Megkezdődött az, amire kezdettől fogva lehetett számítani. Hogy sokadik be nem váltott ígéretéhez, a sokadik aláírt, de soha be nem tartott megállapodáshoz hasonlóan a junta a minszki megállapodásokat sem fogja betartani. Pedig hányan figyelmeztettek arra, ami egyébként avatatlan szemnek is nyilvánvaló volt: a junta a béke-megállapodásokat kizárólag erőinek átcsoportosítására, feltöltésére, az ellentámadás előkészítésére kívánja felhasználni! (Ez sikerült is neki.)
November 21-én Kijevbe várják ismét JOE BIDEN AMERIKAI ALELNÖKÖT. Azt a bizonyost, AKI ÁPRILISBAN (a kormányfő tanácskozó termében, a miniszterelnök helyére telepedvén) MEGPARANCSOLTA AZ AKKOR MÉG VONAKODÓ JUNTÁNAK A DONYEC-MEDENCE ELLENI KATONAI BÜNTETŐHADJÁRAT MEGINDÍTÁSÁT. Az engedelmes szolga ezúttal nem várja meg a gazda parancsát: magától hozzálát annak teljesítéséhez. Érthető: BIDEN ALELNÖK SZEMÉLYESEN IS ÉRDEKELT A DONBASSZ FORRADALMÁNAK VÉRBE FOJTÁSÁBAN. Fia ugyanis igazgatótanácsi tagja annak az egyik amerikai cégnek, amely koncesszióba kapta a Donyec-medence palagáz tartalékainak kitermelését.
NOVEMBER 6-ÁN (Kijevnek a német megszállás alóli felszabadítása 71. évfordulóján) MEGINDULT A JUNTA HADIGÉPEZETE: nagy erőkkel vonultak Donyeck elővárosa, Jaszinovataja felé, hogy azt elfoglalva hozzálássanak Donyeck újbóli bekerítéséhez, majd pedig elfoglalásához. Riasztó hírek érkeztek a nap folyamán arról, hogy az ellenség tankoszlopai benyomultak már a városba is. Ez, utóbb, nem bizonyult igaznak – és az is tény, hogy a néphadsereg megállította, visszaverte a támadást, nem kevés veszteséget okozva az ellenségnek. A siker egyelőre részsiker: a megszállt területek lakosai sorozatosan küldik az értesítéseket: óriási hadoszlopok – nem is egy – tartanak Donyeck felé, tankok, páncélosok tucatjaival, messzehordó lövegekkel és rakéta sorozatvetőkkel, rengeteg katonával.
Még Alekszandr Purgin, Donyeck első miniszterelnök-helyettese is kénytelen volt elismerni: JASZINOVATAJA MEGTÁMADÁSÁVAL A FEGYVERSZÜNETNEK HIVATALOSAN IS VÉGE, kiújultak a teljes értékű hadműveletek. (Ezt már csak legföljebb az EBESZ – Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet – helyi képviselete nem hajlandó tudomásul venni, amely makacsul úgy tesz, mintha még mindig a fegyverszünet betartását kellene felügyelnie.)
Sajnos, a hadijelentésekbe visszakerül rengeteg olyan település neve, amelyek (örömünkre) már hetek óta kikerültek onnan. Ilyen a Donyecktől 10 km-re lévő Jaszinovataja is, amely a nyári harcok során többször is gazdát cserélt, és amelyet szívós, kitartó, az ellenség folyamatos tüzérségi tüze közepette sikerült csak felszabadítani. (Végleg, tenném hozzá, ha a lendületes offenzívát meg nem akasztja a szeptember 5-i és 19-i, a harcosok körében mindig is árulásnak tekintett fegyverszünet.) A város jelentőségét fokozza, hogy – VASÚTI CSOMÓPONT lévén – szinte minden arrafelé haladó vonat érinti a települést.
Más helyütt újra lőnek olyan településeket, melyeknek az utóbbi néhány hétben már nyugtuk volt. A Luganszk megyei északi frontnak számító Szeverszkij Donyec folyón ugyan jórészt sikerült megakadályozni az ellenség nagyarányú átkelését – ám a junta martalócai már újra feltűntek Luganszk elővárosaiban. Nyilván már csak idő kérdése, hogy újra megkezdődjön a nyáron annyit szenvedett, az utóbbi két hónapban viszont már viszonylagos békében élő város lövetése.
