységgel és a jelenlegi válsággal kapcsolatos kérdéseket. Az egyházfővel történő találkozóra készülve az ateista Ciprasz augusztusban két napot töltött el Görögország északi részén az Athosz hegyen található autonóm szerzetesi köztársaság közösségében.
A megbeszélést követő sajtótájékoztatón Ciprasz kijelentette, hogy a két fél között teljes volt az egyetértés abban is, hogy a jelenlegi pénzügyi válság nem csupán gazdasági, hanem értékválság is.
Ciprasz kérte a pápát, hogy sürgősen kezdeményezze az állandósult közel-keleti és ukrajnai konfliktus békés rendezését. Szóba került még a bevándorlás kérdése és az ezzel kapcsolatos európai politika megváltoztatásának szükségessége is.
Ciprasz az egyházfőnek részletesen beszámolt az elmúlt négy évben Görögországban bevezetett megszorító intézkedésekről és azok következtében kialakult pusztító helyzetről. „Elmagyaráztam neki, hogyan került sor a nép helyett a bankok megmentésére”.
A két vezető megállapodott abban, hogy tovább kell folytatni a baloldal és az egyház közötti párbeszédet, mivel a két fél közös értékeket képvisel, beleértve a társadalmi igazságosság és a világbéke ügyét.
Budapest, 2014. szeptember 22.
Benyik Mátyás