A junta csapatainak sikerült a Mariupol városától arrébb szorítaniuk a néphadsereg egységeit. Tűzcsapások érik a szeptember elején gyorsan, kevés rombolással elfoglalt Novoazovszk városát, amely azóta viszonylagos békében élt. (A nyilvánosságra került tervek szerint az ellenség fő csapásainak egyike éppen arra irányul majd, hogy visszafoglalja ezt a városkát – amely egyszerre határtelepülés, illetve a szárazföld felől közeledve, az első település az Azovi-tenger partján. Ugyancsak Mariupol közelében megkezdődött egy légvédelmi rakétarendszer fegyverzetének lecserélése korszerűbb típusúakra. Mindezt meg lehetett volna takarítani, ha a szeptember 5-i tűzszünet meg nem állítja a nagyvárost már-már elfoglaló néphadsereget.
Ahogy arrébb, lőtávolságon kívülre lehetett volna kergetni a Donyeck közelében állomásozó ellenséges ütegeket is. Amelyek – hála az állítólag a lakosság érdekében a harcoló néphadseregre ráerőltetett FEGYVERSZÜNETnek – az eltelt két hónap alatt UGYANÚGY LŐTTÉK A VÁROST, MINT ANNAK ELŐTTE. A repülőteret is olyan kényszerű egyensúlyozások közepette, a szükségesnél többször annyi idő, és jóval több áldozattal sikerült csupán – csak nagyrészt, nem teljesen – felszabadítani. Így legalább a repülőtérről már nem lőhették többet a várost. De a létszámában, a fegyverszünet kötöttségeitől korlátozott néphadseregnek nem maradt sem módja, sem ereje, hogy a kérdéses, északi elővárosok (Avgyejevka, Peszki) elfoglalásával egyszer s mindenkorra megszabadítsa a várost az állandó ágyúzástól. A nagyrészt kényszerűen békén hagyott ellenséges ármádia viszont most újult erővel támad. Ezeket a repülőteret védő néphadsereg harcosai ugyan visszaverik, ám nem sikerült megakadályozni, hogy a repülőtér korábban már elfoglalt épületeinek egy részét – részben, vagy teljesen – az ellenség ismét birtokba vegye. AZ ELLENSÉGNEK FELTETT SZÁNDÉKA (az offenzívának is ez lesz az egyik célja), HOGY A DONYECKI REPÜLŐTERET, TELJES EGÉSZÉBEN VISSZASZEREZZE. A város kíméletlen lövetésének is ez az egyik oka. Céljuk érdekében semmitől sem fognak visszariadni. BALLISZTIKUS RAKÉTÁK BEVETÉSÉTŐL SEM – amint azt az emlékezetes október 23-i támadás is megmutatta.
A támadás első napjának szomorú mérlege: legalább 15 polgári halott. Közöttük a két iskolásfiú. Időközben kiderült: az iskolát – SZÁNDÉKOSAN!– több kilométerre is elhordó tarackágyúval célozták meg, és nem is egy, hanem két, repeszgránátokat tartalmazó lövedék is hullott a repülőtér környékén lévő iskolára. Az első lövedék robbanására a sportpályán gyanútlanul focizó fiatalok egy része még el tudott szaladni. A becsapódó másodiktól azonban nem volt menekvés: egy 14 és egy 17 éves fiú a helyszínen életét vesztette, négy másik, ugyancsak 17 éves fiút kórházba kellett szállítani (ahol az orvosi beavatkozásnak sikerült megmentenie az életveszélyesen megsérült másik fiú életét).
Az iskola elleni támadást – lássanak csodát! – még az Egyesült Államok is elítélte, igaz gondosan elkerülve a felelős megnevezését. Donyeckben két napos gyász volt a terrortámadás miatt, a templomokban misét mondtak a két ártatlan fiatal emlékére.
Ettől függetlenül azóta újabb terrorbombázások értek – lakóépületek mellett – kulturális és szociális létesítményeket, közöttük egy óvodát és EGY MÁSIK ISKOLÁT IS. A lakótelepek közötti tereken több helyen is láthatók a becsapódó lövedékek által vájt mély bombatölcsérek. A KÁRVALLOTT LAKOSSÁG MINDMÁIG NEM TUDJA FELFOGNI: MIÉRT TÁMADJÁK ŐKET, AMIKOR KÖZEL-TÁVOL SEHOL NINCS A NÉPHADSEREGNEK BÁRMILYEN HARCÁLLÁSPONTJA. Az első (nehéz) nap éjszakáján ismét gyújtólövegek hullottak a békés városra.
A juntának ismét van légiereje (miután azt a nyár végére szinte teljesen elvesztette). Vannak drónjaik is – a néphadsereg állásainak kikémlelésére.
2. Bizonyos jelek azt látszanak mutatni, hogy végre a moszkvai diplomáciai boszorkánykonyha kotyvasztói is kezdik végre kapizsgálni: voltaképpen mi újság. A posztszovjet térség egyetlen katonai szervezetének, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének a főtitkára bejelentette: a szervezet felfüggeszti az együttműködést a NATO-val.
Nem sokkal az offenzíva megindítása előtt a jenkik kijevi embere, Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök fölvetette: a „konfliktus békés rendezéséről” szóló tárgyalásokat a minszki helyett a „genfi formátumban” kellene folytatni. Az előbbi „formátum”: Ukrajna, az EU, Oroszország ÉS A DONYEC-MEDENCE képviselői – az utóbbié: Oroszország, Ukrajna, az USA és az EU. (Oroszország már akkor belement, hogy Genfbe ne hívják meg a Kijev által mindmáig el nem ismert Donyec-medencei vezetőket.)
Ez a bizonyos „genfi formátum”: az április 17-én Genfben megtartott tanácskozás résztvevőit jelentette. Ott született egy nyilatkozat, amit Oroszország annak ellenére elfogadott, hogy a nyilatkozat már említést sem tett az ukrajnai válság békés rendezését célzó, február 21-én Kijevben, a hatalom és az akkori ellenzék között aláírt megállapodásról (amit már másnap, a puccs nyomán sutba vágtak). Most az a junta hozakodik elő a genfi megállapodással, amelyik AZT A MEGÁLLAPODÁST IS NAPOKON BELÜL FELRÚGVA, KEVESEBB MINT TÍZ NAPPAL KÉSŐBB arról döntött (közvetlen amerikai nyomásra – akik szintén aláírói voltak a genfi megállapodásnak /!!!/), hogy MEGINDÍTJA KATONAI BÜNTETŐ HADJÁRATÁT A DONYECK-MEDENCE TILTAKOZÓ MOZGALMÁNAK LETÖRÉSÉRE. (Moszkva pedig készségesen a kezükre játszott azzal, hogy április 29-én visszavonta az ukrán határ közelében összevont, több ezres, jól felszerelt csapatait. Megszabadulván ettől a Damoklész-kardtól, május 2-án a junta teljes erővel megindíthatta a polgári lakosság elleni háborúját. ÉS CSAK E HÁBORÚ MEGINDULTÁVAL KEZDTE MEGSZERVEZNI A HELYI LAKOSSÁG SAJÁT ÖNVÉDELMI OSZTAGAIT, amelyekkel szembeszállt az őt ért agresszióval. Kezdetben úgyszólván puszta kézzel.)
Most mintha Moszkvában is – végre – sarkukra álltak volna. Az orosz külügyminisztérium
nyilatkozatban közölte: TEKINTETTEL A KIJEVI VEZETÉS SOROZATOS SZÓSZEGÉSEIRE, ÉS ARRA, HOGY SEMMIT SEM TETT A KONFLIKTUS OLDÁSA ÉRDEKÉBEN, Oroszország NEM TARTJA CÉLSZERŰNEK egy „genfi formátumú” tárgyalás megindítását.
Az iskola elleni támadás miatt Donyeck felfüggesztette a szén szállításáról Kijevvel elkezdett tárgyalásait. (E tárgyalások annak a békülékeny gesztusnak a nyomán kezdődtek, amit a két népköztársaság kormányának minapi nyilatkozata tartalmazott.)
3. Az offenzíva első napjának egyetlen pozitív híre: Hollandia megállapodást kötött a Donyecki Népköztársasággal a július 17-én lelőtt maláj utasszállító gép roncsainak elszállításáról. Az öt tehervagont – az EBESZ képviselői mellett – Harkovig elkíséri a donyecki fél egy képviselője is (ami számára egyáltalán nem veszélytelen feladat).
Hírek szerint a helyszínen találtak még holttesteket.
Csikós Sándor